1839-1840 Jegyzőkönyvek 2-3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1940 / 133. országos ülés
11 múltra, és a’ jövendőre is, hogy a’ nemzet hasznát nem egy szempillanatból kell tekinteni; elő adta a’ hasznát t. i. mikor egy nemzet van, a’ ki századoktól az alkotmányt szereti, velünk együtt van boldog, boldogtalan szempillantásokban, arról nem lehet mondani, hogy hasznos ner/, volna. A’ mi pedig a’szóllott Követ érintett panaszos kijelentését illeti; ezt ez időben, midőn a’ Magyar nyelvre nézve a' legkedvezőbb kir. válasz érkezett, sem másokra, sem magára éppen nem veheti, mert ha valakinek, néki bizonnyára melegen for szive a’ nemzetiségért, de annak kitrrjesztését más velünk századoktól Öszve kapcsolt nemzetiségnek tőlünk való eltolásával nem véli eszközülhetőnek. Esztergám Vármegye Követe (Andrást/ József): Egyet értett Zala Vármegye Követével, és az Elölülővel abban, hogy Horvátország nem társ, hanem kapcsolt ország, a’ kapcsolat eránt pedig azon általányos vélekedése volt, hogy az iidvöséges-mikor a’ kapcsolt részek együtt munkálkodnak, káros, mikor cg y más ellen munkálkodnak, annál fogva abban is egyetértett Zala Követjével, hogy ha a’ nemzet legérdekesebb kérdéseiben az erő egy más ellen áll, akkor fájdalommal nyilatkoztatja, hogy illy kapcsolatot nem óhajt. A3 kapcsolatnak három fő következései vannak, ezek közül első a’ nemzetiség, ha nem kívánja, hogy Horvátország lemondjon nemzetiségéről, ’s elfogadja a’ magyar nyelvet; méltán kívánja, hogy azon nemzet melly kapcsolatba van Magyarországgal a' nyelvét szeresse; olly kevés ez, hogy ezt Horvátország meg nem tagadhatja; — második a' teher egyenlő viselése, mert ennek kiilönsége nem kapcsolatot, de irigységet gerjeszt, harmadik a’ Törvényhozásba való egyenlő béfolyás; hogy a’ mi itt rendeltetik, azt törvény gyanánt Horvátország is elösmerje. Ha meggyőződne a’ szólló, hogy a' Horvátországi adónak a’ Magyarországi adóval való üszvesitése igazságtalan tett, ezen kapcsolat megerősítése tekintetéből ő vólna, a’ ki Horvátország nézeteit pártolná, de miután az adó eszméje az, hogy azt minden adózó egy forma arányba viselje, a’ megajánlás törvényesen határoztatván el, a’ határozatnak valamint Magyar, úgy Horvátország is engedelmeskedni egyaránt köteles. Az 1790: 59-ik czikket olly értelembe nem veheti, hogy ők a’ Magyarországi adóról rendelkezhetnek, az öveikről pedig Magyarország nem rendelkezhet, azt tehát a’ Horvátok kérdésbe nem vonhatják, hogy éppen úgy értekezhetünk az ő adójokról, mint a’ magunkéról. Valljon nem fonák é, mit Horvátország Követei kívánnak? azt mondják ugyan is, megegyeznek abban, hogy ha a’ Magyarországi adó nevekedik, az övék is bizonyos arányba nevekedjen, vagy megfordítva; — már kérdi melly adózás eszméjével egyez meg ezen kívánság? mert hát ha éppen akkor, mikor a1 Magyarországi erő nevekedvén, mi az adót nevelni fogjuk; Horvátországnak ereje csökkeni talál, valljon akkor Horvátországra is adjunk o? — nem lesz é ez az igazsággal ellenkező? de azt mondják a’ Horvát Követek, hogy vannak Horvátországnak különös terhei, mellyek Magyarországban ösméretlenek; igaz ok vólna akkor, ha általányos systhemának akarnánk tenni, hogy a’ Horvát adó a1 magyar adóval egyaránt nevekedjen, de ezt nem akarjuk; nem mondjuk mi azt, hogy p. o. Horvátország fizessen három száz ezeret; hanem azt mondjuk: Ő Ilerczegsége figyelmezve az adózó nép tehetségére, ahoz mérsékelje azt, a' mit Horvátországra vet; lehet e’ ennél igazságosabb, mint azt mondani, ha nevekedik az ereje, nevekedjen a’ contributio is, és viszont1? Ezen nézeteknél fogva ő az Izenethez ragaszkodik. Csongrád Vármegye Követe (Klauzál Gjáhor): Nem látja, hogy most gondolkodjunk a’ porták kiigazításáról, midőn három esztendő előtt éppen Az által egyenlítettek ki, a' kire most bízzuk, mert úgy hiszi, hogy azon fenséges Személy azt tette, a’ mit szive kívánt, de ha szükséges a’ rectiíicatio, ragaszkodik az Izenethez, hogy Horvátország is részt vegyen a1 kiigazításban. A’ mit a’ Horvátországi ítélőmester elmondott, igen szép, ugyanis azt festi, inilly különös terhek vannak a’ Horvátokon, a’ szólló pedig azt mutatja meg, hogy még egyszer annyira terhelve vannak a’ Magyarok — Ugyan is a’ védelmi rendszerre nézve nem áll a’ mit mondott az ítélőmester. — A’ szólló nem vizsgálja miként történt az Insurrectio a' Török háborúk, s berohanások idejébe azok elmúltak, nézi az utóbbi 1805. 1808. törvényt, itt egyformán van elhatározva mind a' két országra nézve a’ kötelesség, ha tehát az utóbbi háborúkban egy emberrel sem szolgáltak többen a’ Horvátok, minta’ Magyarok, a’ mostani helyzetre a’ mi mondatott nem áll. — Tudjuk, mivel foglalatoskodiatnak a’szabadosok a’ birtokosok által, azok állása tehát nem érdemli meg a’ különséget, a’ mellybe a’ Horvátok állnak. — Senki nem mondja, hogy a’ kik insurgáltak, adót fizessenek, a’ Magyar viszonyokkal. — Igaz? hogy sok ideig fizetett Csongrád, Csanád fél dicát, azért, mivel a’ véghelyi szolgálatra forditattak ; — de az is igaz , hogy a’ Horvátok a’ véghelyek felsegéllésére legkevesebbé sem forditatnak. Mivel tehát kétségbe nem vonható igazság, hogy a* Horvát, ha egy forma viszonyban áll a' Magyarral, nem tekintethetik úgy, mint egy a’ kettőhöz; önként következik, hogy az adójoknak egy forma arányban kell lenni. — Örökké fel fog állaui emléke ama dicső vezérnek, a ki 3* CXXXIII. Országos Ülés. — Április 15-kén 1810.
