Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941

1941. május 5., 1940/41 tanév negyedik rendkívüli ülése

-3-V<\S 3./ Elnöklő dékán Glázer László jogszigorló fegyelmi ügye tárgyában az alábbi jelentést terjeszti a Kar elé: Tekintetes Jog-és Államtudományi Kar! ^arunknak múlt hó 28.-án tartott rendes ülésében je­lentést tettem a Tekintetes Karnak,Glázer László jogszigorló fegyel­mi ügyéről és bejelentettem, hogy a m.kir.vallás-és közoktatásügyi miniszter ur, múlt hó 5.-én 37.062/1941.IV.l.sz.a.az egyetem tekinte­tes Tanácsa utján felhívta karunkat,hogy Glázer László jogszigorló ellen a fegyelmi vizsgálatot haladéktalanul inditsa meg, a vizsgá­latot a legszigorúbban folytassa le és annak eredményéről tegyen hoz­zám jelentést. Előterjesztésem alapján ugyanezen kari ülésünkben Mol­nár Kálmán nyilvános rendes tanár urat kértük fel a fegyelmi vizsgá­lat lefolytatására. Molnár Kálmán tanár ur, mint fegyelmi vizsgáló biz­tos Glázer László postaforgalmi gyakornokot a budapesti központi tá­vi r óhivat álnál múlt hó 24.-én kelt levelében felszólította,hogy mindazt, amit ezen ügy tisztázására, illetőleg saját védelmére fel tud hozni, akár önála személyesen, akár levél utján haladéktalanul adja elő,hogy ügyében a döntés mielőbb megtörténhessék. Egyidejűleg pedig a vizsgálóbiztos a budapesti IV.sz.postahivatal főnökéhez fordult azzal a kérelemmel hogy a lehetőséghez képest nyomozza ki,hogy az inkriminált leveleket ki adta fel 1941.március hó 23-án. Tájékozásul, a vizsgálóbiztos le­veléhez csatolta az inkriminált négy ajánlott levél borítékját. Az utóbbi megkeresésre a budapesti IV.sz.postahivatal a pécsi I.sz.m.kir.postahivatal utján közölte, hogy a nagy forgalom miatt a feladó személyére vonatkozólag a felvevő tisztviselő semmiféle felvilágositást nyújtani nem tud, mivel reá visszamelékeznie lehetet­len. Gyanúsított Glázer László pedig 1941.április 27-én a következő le­velet intézte a fegyelmi vizsgáló biztoshoz: "Iáéitóságos Uram! FOlyó hó 26.-án megkapott levelére a következőket tudom

Next

/
Thumbnails
Contents