Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1925-1926
1925-12-19 / 1925/26. tanév negyedik rendes ülése
(fi tek tudomása szerint, a szóbanforgó korcsmába csak alacsonysorsu egyének járnak és azt egyetemi hallgatók egyáltalában nem keresik fel. Éppen azért ezen korcsmának továbbra is jelenlegi helyén való fennmaradása ellen részükről semmiféle kifogás sem forog fenn. " Folyamodó kérvényében előadja, hogy a szóbanforgó korcsmája már 15 év óta van jelenlegi helyén és hogy az e- gyetemnek a jelenlegi központi épületbe történt étköldözködósét megelőzőleg az ott elhelyezve voit pécsi m. kir. főreáliskola részéről sem történt soha a korcsma elhelyezése ellen kifogás. U- gyancsak előadja, hogy megfelelő uj helyiség kibérlése csak anyagi erőit meghaladó lelópési dij fizetése mellett volna eszközölhető, ami őt, mint hadirokkantot teljes anyagi bukásba hozná. Folyamodó a maga részéről a leghatározottabb Ígéretet tesz, hogy ezentúl is gondosan kerülni fog mindent, arai az egyetemi oktatáshoz szükséges csöndöt zavarná. A felsorolt és különös méltánylást érdemlő okra való tekintettel azt a javaslatot vagyok bátor a tekintetes Tanács elé terjeszteni: méltóztassék Sudás István korcsmáros, pécsi /II.Rákóczi ut 78. sz.a./lakós részére a jelenlegi üzlethelyiségnek 19k6. évi ok