Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929
1929. június 18., 1928/29 tanév tizedik rendes ülése
behatóan ismerteti Werbőczy idevonatkozó tanításait. Megvilágítja a Hármas Könyv nyomán az ősi és szerzeményi javak közti különbséget s az ezen jószágok átruházására és öröklésére vonatkozó elveket,majd vázolja a Werbőczy utáni jogtörténeti fejleményeket. A dolgozat az I.sz. pályaműnek főleg azért áll magasan felette, mert a Hármas Könyvet gondosan tanulmányozta, s nagyon helyesen hangsúlyozta - amit pedig az I.sz.-nél kiemelni elmulasztott -, hogy Werbőczy utáni idevágó törvényhozási intézkedéseknek oka főleg az ősiségi perek nagy sokaságában rejlik. Kifejti, hogy a Hármas Könyv és későbbi magánjogunk szerint az ősiségi pereknek minő fajai voltak. Eléggé részletesen foglalkozik az ősiség eltörlésére irányuló mozgalmakkal, az 1848. XV.t.c. -kel és az ősiségi nyílt paranccsal és kiemeli, hogy ámbár mindezek az ősiséget eltörölték, ezen intézménynek némi nyomai a hitbizomány és a fiági javák öröklése tekintetében jelenleg is feltalálhatók. Hókkal részletesebben tárgyalja, mint az I.sz. pálycnü szerzője, a hűbériség és az ősiség összehasonlítását. Reámutat, hogy Nagy Lajos ősiségi törvénye csak az örökösödésre vonatkozó szabályokat vette át a *Libri feudorumból *, illetve a longobard hűbéri jogból, de egyébként a hűbéri birtokrendszer nyugat európai értelemben nálunk nem honosodott meg s nagyon helyesen állapítja meg, hogy *az ősi-