1843-1844 Jegyzőkönyvek 2. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehorszagnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14dik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek naplója a' tekintetes Karoknál és Rendeknél. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1843-1844
1843 / 83. ülés
LXXXI1I. ülés naplója. December 11-én 184-3. 141 rolyban: azért Szatmár városa követének kívánságát pártolom, és a’Nagy-Károlyba tétetni szándékozott Katonai osztályt Szatmár városába kívánom szállásoltatni. mezes és J száilasolás Borsod megye követe Palóczy László: Óhajtottam volna, hogy ezen részletes katonai elhelyezési kérdések az országos ülésben elő ne fordultak volna. — Úgy látom , hogy ép azon inegyék , mellyeket az Isten bő terméssel meg nem áldott, akarnak katonákat; ebből nem lesz egyéb, mint hogy a; szegény ember fog károsodni. Borsod megyére van róva katonaság, és a' mint a' törvényhozás e’ részben intézkedik, az alá szívesen vetjük magunkat; de azt, ha katonaságot kapunk, olly nagy szerencsének nem tartom , és megvallom, hogy akárkinek szívesen oda adnám; mert — a' mint szokás mondani — a’ későbbi fájdalom is bizonyosan meglesz; mert azon számtalan fájdalmas zaklatások, mellyek össze vannak kötve a’katonai élelmezéssel és szállásolással, minden esetre megmaradnak; és igy ne kapjanak annyira rajta! — amúgy is minek béke idejében a katona? — a’ törvény szentsége, a' meg) ének hatalma rendes időben fen fogja tartani a’ békeséget; ha pedig háború lesz, nevezetesen a’ felső vidékeken — és Isten őrizzen, hogy betörjön az orosz a’ Kárpátokon! — akkor Ung megyére annyi katonaság, mennyit a' követ ur kíván, nem lesz elegendő; úgy hiszem, aligha nem lesz szükség, hogy a" követ ur úri házánál is egy compania legyen. Egyébiránt megnyugtatom Ung megye követét azzal, hogy Ung megye ezer évre , midőn Álmos és őseink bejöttek , és 6 hétig ott laktak, — tudván, hogy akkor mennyit szenvedtek, — lerótták már akkor a' hon iránti ebbeli tartozásukat. Egyébiránt, ha bármi körülményeknél fogva a' módosítást ezen munkálat megkívánja, meg fogja ő felsége azt resolutiójában tenni, és akkor szóljunk hozzá; most pedig fontosabb kérdések várnak reánk, menjünk minél előbb ezeken keresztül. Az 5-ik lovasezred iránti tervezetre nézve észrevétel nem volt. A’ 6-ik lovasezred iránti tervezetre nézve: Temes megye követe Vukovics Szabbás: Részemről megismerem, hogy az országos választmánynak csakugyan módja volt különféle tekintetekre terjeszteni figyelmét, mellyekre alapitá tervezetét és számítását; de azt hiszem, hogy lehetnek esetek , hol az országos választmány hibázhatik, és azért nem osztozhatom Borsod megye tisztelt követének nézetében, hogy abban a" t. KKnak és RRnek egyáltalában változtatást tenni nem kell, hanem röviden átmenni rajta; és e'részben kénytelen vagyok megyém részéről előadni egy körülményt, melly megyémre nézve nagy sérelem. Jelenleg a' 6-ik lovasezred elhelyeztetése és szállásolása úgy terveztetik, hogy Torontói megyében négyszázad, Krassóban kettő, Temesben pedig szinte kettő helyeztessék el; itt ha méltóztatnának a' t. KK. és RR. figyelemre méltatni azon rovatos kivonatot, melly készült, és ezen munka végén van: látni fogják, hogy Temes megye olly három kaszárnyával bir, miilyent a' kivonatban sehol sem találunk; — van ugyanis egy Torontói és egy Krassó megyében is, de Temes megye három illyen épülettel bir, és ezen három kaszárnya közül kettőbe javasoltatik egy század helyezése, egy pedig ezen tervezet szerint üresen marad; már pedig, mivel azon kaszárnya, melly Kis-Szent-Miklóson van, szinte nem messze van Arad megyétől, és nem csak hogy a' legjobb anyagból van épitve, hanem mivel legjobban készült mindazoknak vallomása szerint, kik eddig ott tanyáztak , ezen kaszárnya legegészségesebbnek , legjobbnak és czélszerűbbnek mondatott, s ezen kaszárnya a' megyének tömérdek költségébe került, mert — mint hivatalosan jelenthetem — ezen kaszárnya felépítése a' megyének kész pénzben 120,000 pengő forintjánál többe jött; a' nyers munkát és egyéb terheket képzelhetik a’ t. RR. hozzá;—Torontói megye pedig, ha megkapja ezen 4 századot, nem lévén kész kaszárnyája, kénytelen lesz Becskereken egy század számára uj kaszárnyát építeni, Uj-Pécsen pedig szinte egyet; de ha még azon tekinteteket veszszük figyelembe, mellyeket Szabolcs megye követe Ung megye követének előadására tett, hogy t. i. tekintvén a’ KK. és RR. az ezred összevonulására és a' kéjelemre nézve is , hogy mennyire van messzibb a' stábtól?— erre nézve azt mondom : hogy Uj-Pécs, hová a' stab jön, nincs közelebb Verseczhez, mint Aradhoz, a’ különbség legfelebb egy fél statio. — Mi az ezred kéjeimét illeti; eddig is —mióta a’ három megyében katonaság létezik— Temes megyében, Aradon, Kis-Szent-Miklóson, Csákován és Verseczen volt lovaskatonaság, és soha e’ tekintetben nem panaszolkodott a katonaság az iránt, hogy nehézséggel lett volna ezen elhelyeztetés összekötve, és Aradról nem csak Uj-Pécsre, hanem messzibbre is jártak az összevonulásra. — Miután tehát veszteséggel van összekötve megyémre nézve ezen elhelyeztetésnek tervezete, miszerint azon laktanya, melly annyi tömérdek költségbe került, használat nélkül hagyatnék , — kérem a' t. KKat és RRet: legyenek igazságosak, annyival inkább, mivel magára Torontói megyére nézve kár nincsen, ha 4 század helyett csak 3 századot fogna kapni, —annyival inkább, mert Torontói megyének nincsen annyi helye; különben Temes megye mind terjedelmére, mind népességére nézve épen olly nagy, mint Torontói. Ennélfogva kérem a t. KKat és RRet: méltóztassanak egy századot a' becskereki és ujpécsi kaszárnyából a' kisszentmiklósi kaszárnyába rendelni, s igy lesz Temesben és Torontóiban is 3 század. Szabolcs megye követe Bónis Sámuel: Ezen ezrednek elszállásolásánál annyiban igazsága \an Temes megye követének, hogy Temes megyének Uj-Aradon van egy — nem kaszárnya kaszárnyaféle épülete, melly az épületek közé bejött; de minden tekinteteket megegyeztetni a dislocatiónál lehetetlen volt, — elég, hogy két épületét Temes megyének tekintetbe vette az országos választmány; de a harmadikkal ezt nem tehette; mert vegye fel a‘tisztelt követ ur azon dislocatiót, mi van Arad, Lugos es Versecz között, ha ezen századot úgy osztjuk fel, mikint lesz az széllyelszórva? —Becskerek lesz a con-RR. Xapl. II. köt. 36