1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877
1839 / 11. ülés
74 van, az abban áll, hogy hazáját talán igen is forrón, s a kor felfogásán túl szerette. És épen ezen hazatiui buzgóság vétetik bívtelenségnek, boldog Isten! Báró Wesselényi Miklós hívtelen! kiről az egész világ tudja, hogy igen is hív volt hazájához, hív az emberiséghez: a ki fővárosunknak múlt évi vészes napjaiban, midőn számos emberek voltak jelen, de kevés hordozott érző szivet keblében, tulajdon életét a dúló habokra bocsátván, százak életét mentette meg! Kossuth ügyében már nem csak a szóllás, hanem a szabad levelezés és a megyék municipalis jogai korlátoltattak. A kik még itt is menteni akarják a kormányt, mért nem hoznak fel ha csak homályos törvényt vagy csak egy kis ususkát is? Ugyan ha valaki ekként perbe fogattatik, ki áll jót, hogy ma vagy holnap ily parancs nem érkezik hozzánk: neked nem szabad ülésbe menni stb. hiszen épen Ausztriában van egy tartomány, hol minden meg van parancsolva: hány órakor legyen hon; különben az, a ki ez ellen vét, büntettetik. Nem hozattathatik-e ezen az utón hazánkban is ily szabály ? íme itt kezdődik egy veszedelmes szokás és még se szóllaljék fel az ország, midőn az ususnak hatalmas erejét mind tapasztalásból, mind elvekből látja ? Hiszen ha annak oly törvényes hatalma van, mint azt méltóságod kifejteni méltóztatott, akkor nincs szükség hozott törvényre, akkor csak bizzunk mindent a kormányra és a bíróságra — hiszen már tettek is eléggé mutatták, hogy ők azt nálunk nélkül is el tudják végezni. — Mondatott az is, hogy kivált büntető törvényeink hiányosak és avultak lévén, a gyakorlatnak kellett azt módosítani. Igaz hogy a büntetéseket a gyakorlat módosította és szelídítette, kívánta ezt a kor szelleme és nemzetünk fejlődése, de mutasson azon követ ur, ki ezt felhozá, esetet, melyben a szokás a büntetéseket nem szelídítette, hanem súlyosbította ? Végre kijelentem, hogy ha a rósz tanácsosok büntetését és a kir. Curia feleletre vonattatását tárgyazó részétől utasításomnak a többség által elhitetném, akkor szorosan a kerületi izenethez járulok(Roppant éljen !) Elölülő: igaz, hogy van az a Kálmán régi törvénye, de annak különféle magyarázata lehet, hanem vannak ezen kívül több törvények is. p. o. az 1559 : 2., 1526 : 6. stb., de ezek már törvényeinknek esak a históriájára tartoznak; ma már csak az 1715:7., 1791:56. t. czikkek lehetnek szabályozók. Deák FereilOZ (Zalam.): En azon kérdés fejtegetésébe, valljon a jelen sérelmek súlyosabbak-e, vagy az 1791. és 1825-ikiek? ereszkedni épen nem akarok. Ha mi most azt tennők, hasonlítanánk azon orvosokhoz, kik valamely súlyos beteghez segítségre hivattatván, a helyett, hogy a halasztást nem szenvedő gyógyszert mielébb megrendelnék, azon tanácskoznának, valljon a betegnek jelen baja súlyosabb-e, vagy pedig az, melyben ezelőtt 20 évvel szenvedett? — annyi igaz, hogy a sérelem megtörtént, és hogy azt orvosolni küldőink kötelességünkké tették. Hogyan lehessen azt eszközölni ? — hallottam emlittetni és javaslatba hozatni a kegyelem útját — én részemről hajlandó vagyok a legszelídebb módot is választani, csak czélhoz vezessen; de ott, hol fennálló törvény megsértéséről panaszkodunk, ezt a javaslatot el nem fogadhatom. Az igaz, hogy szenvedő polgártársaink szabadságának helyreállítására nézve ez talán a legbiztosabb ut lenne, de egyszersmind a megsértett törvényt helyreállitja-e? azt nem látom. A törvény szentsége nem függhet senkitől, még a Fejedelemtől sem, annál kevésbé kegyelemtől. Midőn tehát mi a megsértett törvény szentségének helyreállítását kérjük, akkor r nem kegyelmet, hanem igazságot kérünk. Es mikor ez teljesitve lesz, akkor meg fognak szűnni annak következései is. A mi a bírói függetlenséget illeti, fel akarom tartani én is azt, de azt úgy értem, hogy az semmi mástól csak a törvénytől függ, mert az, hogy a biró még a törvénytől sem tartozzék fiiggeni, előttem a képtelenség országából kölcsönzött eszmének tűnik fel. Hiszem azt továbbá azért, mert a törvénybe gyökeredzői látom, és épen abban látom a sérelem lényegét, hogy a statusban oly testület létez, mely a törvényeken is felül akar emelkedni. Azt mondá a kir. Személynek, hogy a biró senkinek, csak Istennek és lelkiismeretének számol, de midőn a nemzetek még a Fejedelem lelkiisméretében sem nyugodtak meg, hanem magukat más garancziával is különféle módon biztositani szükségesnek vélték, mi mindent csak azon biró lelkére bizzunk, melynek még a törvény is alatta van? nem tek. Rendek, azért vannak törvényeinkben a formák, hogy azok által biztosittassék mind a bíróság a vád, mind a felek az önkény ellen. Ha tehát ezt sérti meg, a biró akkor se legyen felelős? Hallottam mentségül felhozattatni, hogy a bíróság a szokást, melynek alkotmányos rendszerünkben rontó ereje is van, követte; ösmerem én is azon felidézett törvényt, de nézzük meg csak, minő tulajdonok kívántainak abban, hogy kötelező legyen, 1-ször „sit rationabilis tendat ad bonum publicum, et non sit contra jus naturale gentium et positivum“ (prol. 10. §. 3.) ut sit a Ctus frequens et publicus, quia consensus populi induit cousvetudinem. (§. 7.) Következik innen, hogy a szokásnak a hozott törvénynyel összhangzónak, egyformának és nyilvánosnak kell lenni, különben nem kötelező, különben olyan, mind az a parancs, melyet oly magasra akasztanak, hogy senki sem olvashatja. Bir-c e tulajdonokkal a kir. Tábla eljárása ? merte-e ezt igy megjövendölni valaki, sőt magok az Ítélő bírák, mielőtt keresték az e tárgybani kir. rendeleteket és szokásokat, tudták volna-e azt igy előre megmondani? magunknak is utálnia kellett tehát előbb járni, hogy valljon mit tart e részben a szokás. Már most egyforma szokás-e az, midőn egy perben egy, másban más forma divatozik? akaratlan is eszembe jutnak ez alkalommal Verbőczynek ezen szavai: „fasstones aliquando valent, aliquando nonu, az ilyen szokásra is el lehet mondani: „ Consuetudo aliquando“ stb.
