1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844
D. Az 1840. évi V. törvényczikkely által a' büntető törvénykönyvvel válhatlan kapcsolatban lévő büntető 's javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett kiküldött országos Választmány üléseinek jegyzőkönyve
lő. Ülés írásai. Julius ő-én 1843. Egyik fő ok, melh a halálos büntetés alkalmazása ellen szól, az általa szenvedett kár helvrehozhatlanságában áll. Más büntetés alól ha az elitéltnek ártatlansága elébb vagy utóbb kitűnik, felmenthetni a’ méltatlanul szenvedőt, veszteségeit pótolhatni, fájdalmait enyhíthetni; de ha az ártatlan halálos büntetést szenvedett, nincs mód, mell} által az igazságtalan ítélet következményei kipótoltathassanak. Vétkes gondatlanság vagy csalóka jelenségek, __ állapítanék meg bár a’ lehető legjobb eljárás —- nem egy ártatlant marasztalnak el, ’s azon rendszer, melly a’ halálos büntetés pártolóinak vallomása szerint is néha egy vagy más ártatlant gyalázatos halálra juttathat, a’ Status fentartására ollv eszközökhöz nyúl, mellyeknek kezelését az emberiség legszentebb érdekei tiltják. A’ halálos büntetés alkalmazása ellen szól továbbá a’ kegyelem joga, mellynek szükséges voltát a’ halálos büntetések mellett minden népek megismerték. — Midőn a’ törvényhozók a’ halálos büntetés sikefetlen voltát tapasztalnák, azzal véltek segíthetni, ha egyszerű halál helyett rémítő kínzással járót mondatnak ki a’ törvény által, ’s úgy tapasztalván ismét, hogy ennek sincs foganata, sőt hogy épen a’ legkegyetlenebb kivégzések korszakában a’ gonosztévők száma mindegyre növekedett, — nem hogy a’ bármi formában megjelenő halálos büntetésnek czélelleniségét megismerték volna — a’ halálos büntetést ugyan meghagyták törvényeikben, de vég menedékül az ezek felébe állított kegvelem-joghoz folyamodtak. Azonban elvonatkozva itt attól, hogy valahányszor a’ fejedelem a’ törvények által halálra itéltnck meg nem kegyelmez, mindannyiszor nem annyira a’ törvényszékek, mint a’ mintegy felebbviteti bíróságot gyakorló fejedelem mondja ki valósággal az elitéltrc a’ halált, miután megkegyelmezni hatalmában állott volna; ’s hogy e’ szerint épen a’ kegyelem jognál fogva nem a’ törvények végrehajtójává, vagy ezek felett álló megkegyelmezővé, hanem büntető biróvá válik ; — még az is tekintetre méltó, hogy a’ kegyelem-jog gyakorlata alkalmazása, vagy nem alkalmazása nem az ügy belsejétől, nem a’ vétkesnek kegyelmezésrc méltóbb voltától, hanem egyéb mellékes körülményektől feltételeztetik, 's a’ kisebb gonosztévő talán nem nyer kegyelmet azért, mert a’ gonosztett vidékén megszaporodott azon neme a' törvényszegéseknek, mellyhez az általa elkövetett bűntett tartozik, a’ nagyobb gonosztévő pedig megkegvelmeztetik, mert reá nézve épen ellenkezőleg állanak a’ körülmények, — olly dolog, melly által a’ büntetés jogai jellemét elvesztvén, esetlegessé, a’ körülményektől függő expedienssé válik. A’ halálos büntetés első nyomai az istenségnek bemutatott ember áldozatokban mutatkoznak ; vallásbeli vakbuzgóság, tortura, és halálos büntetések a’ történetkönyvnek azon egy lapján egymás mellett olvashatók, ’s midőn az előbbre haladott polgárisodás, 's a’ szilárdabb alapot nyert tudomány amazokat mindinkább háttérbe szorítja, a’ harmadik az utolsó sem lehet ezentúl eleme a’ jogkiszolgáltatásnak. 