1839-1840 Jegyzőkönyvek 2-3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840

1940 / 118. országos ülés

»(Mi CXVm. Országos Ülés. — Martius 28-kán 1840. B irsi Követ (Ambró Antal): Noha Küldői a’vallás tárgyában a’2dik Izenetét rendelték volna ' tolni miután azonban attól már elüttetett, a’ mennyiben e’ jelen felolvasott ahhoz legközelebb állana, azt részéről is elfogadja. Győri Káptalan Követje (Gróf Zichy Domokos), A’ mennyiben a’ jelen felolvasott Izenet a’ 1791: 26. t. ez. ellenkeznék, azt annyiban nem pártolhatja, valamint szinte Bihari Követnek kíván­ságát sem; mert noha ő senki tudományi vágyát akadályoztatni nem kívánja, miután azonban bizo­nyos volna az, hogy a’ tanulók még nem volnának képesek megítélhetni azt, mi jó és mi vesze­delmes, külömbeu is ha a1 szülőitől mást hallanak , és mást ismét tanulnának az oskolában , végre azt sem tudnák mit kellessen nékiek hinni, mit nem , ez által pedig a’ vallás eránti indeferentismus neveltetne, mit azonban egy ország sem engedhet meg; — azon fogva 12 szakasz szerkezetét úgy mint van meghagyatni kívánta. Győr Vármegye Követe (Takács Sándor): Küldői azt tartván, hogy a’ vegyes házaságok­­búl születendő gyermekeknek, melly vallásban való neveltetése a’ szülőik jogai közé tartozik, ’s erre nézve Küldői viszonyoságot kívánván, a’ mennyiben a’ felolvasott Izenet a’ szülőknek ebbéli jusát korlátozza és megszorítja, azt részéről nem pártolja, ’s annak ellentmond; ha azon­ban a’ szülők a’ felett rendelkezni elmulattak volna, azon esetben megegyez, hogy a’ gyerme­kek az attyok vallását kövessék. Szepesi Követ (Zsedényi Eduárd): Igen sajnálja, hogy Borsodnak egyik Követét gyengél­kedő egéssége az itteni megjelenéstől akadályoztatta, de el nem ösmérheti, hogy távolléte miatt egykori előadására felelni ne lehessen. — Itten tiszteljük Követ társát, ki tetszése szerént re­­plicázhat és felelt is, de feleletjének azon tartalmára, mintha Követ társam a’ felekezetek mint ellenfelek közti viszálkodásokat nevelni akarná, azt jegyzi meg, hogy érintett szelemben Követ társa egyátaljában nem beszélt, ki utasítása következésében csak az 1790: 26dik törvényezik­­kelyt egész épségében fentartani kívánván, a’ mint a’ vegyes házosságoknál eddig szokásban lévő áldásnak megtagadását e’ törvény rendeletével meg nem egyeztetheti, úgy a’Karoknak és Ken­deknek a’ törvényen túl előadott kivánatit nem pártolja. Ha váljon a’ fenálló törvénynek szi­gorú megtartása, vagy annak változtatása nyugodalmát hathatósan előmozdítani fogja? ez a’ Fő­rendektől függ, — ez most csak vélekedési tárgy lehet, a’ vélemények pedig külömbözhetnek, és hogy Szepesnek véleménye Borsodétól különbözik, azon Borsodnak Követe eddig nem csu­­dálkozott, nem tudja miért e’ mostani külömbséget csudálatosnak látja. Bihari Követ (Beöthy Ödön): Győri Káptalan Követe előadását nem jól fogta fel, ő ugyan is nem mondotta azt, hogy a’ catholicus ifiak a’ magok hite tudományaiban ne tanítassanak, sőt inkább azt ő is kívánja, hogy ne csak tanítassanak, de hitöket gyakorolják is, ’s minthogy azon­ban ezen kívánatnak és czélnak a’ szerkeztetés megfelel akképen is, ha abból ezen szavak „az evangelica hittudományt ne“ azon fogva kívánta azokat kiszaggatni, azt adván még hozzája, hogy az a’ Törvényhozás méltósága alatt álljon, a’ felől rendelkezni mit légyen szabad tanulni, mit nem. Thúróczi Követ (Justh József): Bihari Követnek a’ 12 szakaszból való szavak kihagyása eránti előadását pártolta. Posegai Követ (Farkas Sándor) : Az 179°/i: 26dik t. ez. Ildik szakaszának világos ren­deletét, mellyben Megyéjét is befoglaltnak tartja, mint mindég eddig, ogy ezután is tellyes ép­ségében feutartatni kéri. Ugocsai Követ (Szentpályi László): A’ Bihari Követelőadását szinte pártolta, annál is in­kább, mert különben feltétetik, hogy legyenek ollyan elvek, mellyeket a’ catholicusoknak ta­nulni szabad ne légyen, ellenben pedig a’ protestánsok azokat tanulhatják, ugyan ezért tehát, valamint a’ viszonyoság tekénteténél fogva is a’ Bihari indítványt pártolta. Sárosi Követ (Pillér László): Az 1791: 26dik t. ez. mint Szepes pártolja, nem osztja azon­ban Szepesnek azon előadását, mi szerint kívánta, hogy az áldás nélkül köttetett házaságok törvényeseknek nyilatkoztassanak, mert ezek hogy úgy is törvényesek legyenek, kitetszik on­­naud, hogy ha például két proteetans lép házaságra, és a’ házaság ideje alatt valamellyik fél a catholica hitre állaimén, annélkül hogy a’ házasságot megáldani kellene az törvényes légyen. Abauji Követ (Bárczay Mihály): Részéről is a’ törvéuyhozás méltósága alatt tartá a’ fe­lett rendelkezni, hogy mit légyen szabad tanulni, mit ne, azért a’ Bihari előadást pártolta. Liptói Követ (Thuránszky Péter): Minthogy Küldői a’ múlt országos Gyűlése alatt letett vallásos lzenete( kívánnák foganasítatni, a’ mennyiben a’jelen Izenet arról eltávozna, azt nem pártolhatja. Hasonlóan nyilatkozott: Nógrádi Követ (Fráter Pál) is. Szathmári Követ (Kende Zsigmond): Részérül kívánja a’ Bihari indítványt elfogadtatni, mert ha a’ catholicusok oskoláikban a’ Mahomet vallását a’ históriai tekintetből tanítani nem

Next

/
Thumbnails
Contents