Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934

1933-10-25 / 1933/34. tanév második rendes ülése

hogy a mai nehéz gazdasági viszonyod között egy nagyobb költséggel járó e- gyetemi repre zentativ bál megrendezé­sét nem tartja kívánatosnak. Dr. I’ enyves sy Béla orvos tudomány kari dékán nem ellenzi bölcsészettudomány kari dékánnak az ügy- beni állásfoglalását, ugyanakkor azon­ban annak a kimondását is szükségesnek véli, hogy a diákegyesületek az általuk rendezendő táncestélyre szóló meghívó­kon olyan elmeket nem használhatnak, vagy a rendezésnek olyan jelleget nem » ' adhatnak, mely C3ak sejtetni is enged­né azt, hogy a tánce3telyt az egyetem rendezi. Dr.Kastner Jenő böl­csészet-, nyelv- és történettudomány­kari prodékán felhivja a figyelmet a múlt évben megtörtént arra az esetre, hogy a BBBHB bajtársi egyesület az egyik helybeli napilapban olyan közle­ményt helyezett el, hogy az elmaradt egyetemi bál helyett az emlitett ifjú­sági egyesület tart bált. 3zért oly i- rányban is kéri a Tanács intézkedését, hogy a közönség megtévesztésére irá­nyuló ez a tavalyi szabálytalanság az idén ne ismétlődhessék meg. Az elnöki előterjesztés és az az­-9-

Next

/
Thumbnails
Contents