1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848
1847 / 9. országos ülés
44 IX. ülés Fö-RR. naplója. December ti—hn 1847. RR. izenele l'elirási javaslata a k. k előadások tárgyában. selvet, melly neki irányul szolgálatid; és valamint a felső tábla hivatásának félreismerése nélkül, olly nehéz vádat, mint minő a válaszföliratban elöhozatik: hogy t. i. a kormányhatalom egyoldalú terjeszkedésének iránya tapasztalható, elüleges tárgyalás nélkül magáévá nem tehet: úgy más részről biztosítja a KK. és RRet hogy valamint eddig e főrendi tábla semminemű hatalom egy oldalú terjeszkedésének irányát nem pártolta , uoy ezen túl is elveihez híven a törvények és biztosítékok jövőre való meghatározásában ezen irányt szemelőd nem tévesztendi, mert a míg Fü-RRnek rendithetlen meggyőződésük az: hogy csak a jogok és kötelességek meghatározásában alapul egyrészül a rend, és józan kormányzási lehetőség, más részről pedig a nemzetszabadság biztosítéka. B. Gerliczy Bódog: — -V mi az elsőt, a hálaköszönetet illeti: alázatos föliratban kívánom örömemet kifejezni , hogy ö Felsége nemzetünk édes nyelvén az összes ország előtt nyilatkozni méltóztatott. Továbbá azon kedves érzetet, midőn fenséges nádorunknak, kiben az összes nemzet bizodalma pontosul, egyhangúlag történt választását ö Felsége jóváhagyni s mgerősiteni kegyeskedett. Végre azon határtalan bizodalmát, mellvet ö Felsége atyáskodó szándoka , ki nemzetének anyagi és szellemi jóllétét s boldogságát elösegélleni valóban akarja, mint ezt a k. kir. előadások igazolják , bennem élesztett. Mind ezekért mondom alázatos jobbágvi köszönetemet kívánom kifejezni. A másodikra nézve hasonlóul ö Felsége k. színe elébe kívánom juttatni mindazt, mi részint a már alkotott törvények foganatba nem lett vételénél, részint a kormány egyoldalú intézkedéseinél fogva alkotmányos jogaink mellőzésével méltán aggodalmat szülhet. Igv az 1836 2/ t. ez. melly az erdélyországi részeknek Magyarországhoz leendő visszakapcsolatát tartalmazza, mindeddig foganatba nem vétetett. — A vallásbeli és váltótörvények az ország őrvidéke határain kihirdetve sem lettek. Leginkább pedig szülhet aggodalmat bennünk az uj administratori rendszernek behozatala, melly a törvénvhozás mellőzésével egyoldalúkig a kormány által, az 1723: 56. és 1536; 36 t. ezikkekben megalapított rendszernek mellőzésével alkottatott. Ez által a főispáni hivatal megcsonkittatván, annak constitutionalis méltósága elenyészett, a kormányzás fizetéses orgánumává vált, s megszűnt a megye rendéinek támasza lenni. Szomorú szüleményét ezen uj rendszernek, fájdalom alkalma volt , mint azt báró Wenkheim Béla említeni méltóztatott, Bihar megyének is 1845 Dec. 18-án tapasztalhatni, midőn főispáni helyettese feledve elnöki kötelességét, melly részre hajlatlan igazságot, minden pártok feletti állást igényel, nem véve tekintetbe állásának méltóságát sem , párt-főnöki szerepet öltött magára, s a tanácskozásokat lehető módokon hátráltatni kívánván, azoktól az értelmiséget erőterve elzárta. nyers erő használata által akart diadalt aratni. S valójában nagy lön diadala, mert hires lett az ország előtt, melly előtt tudva van, hogy rósz taeticája s pártoskodása által ejtetett Bihar megyén, s ez által az alkotmány paizsa alatt élő magyar nemzeten olly nagyszerű