1843-1844 Irományok 4. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

1844 / 221. ülés

tályosabb, ’s a’szükséges megszorításokkal hazánk érdekében is sikeresen használható eszközét nélkülözni kéntelenittetünk. —

Mi kiilkereskedésünk azon akadályainak megszüntetését, mellyek külföldre vezető közlekedési eszközeinknek tökéletlenségéből erednek: a’jelen országgyűlés legfőbb feladatai egyikének tekintjük, ’s e’részben már mégis kezdett tanácskozásainknak eredményét Felséged királyi jóváhagyása alá terjeszteni el nem mnlasztandjnk. —

El nem titkolhatjuk továbbá azt is, hogy u’ külföldről bejövő árúkra nézve megállapított behozatali vámoknak, annak idejébeni bővebb átnézetéf, ’s törvényhozás utjáni megigazilását mellőzhetlenül szükségesnek tartjuk, mert minden oldalróli tökélletes megfontolást kíván azon kérdés, valljon a’ magas vám, sőt tilalom, melly a’ külföldi kézmüvek, és gyártmányok csaknem minden nemeire nézve elvül van felállítva, midőn egy részről a’ honi miiipart a’ külföldnek vetélyzete ellen sikeresen védi, mis részről azonban külkereskedésünket a’ malira nézve csak nem semmivé tévé, jövendőre is, a’ mennyiben t. i. más idegen országokkal nyitandó kereskedési összeköttetésünket nem csak nehezíteni fogja, hanem több tekintetben talán lehetetlenné is teendi, hazánkra nézve, azon átalánosságban föképen a’ mellybcn felállítva van, nem káros, 's ha bár elvileg nem is megváltoztatandó, de némelly részeiben nem módosítandó e? —

Azt mindazáltal nyíltan meg kell vallanunk, hogy minden vámdijaknak, különösen pedig a’ külkivitelre nézve megállapítottaknak állandósága, ’s hoszasabb időszakokon általi változatlansága, a’ nemzet szükségeinek és kivá— natainak megfelelő nagyobb terjedelmű kiilkereskedés létesítésére egyátalában, és okvetlen szükséges, ’s a’ mint általlátták, már az e' részbeni bizonytalanságnak káros eredményeit az országnak 1802—ik és 1807—ik esztendőben összegyülekezelt Rendei, ’s azon törekvésből, hogy e’ hajon segittessék, keletkezett az 1807: 6. t. ez. is: úgy mi is akképen vagyunk meggyőződve, hogy mind addig, mig ezen vámok mennyiségét kirekesztöleg maga a’ törvényhozás nem halározandja meg, mind addig, mig e’ részben kormányi rendelelek intézkedendenek, hazánknak az austriai örökös tartományokhoz!* sajátságos viszonyai, ’s azon befolyás mellett, mellynek kormányunk leginkább a’ nemzet közgazdasági érdekeinek igazgatásában alája van vettetve, a’ vámoknak részrehajlatlan megállapítását; állandóságát, ’s a’ mi mindenek felett szükséges a’ kereskedő világnak ezek iránti bizodalmát — épen úgy mint az eddig nem eszközöltethetett — jövendőben is reményleni nem lehet.

A’ mi a’ müiparnak houunkbani felvirágzását illeti:

Mig nemzetünk csak annyi munkás kezekkel birt, mellyeket a’ földmivelés egészen elfoglalt, a’ nyers termékeknek termesztése mellett, azoknak iniiipar általi nemesítését, ’s kereskedés utjáni szétosztását idegenekre volt bizni kénytelen; ’s midőn azután kézmüzet által nemesitett tulajdon termékeit, az idegenektől — a’ kézműves, ’s kereskedő nyereményeivel drágula — ismét viszszavevé, ez árban más nemzetek polgárainak élelmét fizeté ugyan, de népességének munkás kezei, más’s az akkor fenforgott körülmények szerint, hasznothozóbb foglalatosságok által lévőn elfoglalva, nem a’ közjó érdeke ellen, hanem egyenesen annak érdekében cselekedett; ellenben mióta népességünk a’ haza több részeiben már annyira szaporodott, hogy a’ földmivelés folytatására munkás kezeink mind nem szükségesek, önnön legbecsesebb érdekeit sértené a’ nemzet, ha honi ipara elhanyagolásával a’ kézmü árúkat folyvást csak idegenektől venni kívánná, ’s ekképen idegen nemzet polgárait táplálván, tulajdon polgártársaitól a’ dús keresetmódot, mellyre megszaporodásuk következtében már reá is szorultanak, elfogná.

