1847-1848 Főrendi Napló • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországok e' néven Ötödik Apost. királya által szabad királyi Pozsony városába 1847-ik évi november 7-ikére rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1848

1848 / 20. országos ülés

177

mány részéről volna az indítványozás, hogy az 1741: 8-dik t. czikket elakarja törülni, vájjon milly lármát KK. és rr. ütöttünk volna ellene, és milly hatalmas szót emeltünk vala, hogy a kormány ingadozásba hozni bátorkodik,**nctt*hae^óiI azt , miről, — törvényeink szerint — még szólani sem volna szabad! azért, ha sarkalatos törvényeinken va-se,é* tárgy*lamit változtatni szándékozunk, tegyük azt óvatossággal és olly megfontolással, hogy a meleg részvét a higgadtabb megfontolást ne akadályoztassa. — Nem látom tökélletessen maga helyén, állandó adózással megróvni a nemességet ama kötelesség helyett, hogy fegyverrel ne tartozzék védeni a hazát, és jelesen épen ez időszakban, midőn, mint például az Olaszoknál „Gvardia Civica“ felállítása, rekedésig kiáltatá a népet: Eviva Pio nono! mi pedig azt mondjuk: törüljük el most fegyver viselési kötelességünket, és váltsuk ezt fel a magyar kiváltságos Rend előtt nem olly igen kedvelt, úgy nevezett portióval. Én inkább akarnék katona lenni, és a hazai financiához járulni, mint ama kötelességről lemondani. —

Még ezzel nem adám elő végszavamat, mert reményiem , lesz alkalmam még e tárgyhoz szólhatni, addig azonban, míg az hozzánk a maga szűz meztelenségében visszakeriilend, olly módon, hogy lássuk minden oldalról , mikép akarják a tek. Rendek átalában az elveket alkalmazni, és milly biztosítékokat adnak nekünk? még most ítéletem kimondásától tartózkodom; és miután gr Széchcn Antal indítványa mindezeket ki nem zárja , a dolog illy fektében ahhoz járulok.

Gr. Zichy Henrik, mosony-megyei főispán : — A rendes közadózási terheknek a nemes, és nem nemes sorsuak általi közös viselését, éá ezen elvnek országgyülésileg leendő kimondását, továbbá annak a használható kútforrások és előterjesztendő szükségekhez képest mérséklett életbe léptetését, olly sarkkőnek tartom, mellyen épül hazánk jövendője, mellyen épül — valamint b. Wenkheim Béla mondá — aristocratiánk emelése, alkot mányos életünknek kifejlődése, s a mellytöl várható minden abnormitásoknak, anomáliáknak, kinövéseknek, mellyektől annyira lebilincseltetiink — megszüntetése. És épen azért, mert gróf Széchen Antal indítványa ezen elven alapul, azt érdemileg pártolom. De miután az eddigi felszólalások, és a tek. RR. izenete közt elvbeli különbség nincs, könnyen azon kérdés támadhatna : miért vonakodunk tehát a házi adónak illy elfogadását nyiltan kimondani, ha csak azt puszta szónak, vagy transparent ostentatiónak nem tartjuk? Erre ma gróf Széchen Antal bővebben felelt, és sarka az erre való feleletnek abban állott, hogy a házi adónak el, vagy el nem fogadása nem elv, hanem a közös teherviselésnek csak egy neme; mert azon kérdés, hogy akarunk e ezen köz adózás nemének elsőbbséget adni? függ a többi terhek elő számlálásától és elismerésétől annak, vájjon szlikséges-e a házi adót a jelen stádiumban elfogadni? és végre ha azt elfogadjuk, akkor is fóltételeztetik az azon garantiáktól, és a kezelési s beszedési módoktól, mellyekre nézve a tek. RR. a választmánynak kiküldését kívánják; és igy, midőn a közös teherviselés elve egyátalában mondatik ki, s annak mi módoni életbeléptetése országos választmányra bízatik, az által a közös teherviselés egyiknemét sem zárjuk ki, de egynek sem adunk elsőbbséget a másik fölött, és nem esünk azon alternativa gyanújába, hogy midőn a szükséges biztosítékok nélkül elölegesen az országos pénztárt kiemeljük, az országgyűlési többségnek imperativ állását — mellyet talán elemei érdekében tulnyomólag használhat — magasztalni kivánjuk; vagy talán, ha a házi adó iránt egyoldalulag szót emelünk, a vármegyék onnipotentiáját emelni szándékoljuk.

