1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877

1839 / 20. ülés

109

jobban mint en, ha azért äz országgyűlés megtörnék, mert ezen országgyűléstől sok valódi jót

vártam - de megvallom más részről, hogy törjék meg inkább ezen a kérdésen az országgyűlés, mintsem hogy arra reá álljak, hogy a felírás azon formában, melyben az a Rendek által ide küldetett fennálló törvényeink megtapodásával felmenjen ő Felségéhez, nem tartok attól, mintha magunkat puszta önkény által vezettetni engednénk, én legalább annak magamat soha alávetni nem akarom. (.Harsány éljen a Főrendek részéről.)

Mi a Rendeknek izenetét illeti, rövid leszek, csak azt érintem, hol mondják: „hogy fájdalommal látják, miként legérzékenyebb panaszaik ezen tábla által elmellőztetuek.“ Azt tartom, hogy ha panaszaik annak idejében fognak ide kerülni, a méltóságos Főrendek azokat nem fogják elmellőzni — én bizonyosan nem, hanem szembe szállók velők és azoknál nyíltan és tartózkodás

nélkül fogok szólani, mint ma e tárgy felől — de a jelen esetben nem. Annak idejében meg

fogják látni, hogy azokat nem fogom akarni elmellőzni, mert azokra nézve a dolog velejére fogok

menni. — Mi a Rendek izenetének azon részét illeti „hogy az ország sérelmeinek felterjesztése bizonytalan időre elhalasztatik*, itt csak azt jegyzem meg, miszerint nem bizonytalan, hanem a törvény szabta idejére utasítjuk a sérelmeket — mi törvényt mutatunk a Rendeknek.

A Rendek izenete 2-ik szakaszára nézve azt tartom — hogy mutatis mutandis — ugyan azt mondhatjuk a Rendeknek, t. i. ha ők mindjárt elején azon törvényszabta utat követve bementek volna a kir. előadások tárgy altatásába, hisszük, hogy a sérelmekre nézve messzebb volnánk, mint

ma vagyunk. — Ezt tökéletesen hiszem, sőt attól tartok, hogy ezen eljárás által, melyet a Rendek követnek, — adja Isten, hogy ne legyek jó próféta, — sérelmeink orvosoltatását éppen nem fogjuk

elérni, s hogy már erre nézve azon mondás szerint „tempus praeterit“ elmulasztottuk az alkalmat.

A Rendek izenetükben továbbá kijelentik, miszerint őket a kétes jövendő veszélyes következéseitőli félelem, s képviselői állásukban küldőiknek utasításaik is szorosan kötelezik. A mi az elsőt illeti, belső meggyőződését a Rendeknek erőltetni nem akarom, itt nem kívánok egyebet, mint hogy ők is az enyimet erőltetni ne kívánják. A mi pedig az utasításokra való hivatkozást illeti, korántsem ereszkedem azon correlatiókba, melyekben a Rendek küldőik iránt állanak, ezt az ő megbirálásukra hagyom, noha én is tudnék ehhez hozzá szólani, — mert én is jártam e pályán. — Azt tartom, ott, hol a mlgos Főrendek a törvény ösvényén állanak, nem mozdulhatnak a nélkül, hogy törvényt ne sértsenek, — itt valóban nem tartom a maga helyén a küldőkre való hivatkozást, mert a törvénynek a Rendek is küldőikkel együtt hódolni tartoznak. — Mi a közelítést illeti, azt tartom, annak, ki úgy hiszi, hogy a törvényes ösvényen áll, és a másikról azt tartja, hogy attól távol van — közelíteni igen nehéz, mert ha közelit, szintén azon bizonytalan mezőre lép, mint az, kivel értekezésben van, azért a közelítést nem javaslom, s röviden csak azzal fejezem be beszédemet, hogy azon elveket, melyeket előterjeszték, rövid izenetbe foglalván, a Rendeket szólítsuk fel arra, hogy velünk kezet fogjanak, s az által, hogy a törvénynek eleget tesznek, — nékünk módot nyújtsanak arra, hogy az ország valódi sérelmei iránt a felírás felterjesztethessék.

Széchényi István gróf: Csekély ügyességem okozza-e? vagy nem egészen homogén mezőn állok, s talán csak jövőre fog az én világom feltűnni? — de sokszor volt már az a szerencsétlenségem, hogy a mit világosan akartam mondani, még is félre értetett. Múltkor nem szóltam, remélvén, hogy a közelítés lehető, de minapi csekély beszédem után hallottam, hogy állításomat máskép ismételték, hallottam „furcsa, hogy Széchényi István, ki katona is volt, jobban szereti az anarchiát mint az absolutismust“, mindent ad fractionem panis szeretne hozni. Igen is, de én azt úgy értem, mint üdvözítőnk kenyértörését, t. i. a kibékülés jeleiül. Hallottam mondatni, hogy Széchényi István soha sem szól a dologhoz, előadása csupa rapsodia: én pedig azt tartom, hogy inkább én szólok a dologhoz, mint azok, kik csak a formához szólnak. Gr. Dessewffy az országgyűlést grafice előadta, legyen szabad nekem is magasb szempontból, — hogy ne gondolják, miként a dologhoz nem szólok, — egy tekintetet vetni állásunkra. — 1790 óta az országos munkálatok előttünk halmozva vannak, ezeknek felvételében a nemzet legnagyobb szükségét látta, azonban mindeddig elintézetlen van. — 1814 óta a békesség közepette vagyunk, a keleti kérdés Európában egy-két év alatt kifejlésre fog jönni. Távol vagyunk attól, hogy személyeket vádoljunk, és sajnosán tapasztalom, hogy eme főtábla tagjai, szinte úgy mint többek a Rendek táblájánál, nemcsak azon bajokat, hogy 50 év alatt kevés történt, hanem a két táblának mostani szemközti állását, bizonyos embereknek tulajdonítják. így kérem ts. k. főherizeg ségedet, méltóztassék megengedni, hogy én részemről a kormányt az uralkodó Fejedelemmel soha összekeverni nem fogom. Kormányunk emberekből áll, sok magyar, bizonyos emberekben keiesi bajának fő okát, mely ingerültségre ád alkalmat; — mert szintúgy mint némely esetekben egy hibás lépes a többit maga után vonja, úgy politikai állásban egy-két ember oka a bekövetkezhető szomorú eseményeknek. Mellőzzük ezeket, rendben lesz a dolog, s ha azon rósz tanácsadók he} e )e mas>o jönnének, a dolog is jobb fordulatot venne, és Így mi magyarok mindig a személyben keressük az okot, nem magában a dologban, azért mondám, hogy ad fractionem panis jöjjön a ^ o og, mer