1843-1844 Irományok 1. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Apostoli királya által szabad királyi Pozsony városában 1843dik esztendei pünkösd hava 14-ik napjára rendeltetett magyarországi közgyűlésnek irásai. / Pozsonyban / Az Országgyűlési Irományok Kiadóhivatalában / 1844

D. Az 1840. évi V. törvényczikkely által a' büntető törvénykönyvvel válhatlan kapcsolatban lévő büntető 's javító rendszer behozása iránt kimerítő véleményadás végett kiküldött országos Választmány üléseinek jegyzőkönyve

lő. Ülés írásai. Julius 5-én 1843.

Felhozalik a’ halálos büntetés megtartása mellett annak népszerűsége, es példássága, miszerint nagy erővel hatván a’ közönségre, a’ bűntettek meggátlására legezélszerűhb fenyítéknek tekinthető. Ha azonban a’ népszerűség itt annyit jelent, hogy c’ büntetés mint érdemlett, visszhangra talál a’ népben, hogy ennek érzelme, mintegy igazolják, különösen némellv esetekben a’ halálos büntetés alkalmazását — ezt Magyarországra nézve nem állíthatni. Nem c^vszcr fordult bizonyos lelkesedéssel, ’s a’ szánakozás érzelmeivel a’ tömeg a' vesztőhely felé, és kivált ollv esetekben, ha a’ halálra ítéltetett talán kellemes külseje, ifjúsága 'sat. által is benyomást tesz a’ nézőkre, a’ megfenyítendő bűntettről egészen megfeledkezvén a’ nép, azért, mert bátorságot lát benne, őt hősnek, vagy, mert ártatlannak mutatkozik, — azt épen áldozatnak tekinti. Innét sokszor a' nép-poezisnak egyik kedvencz tárgya a’ kivégeztetett rabló, és ennek dicsőítését, nem pedig az általa elkövetett bűntől irtózatot, nem az erkölcsi lcczkét, mellyet a’ bűnfenyítésből meríthetni, tárgyazza az ének. Hogy illy körülmények között e’ büntetést példásnak nem mondhatni világos. Több országokban indítvány tétetett: miszerint a’ kivégzések ne nyilvánosan, hanem a’ közönségtől elzárkózott helven történjenek, mi szinte azt bizonyítja: hogy a’ halálos büntetést még a’ mellette nyilatkozók közül is sokan nem tekintik példásnak. De hogy a’ kivégeztetés nem gyakorol üdvös befolyást a’ tömegre, valamint nem bir el. rémítő erővel a’ gonosztévőkre nézve, — azt a' vesztőhelyen történni szokott lopások, gyilkolások, mint azok, a’ folvó esztendőben Rómában történt kivégeztetés alkalmával is számosán elkövettettek, bizonyítják. — Szinte úgy nem ritkán minden súly nélküli magokra az elitéltekre nézve a' halálos büntetés, mint azt azon könnyelműség, vagy épen gúny, mellyel az Ítéletet fogadják, eléggé tanúsítja. A’ rögtön ítélő (statarialis) törvényszékeknek, némelly törvényhatóságok kebelében való bíráskodása a’ halálos büntetés hathatósága ellen szolgál erőségül, — azt tanúsítván, hogy a’ halálos büntetés, — mit a’ rendes itélőszékek is szabnak, — magában a' rend fentartására nem elégséges. Ha a’ statarialis rendszabálynak van némi sikere a' közbátorság helyreállítására nézve, az nagyobb részben a’ büntetés rögtöni elvételének, és a’ rendőrség felvigyázatának — melly illy rendkívüli körülállások között éberebb szokott lenni tulajdonítható. Nem lehet attól tartani, hogy a’ halálos büntetés megszüntetése rendkívül , 's előre ki sem számíthatólag fog a' közbátorság állapotjára hatni. Mert már az előadattakból kitűnt: milly kevéssé hathatós, és sikeres a’ halálos büntetés; más részről bizonyos, hogy már ma közönségesen a’ halálos büntetések nem annyira a’ megrögzött gonoszokat, kik megnyílván a' börtönajtó, bűnből bűnbe visszaesnek, és a’ kiknek élete a’ tulajdon jog és rend folytonos megtámadásából áll — mind inkább azon borzasztó tetteket érik, mellyek nem ritkán a’ szenvedelmek őrültségében kovettetnek el, — é> igy gyakorlatilag most is inkább a’ bűntettek nagysága, és iszonyusága határozván el a’ halálos büntetés használatát, ezen szempontból kiindulva sem feltehető, hogy annak megszüntetése a’ közrend, és bátorságra karos hatással lehessen. Mire nézve a’ tapasztalás is nyugtatásúl szolgálhat, mert bébi— zonyítható, hogy azon országokban, hol a’ halálos büntetés eltöröltetett, ennek megszüntetése alatt azon bűntettek, mellvekre elébb a’ halálos büntetés állott, nem szaporodtak, és nálunk is boldogult Jósef Császár uralkodása alatt a’ halálos büntetés egy ideig el voU törölve, a’ nélkül, hogy az a' közbátorság megrázkódtatását vonta volna maga után; ide járul még, hogy ezen n. m. orsz. Választmány egy új fenyítő törvénykönyv kidolgozásával megbízva lévén, gondoskodhat a’ halálos büntetés olly pótlékáról, melly amanál emberibb, és társasági czélok biztosítására sükeresebb leend. A' magány rendszer alig egv megyében megpróbálva már is ollyannak mutatkozott, melly a bűntettet a bűnbe való visszaeséstől eltartóztatni képes, 's valamint a’ magány elzárás mind honi, mind külföldi adatok után a legszigorúbb büntetésnek tapasztaltat: úgy az attóli félelem is — minthogy sanyaruságának hire azok által, kik azt érezték rögtön elterjed — a’ bűn megelőzésére üdvös hatást fog gyakorolni.

