Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941
1941. május 21., 1940/41 tanév kilencedik rendes ülése
összes kérdéseket, nem mélyedt el ezekbe; nem kutatta fel az összes hozzáférhető kéziratokat,- kettő van a Nemzeti Muzeum könyvtárában is,amelyek elkerülték figyelmét, - és nem ismerte természetesen a kiadott katalógussal nem rendelkező püspöki könyvtárunk anyában őrzött kéziratot sem. Ennek az ismertetését és az ismert kéziratok közti helyének megállapítását kívánta meg a kitűzött pályatétel. Szerzője általában helyes utón indult el, nem volt ugyan módjában,hogy - amint kellett volna, - az összes ismert példányokkal összehasonlítsa a mi kéziratunkat, de az Illés munkájában a legjobbnak tartott példányból közölt részletekkel és a kiadott szöveggel való egybevetés alapján sikerült megállapítani azt, hogy az "értékben, ha nem egyenrangú is,de vetekszik a múzeumi 512.föl.lap jelzésű legértékesebbnek tartott kézirati kodexxel. " Hogy a szerző kezdő kutató az természetesen több helyen észrevehető. Nem lehet meg a kellő gyakorlata a paleográfiái kérdésekben is,ami kitűnik a pécsi kézirat korával foglalkozó részben, - de egészben véve helyes módszerrel dolgozott és eredményes munkát végzett; megálllapitásai közelebb visznek bennünket e fontos emlékünk alaposabb megismeréséhez. Ezért és egyszersmind azért is,hogy a dolgozatában jelzett és tervbevett összehasonlításait a budapesti könyvtárakban pályázó elvégezhesse,számára a pályadij kiadását javasolom." Pécs,1941. május hó 10.-én. dr.Holub József s.k. a magyar alkotmány-és jogtörténelem tanára."Hozzájárulok."Pécs,1941. május 14.-én. dr.Vinkler János s.k. II. .' agyar közjogból: "A kormány politikai felelőssége az alsóházzal és felsőházzal szemben" cirnü pályatételre egy pályamunka érkezett be "Excelsior" jeligével. A pályamunkát biráló dr.Molnár Kálmán és dr.Faluhelyi Ferenc ny.r.tanár urak véleménye szerint "A formailag és tartalmilag egészen felületes dolgozat a pályadij ódáitélésénél nem jöhet számításba. Pécs,1941.május 7. Dr.Molnár Kalman s.k. "Az első biráló véleményéhez ho zzáj árulok. Kraf. t. dr.Faluhelyi Ferenci.-13-