Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926

1925-12-19 / 1925/26. tanév negyedik rendes ülése

ponti épülete és a korcsmát magában foglaló ház között szélesebb utca vo­nul és még az egyetemi épület el"kert­je is helyet foglal. így tehó.t nem le­het beszélni közvetlen szomszédságról; a törvény különben csak azt kivánja, hogy a lehetőség szerint legyen távol, figyelembe veendő az a körülmény is, hogy egyetemünk központi épülete is a korcsmát magában foglaló épület is nagy forgalmú országút mellett feküsz- nek,- amely épen egyetemünk központi épületénél torkollik a vásártérbe.Nagy forgalmú utcáikra vonatkozólag egészen más szomszédsági viszony alakul ki, mint szükebb és forgalmon kivüli ut­cákban. Egyetemünk központi épületé­ben a nyugati szárny azon részét, a- mely a legközelebb van a szóbanforgó korcsmahelyiséghez, a földszinten a természettudományi intézet és az első emeleten a fiziológiai intézet s ezen intézet vezető tanárának lakása fog­lalja el. Nevezett intézetek igazgatói­nak erre vonatkozólag tett nyilatkoza­tait magában foglaló és ide eredetben csatolt jegyzőkönyv tanúsága szerint már évek óta sem nappal, sem éjjel so­ha sem tapasztaltak a korcsmától szár­mazó olyan 1 .-.irmát, csend zavargást, vagy épen botrányt, amely az intézeti mun­kát gátolta volna. Ugyancsak nevezet-

Next

/
Thumbnails
Contents