Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1927-1928
1928. március 27., 1927/28 tanév negyedik rendkívüli ülése
2- GZ-5-A kar megállapítja, hogy végzett hallgató ink kö zö 11 nagy számmal vannak olyanok, kik ezen ösztöndíjra érdemesek volnának,kapcsolatosan a gyakornoki, illetve tanársegédi vagy adjunktusi teendők ellátásával egy-egy katedra mellett. Hogy mindeddig ily kiváló hallgatónak a tanszékek mellett való további megtartása és ezáltal a jogtudomány egyes ágainak ilju erőkkel való további művelése nem sikerült, annak legfőbb oka ily ösztöndíjak hiánya volt. Imikor tehát bátor va^vok jelenteni, ho 7 karunk mind a ot/ o 7 Ut/ lő tansz nárium , eke mellett mül lil ■— s azok jegyzékét melléi: egy szemlelten csatolom, u -vanakker ' cl entern, hogv 7 <__/ts O 1 .__ egyetlen szemináriumnak sincs a segédkező egg-két hallgatón kívül, kimondott segéd-személyzete. Lpen ezért karunk a legnagyobb örömmel fogadja ős köszönti a nagyméltóságu m.kir. vallás és közoktatásügyi kiniszter ür ily irányú döntését,mely szerint a tudomány további művelésére keresztény közép osztályból hivatott, végzett hallgatóknak a tanszékek mellett való továbbmüködése lehetővé válnék. kém zárkózhatunk el a vidéki egyetemek azon sajátlagos helyzetének kiemelése elöl, hogy a tanárok érintkezése a végzett hallgatókkal, amint azok az e ye tagja, Ot/ r eiíds zerint a kar minden.tó sároi 0 ei, kir . fszter Ur el.kor mély tisz-