Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1934-1935
1934. október 22., 1934/35 tanév második rendes ülése
Kálmán vallás és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár urnák az Erzsébet Tudományegyetem Tanácsával 1934,évi február hó 21.-én és 22.-én Pécsett tartott tárgyalásai előzték meg. Az Erzsébet Egyetem Tanácsa e~ zeken a tárgyalásokon hozzájárult ahhoz, hogy az egyetem tanács jegyző je dr* Nyakas János, miként Szily állam-, titkár ur a tárgyalások során külön is kiemelte,- 9-12 hónapra a szegedi Perencz József tudományegyetemhez nyerjen beosztást, s helyére erre az időre dr.Pettykó János szegedi tanácsjegyzö kerüljön. Az egyetemi Tanács és dr.Szily Kálmán kultuszállamtitkár ur között az előbb említett átmeneti időre szóló kölcsönös beosztásra vonatkozólag létrejött e megállapodás az egyetemi Tanácsnak 1934.évi március hó 23.-án tartott VII.rendes üléséről felvett jegyzőkönyvében annak 4-11 pontja alatt nyert beiktatást és azzal kapcsolatban a Tanács egyhangúlag kimondta, hogy ha már Nyakas tanács jegyzőnek Szegedre való ideiglenes kirendelése elkerülhetetlen,- a dr.Szily Kálmán államtitkár ur és a Tanács között létrejött fent említett megállapodáshoz szőréi szóra ragaszkodik. Az egyetemi Tanács tanács jegyzőjének a szegedi egyetemre további intézkedésig történt beosztása ügyével a követ-