Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1940-1941

1941. május 5., 1940/41 tanév negyedik rendkívüli ülése

előadni: A szóbanforgó leveleket egy meggondolatlan pillanatomban én Írtam, gondolva,hogy ezzel a szigorlatomat megfogom könnyíteni. Mikor már a leveleket elküldtem, beláttam,hogy milyen súlyos kö­vetkezményei lehetnek elhamarkodott tettemnek, akkor azonban már segíteni nem tudtam rajta. Mentségemül szolgáljon, hogy a szigorlati terminus előtt pár nappal tettem le nehéz postai vizsgámat, mely idegileg telje­sen kimerített és csak az volt a szemem előtt, hogy a szigorlatomat is minél hamarabb letegyem és ezt bármilyen módon megkönnyitsem. Egy újság került a kezembe,melyben a vallás-és közoktatásügyi mi­niszter ur aláírását láttam, ekkor érlelődött meg bennem a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne a szigorlatom, ha a miniszter ur alá­írásával Írnék a Tanár Uraknak egy önmagamat protegáló levelet,a­­melyet azután rögtön meg is csináltam. Védelmemül csak annyit tudok felhozni,hogy pillanatnyi gyerekes gondolkozásomnak és idegkimerültségemnek volt tulajdo­nítható elhamarkodott tettem,amelynek következményeire egyáltalán nem gondoltam és amit azóta nagyon megbántam. Vizsgálatom szives jóindulatú elintézését Méltóságos Ur kegyeibe ajánlva maradok tisztelettel:Glázer László s.k." Ezután a fegyelmi vizsgáló biztos folyó 2-án a követke­ző jelentést és javaslatot terjesztette a tekintetes Kar elé: "Tekintetes Jog-és Államtudományi Kar! A Kar 1941.évi április 23,-iki ülésében azt a megbízást kaptam, hogy Glázer László jogszigorló ellen a fegyelmi vizsgá­latot folytassam le és annak eredményéről tegyek a Karnak jelen­tést és javaslatot. Glázer László ellen az a gyanú merült fel,hogy a szigor­lata napján a szigorlati bizottság négy tagjához érkezett protegá­ló levelekben Hóman Bálint kultuszminiszter ur aláírását ő hamisí­totta. A hamisítás ténye kétségtelen, mert a Kar dékánjának a kultuszminiszter úrhoz telefonon intézett kérdésére a kultuszmi­niszter ur kijelentette, hogy Glázer László érdekében senkinek sem­miféle protegáló levelet nem irt. —4—

Next

/
Thumbnails
Contents