1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877

1839 / 42. ülés - 1839 / 43. ülés

174

a Nemzet ezt 1-ször nem teliette, mert azon titkos rendszerről tudomása nem volt, 2-szor a hiba nem a Nemzetben, hanem a bírákban van, mert valamint 1/ 90-ben a kir. fiseus a fő praevazicatio tárgyában nem létező törvény miatt az ország Rendéihez folyamodni tudott, úgy itt is ő vagy a bírák kijelenthették volna az esetet, s az ország Rendéitől kérhették volna, hogy azokról rendelkezzenek, miután törvény nem létezik. De ezt nem tették, mert az ily perben az ítélet kimondása igen üdvös következéseket szokott szülni, mert a közvélemény nem sújtja őket, mert annak izmos karját nem érzik. Küldőim is kivannak e tárgyban új törvényt alkotni, mert ők sem akarják a biró önkényes magyarázatának tovább kitenni a polgárokat, de mig a jelen sérelmek orvosolva nem lesznek, új törvények hozatalához segédkezet nem nyújthatok. Mig a kir. tábla mostani állásán nem segítünk, mig a főrendekkel az elvek iránt tisztába nem jutunk, bármennyi törvényeket halmozzunk is fel, ha nem leszünk képesek azoknak rendeletéit fentartatni, a hazára nézve semmi hasznot sem tettünk.

Báró Wenckheim Bélit (Békés m.): A természeti és alkotmányos jogokat, milyenek a gondolatnak szabad közlése, vallás és kereskedési szabadság — despoticus uralkodás megtámadhatja ugyan, de alkotmányos országban ezeket letiporni nem szabad. Ezeknek őrei legyenek a bírák és a fegvveres erő, de nem eltapodói. A magyar nemesnek municipalis rendszerénél fogva szabadsága, sőt kötelessége lévén a megyék közgyűléseiben részt venni, s ott nézeteit szabadon előadni, — ezen politikai szabadság pedig nyilvánosság nélkül nem lévén képzelhető, azt a kormánynak s a bíráknak elfojtani nem lehet s mégis, ha vissza tekintünk az elmúlt esetekre, azt látjuk, hogy a kinek titkos ellensége van, annak félni kell, hogy szabadságától megfosztatik, a bíróság iránti bizodalom is ezért csökkent meg, mert az erőszak a bírói hatalom alá rejtődzött, s legrútabbnak tartom azt, midőn az igazságtalanság az igazság paizsa alatt gyakorol tátik. Mit ér nekünk a I:IX.-us. Szemfényvesztés az, ha valakit politikai hitéért baráti karokból börtönbe hurczolni lehet; — avagy vissza akarják-e hozni azon borzasztó titkos tömlöczöket, melyeket a Spanyol és Olasz inquisitiók az emberiség gyalázatjára kitaláltak? Mindezekre a Főrendek egy szokott phrasissal felelnek, hogy t. i. ők is pártolói a nyilvánosságnak, a szólásszabadságnak, — óhajtottam volna, ha ezt tettel bizonyították volna, de ők e helyett a bírói titkos eljárást, mint szokáson alapulót, pártolják, holott ha ez megáll, akkor a bíróság magát a törvény fölé helyezi. A szóllásszabadság pedig kelepcze lesz, melylyel a legbékésebb polgárt meg lehet fogni. A Főrendek minket a szenvedőkért kegyelemkérésre utasítanak ; de bármily kapcsolatban legyünk a szenvedőkkel, törvényhozói állásunkban azoknak megkegyelmezéseért nem folyamodhatunk. A Főrendek felszóllitanak, hogy feledjük fájdalmunkat! de ezt csak azok tehetik, kik fájdalmat nem éreztek. Az idő megfogja ugyan gyógyítani sebeinket, de az igazságos nemesis nem fogja büntetlenül hagyni azokat. Felszóllitom tehát én is a Rendeket: akarják-e a felhozott törvényellenességeket az által Canonisálni, hogy kegyelemért esedezzünk, s a múltak orvoslását feledve, csak jövendőre hozzunk törvényeket? úgy hiszem igen kevés lesz azok száma, kik a sérelmek orvosoltatása előtt új törvények alkotását kívánnák, mert ezzel az országgyűlést postulatumok országgyűlésévé tennénk, magunk alá vágnánk a fát, s a maradékaink átka szállna ránk. Nem fogadom el a Főrendek izenetét.

LipOYlliezky Yilmos (Bat'smegye): A Főrendeknek válasza, nézetem szerint, közelebb áll a kormány és bíróság e tárgybani eljárásának mentegetése végett készített defensához, mint a törvényhozó testület egyik részéhez illő véleményhez. Épen nem való pedig arra, hogy a Nemzetnek a Főrendek iránti bizodalmát — melyre különben szükségük van — legkevésbé is nevelje. Izenetökben oly veszedelmes elveket állítanak fel, melyeket oly tisztán maga a kir. Curia is kimondani átallott. Ilyenek azok, melyeket a bírák függetlenségére, a befogatásra, a hűtelenségnek szóval is lehető elkövetésére

mondanak. Hogy hazánkban a bírák nem voltak oly függetlenek mint őket a Főrendek tenni kívánják, alkotmányunkban kezdetétől fogva nyomait látjuk. Több törvény hozatott fel, de én csak egyet említek, melyet küldőim határozatukban idéztek, t. i. Szt. László II. k. C. czikkét. Hajdan nagyobb büntetést nem szabhattak törvényeink bíróra, mint midőn kimondták, hogy rabszolga gyanánt eladandó oly biró, ki igazságtalanul Ítélt. A bírói felelősséget későbbi törvényeink is igazolják, sőt azon infámia vádja, melylyel némelyek terheltéinek, ép oly törvényre van alapítva, mely viszonosságot foglal magában ; — azt mondják a Főrendek, hogy szóval is lehet nótát elkövetni, mert az 1723. 9. t. ez. 2. §-ának átalánossága ezt ki nem zárja, a többi ezen czikkben foglalt esetek pedig ellenségeskedés nélkül mehetnek végbe; ez nem áll, mert épen abból, hogy a nóta esetei mind különösen kijelelve vannak és mást mint tettleges felkelést nem foglalnak magokban, következik, hogy az első esetben is a status elleni felemelkedés alatt csak tettleges, vagy fegyveres felkelés értethetik, s azt puszta szóra alkalmazni nem lehet. Minden államférfiúnak és Írónak e részbeui véleménye az, hogy szóval, mely köztanácskozás helyén mondatik, hűtelenséget nem lehet elkövetni: mert a szó könnyen félreértethetik és balul magyaráztathatik — s ennélfogva ily borzasztó következésű vád emelésére alapul nem szolgálhat. A mely országban ezen elv érvényre emeltetik, ott sem szóllás szabadsága, sem a személy- és vagyonbiztonság nem létezhetik. Azt mondjákméga Főrendek, hogy midőn az 1791. 56. t. ez. által ezen perek a Curiára bízattak, a nemzetnek minden aggodalma megszűnt; — igazuk van, de miért szűnt meg? Mert azt hitte,hogy a titkos eljárású Comissionalis — sokszor külföldi bíráskodástól — melytől az ország irtózott, megmenekedvén,