seb, mellvet egész ország érez, s az utókor is siratni fog. Hason következményektől méltán tartani kellvén, ö Felségét alázatos feliratban ezen sérelmeknek orvoslására felkérni szükségesnek vélem, hozzá tévén az évenkinti országgyűlésnek Pesten leendő tartását. Gr. Forgách Antal József: — Csak röviden kívánok a szőnyegen levő tárgyhoz szólam, és midőn ezen köszönő válaszfeliratot olvasom, meg kell vallanom, hogy ennek alkotása érzetemmel össze nem fér, és nem felel meazon lelkesedésnek, mellv még csak 3 hét előtt ellenállhatatlan hálás örömérzetre ragadá el a hon polgárait, azért óhajtottam, hogy ezen köszönő felirat csak örömérzetet, nem pedig hazánk olly szomorú képét, mellyben valóban nincs is, rajzolását magában foglalja. A mi a k. kir. előadásokat illeti, ámbár meg vagyok győződve, hogy ezek által Felséges urunk atyai gondoskodását és hazánk jövendő boldogabb virágzása biztosabb állapotának elrendezésére czélzó szándékát bizonyította, de e tekintetben gróf Pálffy Józseffel egyetértek, kiaztmondá, ö nem tud sem köszönetét szavazni, sem pedig fájdalmat kijelentni olly tárgyak felett, mellyek még tárgyalva nem voltak, és ezeknek vég sikere nem tudatik, illyenek mélt. Fö-RR. a kir. előadások, azért ezeket csak átalánosan kívánom megcmlittetni. A mi ezen feliratnak 10-dik §-át illeti: erre nézve én is azt tartom, hogy egy nemzet csak akkor őszinte fejedelme iránt, ha semmi örömtől nem hagyja magát elragadtatni, hanem örömei közt azt, mi neki fáj és benne aggodalmat gerjeszt, fejedelmének őszinte előterjessze, azért ezen.§-ban elősorolt sérelmeket, mellyek már múlt országgyűlésen fel voltak terjesztve, ezennel is fel küldeni kívánom. Áttérek a 11-dik §-ra, mellyben az úgy nevezett uj megyei rendszer emlittetik ; nem akarok mélt. Fö-RR. az 1791: 13. t. ez. ellen véteni, melly világosan kimondja, hogy csak olly tárgyak terjesztetnek mint sérelmek fel, mellyek már tárgyalva, és mint illyenek elismerve voltak ; minekutánna tehát ezen tárgy még tárgyalva nem volt, most elmellözöm; akkor pedig ha tárgyalás alá fog jöni, hozzá szólald, és észrevételemet iránta előadni kívánom. A többire nézve ö nagyméltósága föpohárnokmester ur indítványát pártolom. Gr. Eszterházy István : — Én is a tek. RR. föliratának első pontját, mellyben köszönetét és hálát fejeznek ki aziránt, hogy Ö Felsége magyar nyelven szolitotta meg a magyar nemzetet, pártolom, és szintén különösen kívánom kiemelni azt is, hogy méh en tisztelt Nádorunkkal megajándékozni méltóztatott. — Mi az 1790 : 10. t. ez. nem teljesítését illeti, erre nézve én is azon véleményben vagyok, miként szükséges, hogy a kormány ön állású legyen, és magyar szempontból induljon ki, mert ha csak ugyan ön állással bírna, hozzá férhetne az ember a körülmények úgy kívánván. Mi továbbá azt illeti, hogy a törvényhozás alkotmányos befolyásának mellőzésével egyoldalúkig rendelkezett a kormány az uj administratori rendszer, és a horvát tartományi gyűlés elrendezése által : e részben is a t. RR-ek föliratát pártolom. Az egészre átalában csak azon megjegyzést teszem, miszerint noha elébb álltam fel, mint az előttem szólott gróf Forgách Antal József ur, még is a szólási elsőbbséget neki adtam által azon okból : mivel olly kevés ezélszerü s a dologhoz szóló indokokat hallottam a