Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1933-10-25 / 1933/34. tanév második rendes ülése
ülésében szokta tárgyalás alá- venni. Mielőtt az ide vonatkozó előterjesztést megtennem, szükségesnek tartom annak a kérdésnek az eldöntését, vájjon a mai, a múlt évivel azonosan súlyos gazdasági helyzetre tekintettel egyáltalán megrendezzük-e az egyetemi bált? A mai nehéz viszony ok ane 1 lett szólnak, hogy miként a múlt évben,úgy ez évben is álljunk el a nagyobb fényt és költséget igénylő egyetemi bál megtartásától 3 ezért javasolom, hogy a t. Tanács ez ügyben alapos megfontolás után hozza meg határozatát. Amennyiben a t. Tanács az egyetemi bál megtartása mellett foglalna állást, úgy a tanárelnök személyére nézve kell megállapodást létesítenie. Ide vonatkozólag tájékoztatásul megjegyzem, hogy az egyetemi bálnak eddig három alkalommal jogkari és négy alkalommal orvoskari professzor tanárelnöke volt. Szért önként kínálkozik az a kérdés, hogy a t. Tanács az ez évi bál tanárelnöki tisztére a bölcsészettudományi karnak egyik professzorát kérje fel." Az elnöki előterjesztéshez elsőnek dr. Prinz Gyula bölcsészet-, nyelv- é3 torténettudománykari dékán 3zól hozzá és annak ad kifejezést