1839-1840 Jegyzőkönyvek 2-3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1939 / 62. országos ülés
13 \ LX/I. Országos Ülés. — November 27-ben 1839. való befolyás, 's a' most az ugyan ezen korlátok között lévő választhatás is minden egyes polgárokra kiterjesztve Iecnd. Hogy csak ennek megtörténte után lebet, és pedig nem csak a’ nemzet egyéb osztályai, de magok a' Városok polgárai érdekének tekintetéből is a' városi Követek szavazatát meghatározó mostani gyakorlatot megváltoztatni, ezt eléggé bizonyítják a’ városi Követek nagyobb részének a' nemzet legfőbb érdekű kérdéseibe a’ választás, és szóllás szabadsága sérelmeinek c jelen Országgyülés alatti tárgyaltatásában tett kijelentéseik, — 's igazolja azon valóba igen különös környülmény is, hogy a’ midőn a jelen Országgyűlés kezdetén a'városi Követek szavazatuk miképi számítása iránt a’mostani gyakorlat megváltoztatását követelték, és akkor számos Megyék, ’s ezekkel a' szóló is elébb a' sz. kir. Városoknak a' Karnarátóli fiiggésök megszüntetése, 's a' Követi választásnak, és választathatásnak az egyes polgárokra való kiterjesztése iránti javallat készités végett egy országos Küldöttségnek azonnali kiküldetését sürgették ; ezen Választmány kiküldetése ellen éppen a' Városok Követei közzül szólamlottak fel többen, 's ezt szükségesnek nem találták, 's hogy a1 legutóbbi Országgyűlésen is, a’ mikor a’ városi Követek a1 városi Tanácsnak bíráskodását a’ Városnak minden lakossaira kivétel nélkül kiterjeszteni kívánták, a'Vármegyék Követeinek pedig majd csak nem többsége egyedül egy voks hijányával ebbe azon feltétellel egyezett volna meg, hogy a’ város Tisztviselői, 's Tanácsnokai mindez 3-ik évben nj választásnak tétessenek ki, ’s ezen választásba a' városoknak minden polgárai befolyhassanak, az ezekrőli intézkedést ismét éppen a’ városi Követek találták szükségtelennek. Meglehetnek a’ Városok Követei győződve, hogy a’ Városok polgárai sorsuk javítása senkinek nem fekszik jobban szivén mint a’ szólónak, ’s véle együtt a' Megyék Követei többségének — személyeiknek ’s vagyonuknak minden oldalról, az önkényes bánás, oknélküli befogattalhatás, ’s letartóztathatás* elleni biztosítása. Bűnbeli pereiknek felébb vihetése, Bíróiknak, 's országgyűlési Követeiknek szabad valaszthatása megadása által, ’s ezeknek kieszközlése után a’ Városok, és Megyék Követei közötti igazságos arány megállapítása által ókét az alkotmány és municipalitas jótékonyságaiban mentői előbb részesíteni bizonyosan legszebb feladásai közzé számlálja a' KK. és RR. többsége, s ebéit buzgó törekvésükért, úgy hiszi a’ szóló a’ Megyék Követei szemrehányást senkitől, legkevesebbé pedig a’ Városok Követeitől nem érdemiének. — Nagy Bánja Várossá Követének abbeli alaptalan vádjára, mintha a’ KK. és RR. a' király i Személnököt is, mint Elnököt megfosztották volna a’Küldöttségek tagjainak kinevezési jogától, azt jegyzi meg a’ szól ló, hogy az ország Rétidéi soha senkit sem foszlottak meg törvényesjogától, 's valamint az Elnök törvényes jussait mindég tiszteletben tartották, úgy ezeket, annak még a' múlt Országgyűlésén történt elhatározása által , hogy az országos Küldöttségek tagjai a’ Karok és RR. által választassanak, legkevésbé sem csorbították, ipert az országos Biztosságok tagjainak kiküldetése mindig a’ kiküldőket 's megbízókat illetvén, kérdésbe nem vonható igazaihoz tartozik az Ország Rendéinek mint Kiküldőknek ezen kiküldést, vagy úgy mint ennek előtte nékik több esetekben tetszett az Elnök által előterjesztett személyekbeni megnyugvás által, vagy pedig a’ szerént, mint a" legutóbbi Országgyűlésen, és ezen is czélirányosabbnak látták az illető tagoknak titkos szavazással! megválasztása által gyakorolni. — Mi végre aJ Városok Követei azon fenyegetését illeti , hogy ha az Ország Rendei a’ részükről a’ kerületi határozat ellenére történt kilencz tagnak megválasztásába meg nem egyeznek, a’ kérdés alatt lévő országos Biztosságban közülök senki sem fog részt venni; a' szólló ezen fenyegetést sem az illendőséggel, sem az országos határozatok, ’s a’ városi Követek állása józan felfogásával megegyeztetni nem tudja; mert az országos határozatoknak engedelmeskedni, 's azokat tisztelni mindenkinek kötelességében áll, 's ezen fenyegetésnek tellyesitését, kivált a’jelen esetben a'midőn felivel több tagnak választásában egyeztek meg a’ KK. és RR. a’ Városok részéről, mintáz lS30-diki Országgy illésen választaniok lehetett, a’ városi Követek Küldőik előtt nehezen fognák igazolhatni. — Felszóllitja tehát ennélfogva a’ szóló a’ Városok Követeit, a’ KK. és RR. határozatábani megnyugvásra, s Megyéje részéről a’ kerületikép megálapított küldöttség! tagok számának megtartására szavaz. Az Előlülő: A’ tanácskozás fotyamatja tanítja, hogy ezen dolgot legjobb abban hagyni, a’ mint a Kerületekbe határoztatott, mert a’ dolog érdekéhez nem tartozó kiny ilatkoztatások csak költsönös kedvetlen kitörésekre vezetnek, azért felszólítja a’ Rendeket, fejezzék be rövideden e’ tárgy feletti tanácskozásokat. Nógrád Vármegye Követe (Fráter PálJ: Ila Soprony Várossá Követének nem egészen ingerültség nélkül történt előadására az Elölülőnek a’ tanácskozások következményeire előre gondosan ügyelve sok gyengédséggel köz megegyezésre tett kijelentésében a’ Városok Követei megegyeztek volna, ezen sok keserűséggel folytatott tanácskozás, melly kiilömben is a’ Városokra nézve kedvezőleg jelentetett ki, elmellőztetett volna, 's aj szólló ez által is, ha az Elnöki ki- Jegyző Könyv. II. Darab. 4 A’ katona s/.iikságet tudakozó Küldöttségbe a’ sz. kir. Városok rés/.e'ról nevezendő tagok számáról.