1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848

1848 / 20. országos ülés

176

XX. ülés Fö-RR. naplója. Januar 14-én 1848.

KK. és RR. VII. t. ez. a jobbágy által mívelt föld tulajdonát az uraságnak meghagyja, s ennél fogva direct tulajdon "öTteheS-a nemest illetné: még is ugyanazon úrbéri 10-dik t. czikkben olvashatni: hogy „az úrbéri rendezések sdéSfatárgyá-alkalmával, ha a jobbágyok valamelly más maguk által választott ügyvéd segedelmével élnének, még is „a közadó alapjaira“ leendő feliigyelés végett mindenkor a megye közönsége által, a tiszti ügyész küldettessék ki“ — Mindezeknél fogva úgy kell iparkodni; s a szirt és szikla között aként evezni, hogy egyikbe sem ütközve, hazánk hajóját a veszedelemtől megmentsük. — Én általában a rögtönzés barátja nem vagyok; az illy törvényt megfontolás után akarom alkotni; és ismétlem, hogy felhívja figyelmemet a tek. Rendek izenetének ezen kitétele: „hogy a házi adó elválalására a jelen pillanatban biztos, és többé soha illy kedvező alakban vissza nem térendő alkalom elhalasztása veszély nélkül nem lehet“ — Ha igaz az, hogy ezt elhalasztani nem lehet, ha igaz az, hogy az reánk nőtt; nékem a növésről bár az a fogalmam, hogy mit a gondviselés arra szánt hogy nőjjön, addig, mig végczélját el nem éri, nőni fog; és ha az adónak — mint állitatik — reánk kell nőni, miért ragadjam meg épen a jelen pillanatot? és miért nem kerülhetne többé soha vissza illy kedvező alakban az érintett alkalom ? megfogni nem tudom, ha az olly nagyon a nemzet kívánatéban gyökérzik.

Méltóztassanak a mélt. Főrendek megengedni, miszerint őszintén előhozzam azt, hogy én progressiót Iá tok a törvényhozásban. Ugyan is a múlt országgyűlés alkalmával felvolt hozva az ország Rendei által egyedül az országos pénztár; már most progressióval jő hozzá a házi adó is: s igy reménylhető, hogy progressióval még más adóztatás nemei is hozzá jöhetnek. Megvallom, igen szerettem és óhajtottam volna —mint épen Liptómegye főispánja — ha nyilvánítók legyen a tek. Rendek azt, „hogy mi minden terheket közösen viselni akarunk“ akkor lehetett volna határozottan hozzá szólani, és azt mondani: uraim! veletek szavazunk, vagy nem! de igy részletesen előhozni a dolgot nem helyeslem; és ha szabad erre nézve hasonlatossággal élni — noha valaki azt válaszolhatná — hogy: minden hasonlatosság sántikál: de minthogy hasonlatosságomat épen a láb amputatioról fogom venni, mentve lesz ez által netaláni sántikálása. — Például: jön egy tisztes férfiú alakban a nyolez százados ösalkotvány, és jön egy orvos, mondván: én az urat betegnek nézem; és teste többé lábain nem állhat, minthogy már annak egyike fekélyes állapotban van, hogy tehát az úr egész teste s élete ne veszélyeztessék, a fekélyes lábat amputálni kell. — Jól van, ha az életmentség máskép nem lehet, legyen meg az amputatió! — Az orvost — nem bánom Dulcamárának, vagy akárminek nevezzük — azt mondja : amputálni kell a lábat, azonban nem akarok az úrnak az egyszerrei amputálással olly nagy fájdalmat okozni, hanem könnyítni fogom a műtétéit, s az úrnak egyik újjá után a másikat koronként levágom, s végre az egész lábnak elvágatásával a finalis amputatió megtörténend. — Ha szükséges az amputatio, nem tartok a nyílt tértől! mondjuk ki! s ha ez a nemzet akarata, s elhatározott szándoka, hogy nem csak az egyben , hanem mindenben akar részesülni? s ha ez így álland, meg fogom véleményemet akkor is mondani mint most, minden tartózkodás nélkül. S ha e nemzet akaratából a törvény szentesítve lesz, azt tisztelni s megtartani fogom. — Higyjék el a mélt. Főrendek, hogy ezen alkalommal épen most, midőn mindenfelől tornyosulnak a zavarok, nem akarom a nemességnek azon kötelességét végkép eltörülni, hogy vérével a haza oltalmára áldozni ne tartozzék. Azt fogja talán valaki mondani, hogy 1809-ben nem sok sikert láttunk a nemesség felkeléséből! mire ismét azt mondom: hogy a historia szól mellettem, jelesen az 1741-dik év, de még inkább az 1809.ki, mert nem hiszem, hogy lehetett volna lelkesebb nemzet e világon, melly csupán ama puszta privilégiumért úgy szólván húsárszékre engedte volna magát vezettetni; mint — önhibáján kívüli — ügyetlen hadsereg csatatérre állitatni, és ezrenként — Európát hódításaival fenyegetett hatalmas franczia seregek által elhulasztatni. Tették azonban szegények kötelességeiket amaz önérzetben, hogy ha jogokat akarnak élvezni, kötelességeket is kell teljesitniök.

Talán untatom is már a mlgos Főrendeket? kérem, engedjék meg, hogy mondhassam: „Dixi et salvavi animam rneam“ — Én senkit czáfolni, capacitálni nem fogok, én csak a magamét mondám meg, méltóztassanak határozni. — Még csak egyet hozok elő: én megyei házi szükséget nem ismerek annyira, mint hazai szükséget; — A házi szükségek közönségesen fedeztetnek a megyei pénztárak által; hanem vannak hazai szükségek, és minthogy nincs hazai pénztár, mellyböl lehessen azokat pótolni, — ha némellykor a házi pénztár rovatai nagyokra rúgnak, nem akarom azt egyedül abban keresni, hogy a vármegyék nem jól rendelkeznek, hanem abban, hogy sokszor a hazai szükségeket a házi pénztárból kell pótolni, és sok ollyan teendőink vannak, mellyek a házi pénztárból fedezendők, s miknek igazság szerint a hazai pénztárból kellene fedeztetniük, és ez okból túl terheltetnek a megyék költségekkel, minthogy azon nevezet alatt, a hazának költségeit is viselni tartoznak. Ha mi egy hazai vagy országos vagy bár mi nevű pénztárt s rendes financiat fogunk alkotni, azt hiszem, törvényes ösvényen maradunk, miilyen az 1723: 99. és 1802 : 30. t. czikkek szerint, gondos elődeink által is már megpendítve volt, hogy t. i. az ország egy fuhdus publicusnak alakítását kívánta; és így nem lehet mondani, hogy a nemzet nem akart és idegen lett volna a honnak vagyonával is áldozni, mert kész vala az úgynevezett fundus publicus-nak törvény értelmébeni megalapításához járulni; — hogy azonban az, mint más munkálatok, teljesedésbe nem ment, nem a nemzet hibája;s keressük azt ott, hol rejlik.

Még egyet hozok fel! sarkalatos törvényekről van itt szó, igen jó, ha azoknak védelmére talán egy szózattal több emeltetik; — s ha nemes sorsosaim mellett indokolt beszédemnek kívánt eredménye nem leend: legyen bár az búcsúzó szózat egy tisztes nagy halottnak ravatala felett ! — gyakran hallottam , és talán nem mindig alap nélkül, a kormány önkénye ellen szót emelni, s a kormányt azon törekvésről vádolni, hogy sarkalatos törvényeinket, kiváltságos szabadságainkat aláásni akarja!? — Legyünk igazságosak! — ha a kor-