Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1928-1929

1928-12-20 / 1928/29. tanév negyedik rendes ülése

állapoton már nem gegithetünk. Még az évekkel előzőleg eszközölt tulrendelé- sekkel van megterhelve a könyvtári do­táció, amit előbb-utóbb ki kell egyen­líteni a könyvtárnak. Dr.R'euter Camillo orvoskari prodékán ugyancsak csodálkozá­sát fejezi ki a Prorectornak a könyvtár­ral szemben tanúsított állásfoglalása felett s ugyanakkor nem világit rá az előzményekre s az okokat, hogy a hiány miért merült fel, nem ismerteti. Az or­voskari prodékánnak az idevonatkozó előz ményékről nyújtott tájékoztatása után dr.prőhle Károly evang. hittudománykari prodékán ama nézetét nyilvánítja, hogy a könyvtári dotációnak az egyetemi Tanács által megállapított felosztási kulcsát minden egyes karnak és valamennyi tanszéknek kis jóakarattal he lehet - és be is kell tartani, nem lehet a hitelkereteket más tudománykarok illetőleg tanszékek terhére túllépni. A hittudományi kar példának okáért nem merítette még ki a felosztási kulc3 sze­rint a dotációból reá eső részesedési összeget s h. könyvtárigazgató már is jelezte a karnak, hogy nem lehet már tovább könyvrendelést'eszközölnie, mert. nincsen rá, fedezet. Indítványozza ezért evang. hittudománykari prodékán, hivja fel a Tanács a tudománykarókát s azok utján a tanszékképviselőket, hogy jövő-

Next

/
Thumbnails
Contents