Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1927-1928
1928. március 27., 1927/28 tanév negyedik rendkívüli ülése
1G\-4-tanssck mellett jövojüli biztosítása nélkül tudományosai dolgozzanak, a leirat szószerinti végrehajtása, illetve javaslattétel előtt legalább átmenetileg vagyok bátor azon nézetemnek kifejezést adni,hogy tanszékein!: mellett ösztöndíjban volnának részesíthetek olyan oklevéllel birő fiatalemberek akik akár mint ügyvédj elöltek, pedig egyéb hivatali állásban már működnek, ha egyébként ez az elfoglaltságul: itteni intensiv működésüket lehetővé teszi. Mindenesetre kívánatos volna,hogy ezen gyakornoki, illetve tanársegédi állások intézményesen szer veztessenek, hogy az illetők jövő előhaladásáia itteni működésük, nem csak,hogy nem volna részükre időveszteség,hanem ál-4 lami szolgálatban való beszámítás mellett előnyös. lsen gondolatok figyelembevételével Berzeviczy Albert Gexcellentiájának, mint az Ösztöndíj tárnics elnökének hivatkozott leiratára a következő választervezetet van szerencsém bemutatni: ííagyméltóságu Elnök Ur! kegyelmes Uram! Tisztelettel jelentern,hogy a pécsi m.]pr. Erzsébet tudományegyetem jogos .államtudományi kara március hó 27-én tartott rendkívüli kari ülésében foglalkoo zott iíagymél tó Ságodnak március hő 12-én kelt leiratával.