1839-1840 Irományok 3. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Irásai / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840

1840 / 133. ülés

133. Ülés írásai. Aprilis J.'>. IS 10. 351) sága legelső Ülésének Pozsonban november J 7-én 1830-ban tartásával, azt törvényes Pártfogójának a’ Nádor Ispán O Cs. kir. Fő-llerczegségének előadta tudósíttása, melly az 1830-beli Országgyűlése 36-ik Ülésének ifásai közt a* CX-ik szám alatt áll. Előterjesztését kezdi most a"' T. Karokhoz és Rendekhez a1 Társaság tagjai számáról , eddigi mnnkálódásáról, pénztára mibenlétéről annak Igazgatósága, mint ezt a' 42-ik rendszabás tisztéül rendelé. • Első Czikkkkely. * A’ Tagokról. Negyvenkét rendes tagnak elejénte kinevezése a" 25-ik számmal lévő igazgató Tanátsot illet­vén, ez, egy előre említett ülésében Előlülő ’s Másodelőlülő választása után 23-at nevezett ki, kik lS31-ben Februarius 11-én Pesten kezdett üléseikben 16 tiszteletbelit választottak. Ezeknek majd együtt folyt szavazásánál, ’s az Igazgatóság által még több új rendes tag kinevezésénél fogva a’ tagok száma most így áll: Tiszteletbeli tag van . . 20 Rendes tag . . 27 Levelező tag a) honi . . 48 b) külföldi . 3 Titoknok külön és a‘ rendes tagok közt lévő segédjegyző , ki egyszersmind Levéltáritok is , vá­­asztatott lS31-ben Februarius 20-án. Pénztárnokot, Ellenőrt, nevezett ki az Igazgatóság, Leírót és szolgát az Elölülő. Előadja mind ezt 1831-ben megkezdve, ezután esztendőnként a’ Társaságnak úgy net ezett névkönyve, melly­­ben a’tagok névsora, a’ rendszabások, a’ pénztár állapotja, a’ meghalt tagok életrajzai, 's a’ t. állanak. Miben munkálkodtak a‘ dolgozó tagok 1831-ben, arról az Ország Törvényhatóságaihoz nyom­tatott tudósítás ment, illy czimmel: ,,.1’ magyar tudós Társaság Igazgatóságának jelentése a’ Társaság 1831 -ikbeli i.untkéilódásairól 's pénztára mibenlét érül“ Megküldetik majd az 1832-beli jll) állapot is. E’ kettőből pedig a’T. Karok és Rendek elejbe, a’Társaságnak dologhoz Februarius 14-kén lS31-ben kezdése óta, 1833-beIi Januariusnak 1-ső napjáig, lehúzván az 1831-ben volt cholera miatt ötödfél hónapot, ’s így esztendő ’s hat hónap alatt folyt foglalatossagai itten adatnak eIŐ tisztelettel. Második C z i k k e 1 y. A’ Társaság munkálódása az alaprajz kitűzte szakaszok szerént. A) A’ honi nyelv míveltetése. 1. Nagy magyar szókönyv ügye: a) Szükségesnek találtatván 1 egelőször a’ tudományos , művészi és kézi mesterségbeli régi és újabb magyar könyv által olvasása bízatott a’ tagokra, mindenike a’ maga osztályához valót kapván, s a philosophia’s mathesis osztályáéit, mint már kiszedetteket, most szerkezteti á, bé, czé, rendbe egyegy oda tartozó tag. Ezek kiadatására az Igazgatóság költséget rendelt, tnellyck kijővén, valamint később a többi 4 osztályé, közöltéinek majd a példányok több értelmes haza­fiaktól , hogy a Társaságnak nem tagjai is előadhassák vélekcdósöket az eddig készített új mű­szavakról, s a’ talán nem éppen jól kifejezettek helyébe jobbakat ajánlhassanak, mert így, mint­­egy az egész ország vehetvén részt, országos köztulajdona minél tökéletessebb Összeszerkeztetésé­­ben, annak gyanúja, mintha önkény akarna tolni a’ nemzetre szükséges műszavakat, elsimulhat, sőt ezeket a miveltségben gyarapodó magyar mind nyelve természete , mind a világos értelem megkivánása utján új kincsül szavai közé készebben fogadhatja. b) Hogy a’ nagy szókönyvben az claMilt és nem mindenütt isméretes tájszavak, s magyar mesteremberek közt divatban lévő műszavak is minél bővebben feltaláltassanak, ezeket is a ta­gok mindenfelé gyűjtik, ’s ők és más hazafiak is már jó csomót küldöttek be. c) Mivel a’ Társaság neve alatt kiadandó nagy szókönyvhez minden magyar szó hosszas összegyűjtése megbirálása miatt több esztendő kívántatik, más külföldi Társaságok illyen munká­latinak példája szerént, el van fogadva néhány tagnak, kik egyesületben magyar-német es német, magyar zsebszókönyvet készítitek, ebbéli dolgozásra ajánlkozása, s mihelyt azt elkészittik , az ülések is általfogják nézni, hogy az országszerte nyilat kozott közkivanság tellyesíttésére hajló 90 *

Next

/
Thumbnails
Contents