Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1934-1935
1934. október 22., 1934/35 tanév második rendes ülése
55-14-kező, április havi VIII,rendes Ülésében is foglalkozott akkor, amikor a két tanácsjegyző kölcsönös és ideiglenes beosztásép ól szóló elöl említett leiratot tárgyalta. Ekkor a VIII,rende3 ülés ről felvett jegyzőkönyv 1,2* pont ja alatt ugyancsak egyhangúlag kimondta a Tanács, hogy a kölcsönös beosztás tárgyában kelt 15.093/1934, IV,számú m.kir,vallás és közoktatásügyi miniszteri rendelkezést az előzetes megállapodáshoz hiven csak rövid átmeneti állapotnak tekinti,mert az egyetem érdemes tanácsjegyző jétol végleg nem kivén megválni. Az elmondottakból kétségtelenül megállapítható, hogy minden jogalap megvan arra, hogy dr.Nyakas János egyetemi Tanács jegyző Erzsébet egyetemi állomáshelyéhez rágászkodhassék, a Tekintetes Tanács pedig az egyetemnek még pozsonyi működése alatt kinevezett első tanács jegyző je visszarendelése iránt, a szükséges lépéseket az eredmény biztos kilátásával megtehesse. Szükségesnek tartom mégis felemlíteni, - még erről, mint pozsonyi professzornak van hivatalos tudomásom,hogy Nyakas dr, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen betöltött biztos tanácsi fogalmazói állását, ahol ezidőszerlnt már szintén tanácsjegyző lehetne, 16 évvel ezelőtt kizárólag az 1918,