Gr. Válásiéin János : — Valóban sajnálom, hogy azokhoz képest, kik előttem szólva, kinyilatkoztatták a jelen fontos tárgy iránt véleményeiket, hasonló ékesszólással nem bírván, csak arra kell nyilatkoznom, hogy mélyen érzem a tárgy fontosságát, mélyebben, mint sem hogy vélekedésemet iránta egész kiterjedésében kimondhatnám. Előttünk van a KK. és RR-nek egy izenete, melly czímén a közös teherviselés elvének elfogadását tűzi ki magának czélul, és a melly iránt a KK. és RR. azt kívánják, és kérik tőlünk, hogy hozzájárulásunkat minélelöbb kinyilatkoztassuk. Azt hiszem, köszönettel tartozunk, hogy ezen izenettel a KK. és RR. alkalmat adtak ezen fontos tárgy iránt, s pedig az 1844-diki országgyűlés fonalán, vagy folytatásához képest nyilatkoznunk, — s különösen azért is, hogy minélelöbb ezen tárgyat nem ugyan elhamarkodva, hanem sietöleg közlötték. — Int az idő, s pedig ax elmulasztott, s némileg kárunkra elhanyagolt idő, a mellyben nemzetünk hátramaradásának okát tapasztaljuk. Int egy pillanat, mellyet Europa minden civilizált nemzetére vetve, ha abban egy felekezetet, egy nemesi osztályt keresünk, melly a közteherben részt nem vesz, azt hasztalan keressük. Más részről ezen fontos tárgyban illusiokat nem tehetünk magunknak az iránt, hogy ezen eddigi nem fizetés kiváltságáról lemondván, egy olly sarkalatos privilégiumtól, egy olly sarkkőnek tekintett alaptörvénytől válunk meg, hogy kiváltságaink között talán a legkedveltebbikét áldozzuk fel a haza oltárára. De kérdem : tesszük e ezt csak azért, hogy úgy szólván a mostani divat szerint magunkat a többi európai nemzetekhez hasonlítsuk ? vagy azért, hogy az országot (s ez által bennünket is) gazdagabbá, fényesebbé s virágzóbbá tegyük. Es gondolom, ez a második tekintet az, a mi bennünket vezérel. Mi tehát ezen kiváltságtól, mint látszik, felfogásom szerint épen azon időben válunk el, a midőn reánk, valamint a többi európai nemzetre nézve annak ideje már megszűnt. Ürömmel tehát, s inkább férfias keblet betöltő nyugalommal, s azon érzettel, hogy kötelességünket megtettük, válók el, ha a többségnek tetszik, s az országgyűlés meghatározása úgy fogja magával hozni, — ezen kiváltságunktól, s inkább mintsem búsulnék rajta, úgy tartom azt, mint Polycrates gyűrűjét, mellyet a civilisatio tengerébe kellett vetnünk, ne hogy rósz következések hárámoljanak reánk, s inkább attól tartok, hogy ezen gyűrű talán akaratunk ellen is ezen táblánál valami ármányos hal gyomrában ismét meg fog jelenni előttünk, s akaratunk ellen is ujjúnkra dugatni, a mi ellen természetesen óvakodnunk kell. Legnagyobb érdeme a magyar nemességnek abban áll, hogy forradalom félelme nélkül válik el ezen kiváltságától, mert ha a törvénykönyveket átvizsgáljuk, látjuk azt, hogy más nemzetek csak kényszerítve váltak el azon kiváltságtól, mellyet leginkább kedveltek, s mellyek talpkövei voltak fenállásuknak. De más részről ez lévén Fő-Rendi Napló. I. köt. 45

XX. ülés Fö-RR. naplója. Januar 14-én 1848.

V-