Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929
1928-12-20 / 1928/29. tanév negyedik rendes ülése
tehát egy nem létező jegyzőkönyvből jegyzőkönyvi kivonatot készitett és terjesztett be a Tanácshoz elnöki ellenjegyzés nélkül. Ami pedig az #• ^érdemi kifogást illeti, szóló Prorec- tor a könyvtári számlatartozások e- gyik legfőbb okát abban látja, hogy a könyvtár igazgatóság a fakultások hitelét nem tartotta nyilván s ennek tudható be, hogy a tudománykarok és azokon belül az egyes tanszékek a Tanács által évről-évre megállapított dotáció részesedést soha nem tartották be, azt rendszeresen túllépték. S minthogy igy a tanácsnak a dotáció •tanévenkénti felosztására irányuló tevékenysége valósággal meddő fáradozásnak bizonyult, szóló Prorector az ügy érdekében elkerülhetetlenül szükségesnek tartja, hogy az egyete* mi Tanács ebbe a kérdésbe teljes súlyával beavatkozzék. Dr. Birkás Géza bölcsészettudománykari dékán kifejezést ad annak, hogy a Prorectornak, aki egyben a könyvtárbizottság elnöke is, felszólalását csodálkozással hallotta akkor, amikor ezt az ügyet a könyvtárbizottság folyó tanévi I. rendes ülésében oly alaposan megtárgyalta. Végeredményében - folytatja felszólalását bölcsészettudománykari dékán - a jelenlegi tényleges