'S csakugyan valamint a’ halálos büntetéseket mindig visszás jogi fogalmak, és Status elvek kiséretében látjuk fellépni, úgy mihelyest a’ természet ’s a’ józan ész által kimutatott alapokra állítatik a’ büntetési rendszer, ennek szükségképeni következménye a’ halálos büntetés eltöröltetése, mi annál inkább eszközölhető, mivel a’ halálos büntetésnek megszüntetése a’ legszorosabb viszonyban áll a’ tárgyalás alatt lévő javító rendszerrel; 's így midőn egy részről megszüntetik a’ halálos büntetés, más részről emelkednek a’ kerületi börtönök, javulnak 's a’ magányrendszer követelései szerint idomittatnak a’ törvényhatósági fogházak; midőn egy részről a’ kirekesztőleg ijesztésen, és elrettentésen alapuló fény ítési rendszer emberiebbnek engedi át helyét, más részről a’ nevelés körüli üdvös intézkedések a’ törvényhatástól mentői előbb várhatók. Ezekhez képest az összes büntető rendszer újjá alakításában elegendő biztosítékot reménylvén találhatni az országos Választmány tagjai közül azok is, kik a’ halálos büntetés eltöröltetésében csak annyiban véltek megegyezhetni, mennyiben helyébe új és foganatosabb surrogatumot léptethetne a’ halálos büntetés eltöröltetéséhez alkalmazandó új büntető rendszer: a’ nagy többség a' halálos büntetés megszüntetése mellett nyilatkozott. Voltak, kik kevesebbségben maradván nézeteiknek — ha szükségesnek találandják — különvéleményben leendő kifejtését fentartották. A' 3—ik pontnak; ,,mi adathatik az elzáráshoz a’ büntetés sanyaritásául?“ ’s az ezzel összefüggésben lévő 4-iknek: ,,megtartatik-e a’ veretés a’ büntetés nemei között?“ megfejtésére térvén által a’ n. m. országos Választmány, azon fenyitéki sanyarítások kijelelése, mellyek a' magány rendszernél alkalmazhatók, minők: böjtölés, ágyelvonás, sötét szobábani záratás, ’stb. az Alválasztmányra bizatott; —- a’ veretés büntetésére nézve pedig egyhangúlag határoztatott: hogy ez, — melly különben is kimondva lévén büntető ügyekre nézve nemesek és nemtelenek között a’ törvényelőtti egyenlőség, ezen elv megtartása mellett bizonyos osztálybeli személyek eddig gyakorlott kivételével alkalmazandó nem volna, mint egy' részről az emberi természetet lealázó, más részről a’ büntetés egyik főkellékét, a’ javítást magában nem foglaló általában eltöröltessék. Az 5-ik pontot a’ mi illeti: ,,mcghatároztassék-c törvény által a’ fogsági büntetés maximuma?“ (az az meghatároztassék-e egy fogsági maximum, mellynél nagyobb, [tehát örökös sem] ne szabathassék). Voltak ugyan, kik az örökös fogság ellen annál fogva nyilatkoztak, hogy az ideigleni fogság is, ha például maximumnak húsz évek határoz— tatnának, a’ büntetés czéljának megfelelne, mert ezen idő hossza a’ legtöbb esetekben annyira fogja megtörni a’ legátolkodottabb gonosztévőt is. hogy ha belső megjavulás nélkül lépne is ki a’ börtönből, bűntettek elkövetésére testileg nem lesz képes; mivel továbbá az örökös fogsága’ magány azaz: a’ javítási rendszer eszméjével, melly egy általában javul— hatlan emberi természetet nem tesz — ellenkezik; más részről azonban miután a’ halálos büntetés eltöröltetése után a’ társaságot azok ellen, kik az erkölcsi érzés tökéletes hijányát eláruló bűntetteket követnek el, biztosítani szükséges, s miután felállittatván például a’ húsz évi maximum, az erre fiatal korában elitéit gonosztévő néha még ép erővel léphet ki a fogságból, ’s meg nem javulás esetében újra veszélyeztetheti a’ társaságot: a’ többség által az örökös fogság is felvétetett a’ büntetések sorába — önkint értetődvén, hogy mindazon esetekben, mellyekben az örökös fogságnak helye Oimifiityvl. írásai. r 58 229 (32-33)