Pedig mihelyt bebizonyítható, hogy a’ halálos büntetés a' bűnök elfojtásának nem sikeres módja, vagy csak az, hogy ezen czél elérésére más nemei a’ büntetésnek szinte úgy alkalmasok: a’ halálos büntetés többé nem védelmezhető, annvira fontosak annak megszüntetését sürgető egyéb tekintetek.

Ugyanis a’ büntetés egvik fő kelléke abban áll, hogy a’ Status az ellene irányozott rendsértésért s a

rajta elkövetett kárért elégtételt nyerjen általa. De milly elégtételt nyújt a Statusnak a halálos büntetés i az egész

büntetés a’ buszúnak kitöltésében áll, mi a’ Status eszméjével ellenkezik, és nem hogy elégtételt nyerne általa, mint inkább valóságos kárt vall; 's ha a’ meggyilkolt egyed oeconomiai veszteség a’ Statusra nézve, a’ bűnösnek kivégeztetése azt egy ujjal fogja megtoldani, holott ha fogsággal büntettetik a’ vétkes, megjavulhat, és a’ polgári társaság hasznos tagjává válhat, mert a’ tapasztalás bizonyítja, hogy a' halálos büntetés igen sokszor nem azért mondatott ki a’ bűnösre, mivel javulása egyátaljában nem vala reménylhető, mivel életben maradása folytonos teher, és veszedelem polgár társaira nézve, hanem mivel az általa elkövetett bűn olly minőségű, mellyre az elégtételt a bosszúval felcserélő előitélet, ’s az ezen alapuló visszatorlási (talioi) rendszer a' „vérért vér“ elvet szereti alkalmazni.

Hogy a’ halálos büntetés nem javíthat, hogy tehát a’ büntetés azon czélja, mellyet az emberszeretó kebel a' büntető rendszer űj alapra állításától olly örömest reménylene, általa meg nem közelíthető, miután épen akkor, midőn a’ bűn örvényébe merült adatik által a’ halálnak, világos. .V népek politikai intézkedései között egyet sem találhatni, mellv a’ kereszténység szellemével, ’s alapítójának szavaival: ,,én nem akarom a bűnösnek halálát, hanem azt hogy megjavuljon, és éljen“ olly annyira ellentétben állana, mint a halálos büntetések. S igy

ha a' Status követelésein kívül még az emberiség igénvei is vétethetnek tekintetbe a törvényhozó által, mindig új,

és új indító okok fognak találtatni, mik a’ halálos büntetés megszüntetését elvégre magok után fogjak vonni ; azon büntetést, mellv egyszerű vagy élesített formáiban, egy sereg vétségre, vagy csak nehány kivételiekre alkalmazva mindig vagv sikernélküli crőpazarláskint vagy épen a’ leggyászosabb következések kíséretében torzkép gyanánt tűnt lel, •* mellvnck neve ugyan büntetés, de a' büntetés természete, és alkotó részei nem találhatók fel lényegében.

22* (31—32)