Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1958-1959

1959. február 3., kari ülés - Napirend: - 1. Az 1958/59. tanév I. félévi munkájának értékelése.

Írről az évfolyamról igy nyilatkozik Vas Károly tanszékvezető elv­társi ,,A mait évben, még úgy kellett őket jellemeznem, mint közömbösf lelkesedés nélküli, tétlen és csak 3 pillanat örömeinek élő hallgató­kat, akikből a pedagógusjellem minden vonása hiányzik* Kemény fellé­pés, valamint az eszmei ráhatás tartóssága következtében ebben a kö­zösségbe i sikerült felszínre hoznunk az egészségesebb szellemű magot s egyidejűleg háttérbe 3zoritsni a visszahúzást kisebbséget, innék eredrn nye, meg azoknak a módszereknek, amelyek tanulmányi köjBorib?- telességeik teljesítését egyénenként ellenőrizhetővé tették, hogy az elmúlt félévben a tananyaggal való elmélyült foglalkozás terén alapvet tő fordulat következett be. Ennek eredményei megmutatkoztak a vizsgá­kon éppenugy, mint a közösségi feladatok vállalásában tanúsított kész­ségük növekedésében,” ízek a tapasztalatok arra mutatnak, hogy I.éveseinknél nem a képessé­f ekkel van elsősorban a baj, hanem a középiskola ós a főiskola közötti tmenet problémáját nem tudtuk hatékonyan megoldani, felmerül annak JfexjtxxKS megfontolása is többek között, hogy az I.év első iSLévében a sűrűbb és rendszeresebb ellenőrzéssel, valamint az elmélyülő munka módszereinek tervszerűbb Ismertetésével nem érnénk e el fokozottabb eredményt. Az énekkel kötött szakcsoportoknál különösen az I.óvfolyamon az elért eredményekben nagy az eltérés. ^atematika-ének szak eredménye 3*97 Történelem-ének ** ” • 3*59 Magyar-ének " " 2,97 Ezen belül jellemző, hogy az ének tárgyak átlaga maga», a másik szak­tárgy és a közös tárgyak átlaga alacsony. főiskolai viszonylatban is leggyengébben szereplő magyar-ének szak kollokviumi eredménye leiró magyar nyelvtanból 1.85. Nemesi Mihály tanszékvezető elvtárs véleménye szerint főiskolai munkája 10 éve so­rán a legalacsonyabb szakátlagot ez a csoport érte el. Hasonlókép en problémát vet fel a matematika és a történelem tanszék is az énekkel kötött szakcsoportok tanulmányi eredményével és munkaintenzitásával kapcsolatban. Mivel ez évről évre visszatérő probléma és nem csupán az I.évesekre vonatkozik, hanem a felsőbb évfolyamosa is ezzel a kérdéssel ismételten foglalkozni kell, érvényre kell juttatni, hogy felvételeknél a szaktárgyak mindegyikében kívánjuk meg a megfelelő szintű jártasságotJ Határozottan szembe kell nézni azzal a kérdéssel is, amit Vas Károly elvtárs vet fel, hogy ének vonalon túlzottan igénybe vannak véve a hallgatók* Véleménye szerint azonban nem a főiskolai képzésben, hanem a főiskolán kívüli elfoglaltságokkal van probléma, mert akad olyan hallgató is, aki három énekkarban is énekel és igy szinte a hét minden napján el vsn vonva a szorosan vett tanulmányi munka teljesítésétől. A fölaprózottságról maguk a hallgatók is panaszkodnak. Jelen voltam az egyik azakosoporti ertskezleten, ahol 3mondták 3 hallgatók, hogy kevés az összefüggő tanulásra fordítható idejük, aminek hátrányát nagyon érzik* Tanszéki feladat annak megvizsgálása, hogy ezt a oroblé«á mat milyen módón lehet megoldani. Kisebb mértékben a testneveléssel kötött szakcsoportoknál is tapasz- i.elható az egyoldalú érdeklődés. Az I.évfolyamou a testnevelés szak­tárgyi átlaga 3,75,állattanból az átlageredmény csak 2,9. Az érdekelt tanszékek Összehangolt munkájával előbbre lehet jutni ezen a vonalon. Amíg a növénytani tanszék határozottan elismeri a biológia testnevelés szakos férfi hallgatók rendes munkafegyelmét, addig az állattani tan- szaéá felveti, hogy megfigyelése szerint a félév folyamán divattá vált a szorgalmas, a folyamatosan tanulók gúnyolása. Erre a jelenségre fel

Next

/
Thumbnails
Contents