1839-1840 Országgyűlési Napló • Szerencs János: Az 1839-ik évi országgyülési jegyzetek / Budapest / Pesti Könyvnyomda-Részvény-társaság. / 1877
1839 / 20. ülés
ÍOG Nádor: emlékezteti a hallgatóságot, hogy mivel lényegére tartozik alkotmányunknak a véleményeknek mindkét részrőli kinyilatkoztatása, ne zavarják a szóllókat előadásaik szabadságában, mert olyan szabadságot, miszerint csak egyik fél beszélhessen: nem ismer; az olyan szabadság, mint Cicero mondja, önkénynyé aljasul, annyival inkább, ha a nép által gyakoroltatik, különben kénytelen lesz oly rendeléseket tenni, melyeknél fogva ezen zavarok nem fognak történhetni. Gl'. Ziiy Károly: Mi e tárgyban szivünkön feküdt, már előadtuk, a törvények, szokások kútfejét kimerítettük, azért röviden oda nyilatkozom, hogy én a Rendekkel egyetértek, ha miudez viszhangra nem talál, és mint szózat a pusztában elkongni fog, és ha végre a többségnek hódolnunk kell, azért belérzeíiinkben némi pótlást nyerünk. Gr. Batthyány Lajos: Az 1790: 13. t. ez. azt mondja, hogy az országgyűlés az, melyen a sérelmeknek megszüntetni, a kir. feladatoknak tárgyaltatni kell, s a melyen a Rendek minden akadálytétel nélkül megjelenni tartoznak. A jelen gyülekezet ezen definitiónak semmikép meg nem felel; a megjeleuhetés és szabad szóllás gyökerében lévén megsértve, sem egyik, sem másik résznek nem kellett volna ezen 13. t.-czikket említeni; ha ezen országgyűlést mint olyat elismerni szándékunk vala. Veszedelmes elv, hogy constituálva van az országgyűlés, mikor a rend integrálva nincs, de ha nem kívánjuk ezen törvényt az országgyűlés definitiójának tekinteni, úgy igazságos a Rendek kivánata, hogy még a kir. feladatok előtt hárittassanak el az országgyűlés integritásán ejtett akadályok. A Rendek ezen lépés által az ország s a kormány között meggyengült bizodalmát helyreállítani kívánják, a Főrendek táblája ezen kívánat eleibe merészen ezen törvényczikkét állítja. Én részemről a Karokkal egyetértek, és attól kívánom a 13. t. ez. teljesítését, ki annak eddig eleget nem tett. Némelyek vádolják a Rendeket, hogy a tanácskozásokat hátráltatják; azt tartom, hogy midőn ők az ország nevében oly rettenetes sérelmek orvosoltatását kivánják, a törvény betűihez ragaszkodnak. Ellensége lévén minden képmutatásnak, megvallom, hogy a Rendek 2-ik izenetében felhozott bizodalmát nem helyeslem, mert fő dolog — valljuk meg — hogy erről a Corpus jurisban semmi sincsen, de áll az emberi természetben és abban gyökerezik: „bízni nem tudni ott, hol félni kell a cselekvéstől“. Nem mondom, hogy rósz a szándék, hanem vessenek a mlgos Főrendek egy tekintetet a többiekre s ítéljenek a Rendek cselekvéséről. Hogy arasson ott valaki, hol soha nem vetett? ha tehát a kormány a bizodalom gyümölcsét szedni akarja, azt ne a hatalom parancsa által igyekezzék elérni, mert azt tartom, bármi erős legyen a kormány, nem elég erős lehet arra, hogy a nemzet bizodalmát nélkülözhesse (zajos tetszés, Nádor rendre inti a hallgatóságot), újra mondom, hogy a kormány soha sem volt elég erős arra, hogy a nemzet bizodalmát nélkülözhette volna, mell a bizodalmatlanság előbb-utóbb ki szokta ütni magát. Érzik azt a Főrendek is, hogy a bizodalmát helyreállítani szükséges. Valóban szükség ezt újra megvásárolni, s e részben emlékezetükbe hozom a mlgos Főrendeknek ama vészteljes Szibilla könyvét. De, hogy az izenetre visszatérjek, kijelentem, hogy mindaddig, mig a kormány részéről a lépések oly szellemben tétetnek, miszerint minden Isten adta lépés új aggodalmat szül, kénytelen vagyok a Rendek izenete mellett szavazni, remélvén, hogy ők ezen határozatoktól soha eltávozni nem fognak. [Éljen.) Nádor: figyelmezteti a Főrendeket, hogy alkotmányunkkal leginkább megegyező az, ha midőn a kormány tetteiről (de factis regiminis) vau a szó, nem tétetik különbség a Fejedelem s kormány között (inter principem et kormány) törvényeink ezen különbséget nem ismerik, s valóban addig volt boldog hazánk, mig ezen különbség nem ismertetett, a legközelebbi időkben kezdett ez divatba jönni, s látjuk, hogy nem volt hasznos a hazára. Gr. Széchényi István: Ha van, ki a két tábla közti egyesülést szivéből óhajtja, az én vagyok. Sőt nemcsak ezt, hanem kijelentett kívánságom szerint óhajtom, s az időt jelen lenni látom, melyben a Fejedelem és nemzet őszintén kezet fogjon; mert valamint egy oldalról hiszem, hogy Felséges Lrunk Magyarország hiányával, az európai első hatalmasságok körébe nem állhatna, úgy hazám nála nélkül erős nem lehet. Részemről ünnepélyesen kijelentem, hogy valamint hív jobbágya vagyok Felséges Uramnak, úgy másrészről hazám érdekét is szivemen hordozom. [Éljen.) Ez volt oka, hogy eddig is kívántam a két tábla közti egyesülést eszközölni, mert ismervén a dolgok fekvését, hittem, hogy a Rendek utasításaik s meggyőződéseik ellenére — mely nekem is egészen sajátom, nem mozdulhatván, — mint azt tegnap kifejtém — ezen tábla részéről, — a nélkül, hogy a Rendek véleményében osztoznék, fog valami mód nyujtatni arra, hogy ezen tárgy ő Felsége rendelkezése alá felterjesztessék. Miután azonban az általam mélyen tisztelt országbíró tegnap oly határozottan mondá, hogy soha nem fog ráállani arra, hogy ezen tábla részéről a legkisebb lépés is tétessék a közelítésre, már most — megvallom — a dolog egészen máskép áll előttem. — Mondjuk ki világosan, hogy ezen kijelentésnek legfőbb oka az, hogy kiki — bona fide — egy tervet készített fejében, s úgy tartja, hogy az övé áltál legjobban intéztetik el a dolog; igy a mint mondani szokják — a sok szakács elfőzi a levest. Engem az országbirája practicus embernek nevezett, — s hiszem, felteszi azt is felőlem, hogy lelkem tiszta, szándékom jó, — kötelességemnek érzem én is kijelenteni, hogy ha valakinek, neki vakon submittálnám gondolkozásom módját, mert nemcsak szivében, hanem igen jól organisált velejében nagy
