1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848

1847 / 8. országos ülés

16 VIII. ülés Fü-RR. naplója. 4-én December 1847. RR. ixeneie s lehet ha az ö exclja által kimondott elvet magamévá tenném, a k. előadások végett, köszönetét nem szavaz­­%is'laíaMaJk.k. hatnék, mert ö exja az iránt, mi még itt nem tárgyaltatott véleményt nem akar mondani, azt sem helyeselni, előadások sem roszalnj nem akarja, már pedig ki állhat még jót arról, hogy a kir. propositiók nyomán alkotandó törve­­nvek hazánkra nézve mind üdvös következéssel fognak lenni, de mivel én hiszem, hogy a kir. előadásokban érintettek hazánk javára szolgálhatnak, a köszönetét ezekre is kiterjeszteni óhajtóm. Midőn azonban azt, mi hazánk emelkedésére, javára történt elismerjük, és azért hálás köszönetét szavazunk, midőn eképen fogadjuk a kir. előadásokat, mellyek a reform terére hívnak fel, ugyan akkor, ha tiszta szándé­kunk e téren haladni, ha üdvös sikert akarunk elérni, tagadhatatlan — erőnket a kormánnyal egyesítenünk kell, és nem ez erőket egymás ellen intézve ezeket paralizálni: de ezen , a sikert egyedül biztosító együtt­­munkálkodásra elkerülhetetlen szükséges kellékek közül hiányzik egy, — ez a bizodalom a kormány iránt. Nem hittem ugyan, hogy e jelen országgyűlésen is szükséges legyen kijelentenem, hogy mikor a kor­mányról szólok, erről — és nem a fejedelemről szólok, de mivel a pohárnok ö exclja ugyanazonosította a fe­jedelmet a kormánnyal, — nyilvánítom, hogy én midőn a kormányról szólok, a király felséges személyét soha nem értem, és úgy hiszem, hogy mind azok, kik velem ezen oldalon ülnek, hasonló értelemben vannak. E bizalmat kívánják a tek. KK. és RR. megalapítani, szilárdítani, mielőtt magas feladatukhoz, a nagy közönség erkölcsi, értelmi és anyagi elhanyagolt állapotának javításához — gróf Dessewffy Emil szavai sze­rint szólva — hozzá fognának. E tekintetből mielőtt kilépnének az alkotmányunkat, nemzetiségünket eddig védő sánczok közül, egy ugyan boldogabb jövőt ígérő, de még sok tekintetben ismeretlen nyílt térre, mellyen a reform czéljához vezető, de különböző irányban vezető utak lehetnek — biztosítani akarják a tek. KK. és RR. a nemzetet királyi nyilat­kozat által, hogy a kormány működéseinél, alkotmányszerüleg és nemzeti függetlenségünket az 1790: 10. t. ezikk szerint épségben tartva fog eljárni, s nem fog mint eddig az administratori rendszer behozatala, Hor­vátországban a szavazat egyoldalii elintézése, mint szinte vallásos viszonyoknak törvényhozás kivüli változta­tása által, méltó okot azon bizalmatlanságra szolgáltatni, hogy a kormány nem alkotmány-szabta úton, hanem önkényt követve, s hatalmát egyoldalúkig terjesztve intézkedik. Sokan a nmlgú Fő-Rendek közül nem ismerik el, hogy a kormány a felhozott esetekben alkotmánvelle­­niesen lépett volna fel; az administratorok kinevezése által tagadják, hogy a törvény sértve lenne,s ellenkezőt bizonyító törvényekre hivatkoznak; magam is figyelemmel olvastam a mindkét rész által felhozott törvénye­ket, és ha nem is állítom, hogy ezeknél fogva administratorok kinevezése kivétel nélkül törvényellenes volna, úgy az új rendszer mellett felszólamlók sem találhatnak istápot ezen törvényekben, akár annak bebizonyítá­sára. hogv illv nagy számmal való kinevezések az administratoroknak törvényes volna, akár arra, hogy ha a főispánok állandóan megyéjükben lakni nem akarnak, őket elmozdítva, administratorokkal felváltani lehetne; mert a törvény ebéli rendelete álul a kir. hivatalban lévők kivétetnek, és az elmozdíttathatás esetei között a megyében való nem lakás foglalva nincs. — Kn részemről az uj rendszer alakításában a sérelmet és azon ag­godalmat, hogy a kormány alkotmányellenes irányban indul; nem abban legalább nem egyedül abban ta­lálom , hogy ez Írott törvényeinkbe ütközik, hanem tekintve ezen uj rendszert megelőző környülményeket, hogy úgy szóljak ennek genesisét, tekintve a kinevezéseknél, később az eddigi főispánok mellőzésével köve­tett taeticát, és legfőbb az uj administratorok, hová — lehet mondani kirekesztőié» irányzott működéseiket; mindezeket összefüggésben tekintve, igenis egyetértek a tek. KK. és RRkel, hogy ez ügyben a kormány nem alkotmányszerüleg járt el. A múlt országgyűlésen a kormány mind azokra nézve, mit keresztül akart vinni, valamint azokra nézve, miknek létesítését gátolni akarta, birtaanagymlgu Fö-RR. többségét, de nem dicsekedhetett ezzel a KK. és RR. táblájánál, ezért sokszor haliánk említeni ,,igy kormányozni lehetetlen, elkerülhetetlen többséget kell a me­gyéknél a kormány részére szerezni“ e többség szerzés elérésére azonban a kormány, időközben pedig sze­mélyeibe részben változtatott kormány nem változtatta azon igazgatási systemát, melly többségre nem talált, hanem át akarta változtatni az egyéneket, s ezekkel a megyéket, szóval ellenzékiekből kormánypártiakat for­málni minden áron feladatául tüzteki, és e tekintetnél fogva, és koránt sem mint ezt már tapasztalás után mondhatni, a beligazgatás javítása végett, vagy a megyei kormányzóknak megyéjükben lakását rendelő tör­vény fentartása tekintetéből neveztettek ki eddigelé szokatlan számmal, és fizetéssel a kormánytol ellátva az administratorok. Ezen többség eszközlése miatt rendezte el magát és lépett ki a nyilvánosság térére egy párt, melly magát conservativnek nevezte. — E szóra közbevetöleg legyen mondva, ha e pártnak programját, többek között azon pontját tekintem, mellyben biztatja magát, s a kormányt, hogy többséget fog eszközleni, azonban ha e reménye hajótörést szenvedne, felteszi a kormányról, hogy az ellenek nyilatkozó többség ellen erőteljesen fog fellépni — ekkor szerintem ezen párt szabadékokat, előítéleteket feltarthat talán, de az alkotmány fentarZá­sát illy alkotmányellenes eh’ kimondása, hirdetése után ezen pártra bízni veszélyt hozható dolog volna. Nem akarom felhozni azokat, mik egyes megyékben történtek ez ujrendszer béhozatala olta, mert beligaz­gatás javítása tekintetébe sehol semmi üdvös haladás nem történt, mi pedig a többség haj hás zása tekintetében történt sok administratorok által, ennek felhozásával személyeket kellene említeni, mit nem akarok, nem lé­vén szándékom ingerültségét gerjeszteni, mit került a KK. és RR. többsége is, mint ezt ezen előttünk lévő fölirat tanusitja, melly egyszersmind azt is tanúsítja, hogy a kormány bár behozta ugyan az uj rendszert, bár a magát elrendező úgy nevezett consarvativ párt által mindenben, és mindenütt megfeszített erővel istá-

Next

/
Thumbnails
Contents