1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848
1847 / 8. országos ülés
17 poltatott, többséget a megyéknél szerezni nem tudott. Többséget, állandó, s nem erőltetett módon szerzett többséget értek, az eddig elkövetett modorban eszközleni képtelenség, ez csak akkor fog a kormány mellett állam, s véle a haladás mezején kezet fogva üdvös sikert eszközleni, ha a mellett, hogy elismertetik közönségesen miszerint a kormány által kitűzött teendők hazánk emelkedésére vezethetnek, minden működéseiben, országgyiilése idején kivid, és ez alatt, azon alkotmányos irányt mellyet követni szent kötelessége, soha nem téveszti, főleg nem veszti ezt szem előtt soha a haladás mezején történendőkre nézve. Tettleges bébizonyitására annak, hogy alkotmányos irányban akar működni, alkalma most szakadatlanul lehet a kormánynak, addig pedig, mig ez történhetne, ez előttünk lévő fölirat legfelsőbb helyre való jutása által mód nyujtátik eg}’ aggodalmat szüntető kir. válasz érkezésére, melly leghatályosabb tényezője lehet a bizodalom helyre állításának. Ezért ki a kormánnyal való egyetértést szükségesnek tartja, ki az erántai bizodalom helyre állítását koozkáztatni nem akarja, ezen fölirás felterjesztését nem gátolhatja. Gróf Valdslein János: — Engedjékmeg a méltóságos Fö-RR. hogy IGéviaz országgyűlésiterembeni hallgatásom után felszólaljak, és nézeteimet előterjesszem a folirási javaslat tárgyalása iránt. Én a félszeg eszközöknek soha nem barátja, ebben is ennél egyebet nem látok, és ezen szerkezetnek alap eszméjével magamat egyetértőnek nem nyilváníthatom. Látjuk, hogy két részből áll ezen fölirat, mellynek első részében köszönet, és hála jelentetik ki, — a másodikban pedig aggodalom és sérelem; — és igy mit az első rész mint affirmatiót tart magában, a másik része negál, annyira, hogy összevetve a dolgot, a hála érzetből és köszönetből kevés vagy semmi sem marad fen. Köszönetét, hálát kell mondanunk olly tényékért, mellyek köszönet és hála tárgyaivá itt egy szívvel, és lélekkel jelentettek ki. Nem tartom egy szabad nagy nemzethez illőnek, nem különösen olly szempillanatban, midőn Felséges koronás urunk századok óta először szólította meg magyar nyelven a nemzetet, és midőn a kormány — ha szabad ezen megkülönböztetést tennem — tagadhatlanul nagy lépéssel maga hiv a reform tág térére legelőször bennünket, és azt mondja, hogy összevetett vállakkal munkálkodjunk a honnak közjavára a haladás mezején —öröm háláyal vegyíteni össze a panaszt. Mi az érintett aggodalmat illeti, nem tartozom teljességgel azok közé, valamint nincsen itt egy is, ki az 1790: 13. törvény czik. értelmében azokat Ö Felsége elébe terjeszteni ne kívánná; hanem vélekedésem csak az, hogy most ezen úgy nevezett köszönő föliratban azon aggodalmakat érinteni a maga helyén épen nem volna. Érintetett az előttem szólott mlgos Ur által mint indok, hogy mi ezen föliratot ü Felségének terjesszük fel azért, mert az az egész nemzet kívánságának emanatiója. Igen de azok, mika másik teremben történnek, nem olly nagy titkok előttünk, miszerint ne tudnók, hogy igen csekély többséggel állitatott meg ezen fölirat; és kérdem vájjon azon silány többség a nemzetet képviseli e? vájjon azt az egész nemzet kivánata emanatiójának lehet e canonizálni? Hisz a számra nézve uraim tudva van, hogy legfeljebb egy voksal volt több az egyik, mint a másik részen, és ámbár különben térdet hajtok a többség előtt, de a jelen esetben, midőn olly föliratról van szó melly köszönetét és hálaérzet kijelentést tárgyaz, és melly ü Felsége elébe, mint az országgyűlésnek első eredménye terjesztetik, mondom, illy esetben a többséget kérdésbe venni maga helyén lenni tartom. Őszintén megvallom tehát, hogy főpohárnok ö nagyméltóságának indítványához, mint véleményemhez legközelebb járóhoz csatlakozom, de csak azért, mert azt vélem, ha véleménye : miszerint inkább deponáltatnék az egész felirat, mintsem hogy illy alakban menjen fel —többséget nem nyerend. Megérintetett még az előttem szólott gróf ur által egy eszme, mellyet észrevétel nélkül nem hagyhatok, hogy t. i. a k. előadások nem mutatják ki még azt, hogy mi eredményt fognak magok után vonni, és minthogy tényeket kell felhozni a köszönet indokolásául, a királyi előadásokra nézve köszönetét a föliratba szavazni nem kíván. En a királyi előadásokat bizonyosan olly ténynek tartom, melly a köszönetét igényli, minthogy mint elébb is mondám általuk a reformtérre hivatunk ki, a melly téren reményiem, hogy minden pártszellem tekintete nélkül fogunk haladni, s ő Felsége ebbeli akaratának és szándékának tökéletes elérésére működni. Nádor ö cs. k. fensége: — Nem tartom parliamentaris modornak arról szólani itt, mi a másik teremben történik, (átalános helyeslés.) Ghiczy Kálmán, nádori itélömester: — Kérek kegyes utasítást, miután némellyek a mlgos Fő RR. köziig írott czédulákkal, mások pedig felállással jelentik ki szólási szándékukat. Gróf Batthyányi Lajos: — Mind addig, míg a tábla rendes tanácskozás utján a dolgot nem iogja máskép rendezni, szeretném, hogy maradjunk a regi gyakorlatnál, t. i. a felállás mellett, (közhelyeslés.) Báró Majthényi Antal liptói főispán: — A múlt országgyűlésen az volt a gyakorlat, hogy ki előbb felállott előbb szólhatott; de a napló bírálókra nézve azon kivétel állott fen: miszerint azok soronkiviil szólhattak. Gróf Teleky László: — Úgy veszem fel a dolgot, hogy a bírálóknak nincsen meg átalában azon kiváltságuk, hanem csak akkor, midőn a jegyzés sora rajtok van, és igy a méltóságos főispán urnák, ha most jegyez, van joga szólani. (halljuk báró Majthényi Antalt.) B. Majthényi Antal, liptói főispán: — Ö excellentiája a kir. föpoharaok általam is eliogadott inditványát-kellöleg motiválván, annak bővebbi támogatását részemről feleslegesnek tartom, és a t. RRnek küldendő vAlaszizenetünkben csak még azt óhajtanám nyilvánitatni, miszerint ha főrendi módosítás el nem fogadtatnék, mi az egész köszönő válaszfelirat elmaradásától sem volnánk idegenek. Az eféle köszönő feliratok a más országokban szokásban lévő úgy nevezett dank adresseknek utánzása, az újabb kornak azon talalmám ai Fő-Rendi Napló /. köt. ^ VIII. ülés Fö-RR. naplója. 4-én December 1847.