A’ földmivelés állítja ki az igaz — mennyiségre nézve — a’ legtöbb terményeket, de azoknak becsét a’ műipar emeli leginkább, és igy vagyonosabb mindig a’ műiparos ország, mint a’ csupán földmivelő, mert azon temérdek érték, mellyet a’ földmivelő nemzet azért kiad, hogy általa azon becset megfizesse, mellyet az idegen műipar csatol a’ portékák értékéhez: műiparos országban a' hon javára megmarad; — ’s azért mig hazánk csupán földmivelő maradand, minél inkább szaporodik népessége, annál inkább szegényedni fog, mert népessége lévén a’ nyers termékek nagy részének első fogyasztója, kivitele ezen fogyasztás által is kevesedik, ellenben népességének, öregbedett száma több kézmü árúkat használván fel, ez okból bevitele öregbülend, ’s igy azon súlyos adó, mellyet azért fizet, hogy idegen iparüzök élelmét biztosítsa, értékét évről évre mind inkább fogyasztani fogja.

Hazánk mostani helyezetében, azon természeti erőknek, mellyek rendelkezésére állanak, csak egy részét, ’s pedig — a’ terményzés pénzbeli becsét tekintve — épen kevésbé terményzö részét, azt, melly a’ földmivelés köréhez tartozik, jövedelmezteti; mert nem említvén, hogy nagy része a’nemzeti tulajdonnak — melly nálunk jelenleg becs nélkül hever — a’ kézmüzet tökélyesültévei részint mint építkezési részint mint árúanyag, becses portékává formáltathatnék, ’s ekképen a’ nemzeti közgazdaság tömegét öregbíthetné: azon teménlelen erő, melly a’ gyári munkásság okszerű rendezése, gépek, erőmüvek, ’s azon elemek állal, mellyek ezeket mozgásba teszik, leginkább pedig a’ megállapodott gyáripar mellett kifejlődő munkássági ügyesség, technicai tudomány, és élénk szellemi mozgalom által kifejlesztetni szokott, nálunk csak nem egészen használat nélkül parlagon hever — ’s ez által nemzetünk anyagi jóllétének épen azon tényezőjétől fosztatik meg, melly azt leginkább képes előmozdítani.

I)e maga a’ földmivelés is hazánkban a’ tökélynek magasabb fokára csak úgy emelhedhetik, ha virágzó honi müiparral lesz szövetkezve, mert ez közelitendi a’ termesztőhöz, biztossá, élénkké teendi a’ termények vásárját, ez szerzendi bé ’s meglakaritandja a’ tőkéket, mellyek a’ földmivelésbe ruházandók, ez adand becsei sok — különben nem használható — gazdasági termékeknek, ’s ekképen nevelendi a’jószágok jövedelmét, ’s öregbitendi becsét, a’ mint igy nevekedett Európában mindenütt a’ müiparral együtt a’ föld becse ’s jövedelme, s ott legnagyobb hol legvirágzóbb a’ müipar, — ’s azért.

Hazánkban, mig csupán földmivelő lesz, virágzó belkereskedés sem létezhet, mert az ország minden vidékeinek csaknem egynemű árúit egymással felcserélni nem lehet, ’s csak részletes szűk termés, ’s az égnek más illy— nemű csapásai eszközölhetnek ollykor élénkebb — a’ köz jólétre mindazonáltal állandó hatással egyátalában nem

\ 4 221. Ülés. írásai. September 13-án 1844.