1839-1840 Irományok 2. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Irásai / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840
1839 / 34. országos ülés
38 31. Ule*' Írásai. September IS. 1839. Az Országgyűlésének teljes kiegészítése vonta magára mindenek előtt figyelmünket. Elő- Jeges orvoslást kívánó sérelmeknek tekintjük ott, hogy az x83^-ik évi 21-ik törv. czik., melly határozatlan azt rendeli , hogy Kü\ár Vidéke is már a’ jelen Országgyűlésére moghivassék; nem tellyesittetett’s Kővár Vidéke meg nem hivatott, továbbá hogy a’ viszacsatolt részekből, azok, kiknek törvényeink, és ósi szertartásaink, a' törvényhozásban személyes részvétre just tulajdonítanak; sót ezeken kivúl, a" FŐ Rendi Táblának némelly más tagjai is; az eddigi gyakorlatnak elmellozésével, a’ jelen Országgyűlésére királyi meghívó Leveleket mindeddig nem kap. tak, alázatosan ide mellékelt külön Felírásainkban tehát! ezen sérelmeket minél előbb orvosoltatni kérjük; egyszersmind pedig azon akadályokat, mellyek szinte alázatosan ide mellékelt, külön Felírásunk szerént, Közép Szolnok Vármegyének megjelenhetését, ’s e’részben a’ törvénynek végrehajtását, és Felséged Királyi meghívó Parancsának tellyesitését gátolják; elháritatni esedezünk. Elmellózhetetlen kötelességünknek ismerjükjazt is; hogy az Ország Rendéinek múlt j836-ik évi Május l-so napján nyilvánított fentartásuk folytában, az országnak mind azon elóleges sé relmeit és kivánatalt; mellyek az 1833-ról évi Martius 5o-ról ismételve felterjesztettek ugyan, az i835ik évi December 3-ik és l 836-ik évi Aprilis 29-ik napjairól vett Királyi kegyelmes Válaszak által azonban, orvosolva 's illetőleg tellyesitve nintsenek ; ide rekesztve ismétfelterjeszük ’s azoknak orvoslására és tellyesitésére, miket a’ részben az Ország Rendei több egymásután következett Országgyűléseken szorgalmaztak, Felségedet alattvalói tisztelettel újra megkérjük. — Vágynak még az Országnak egyéb súlyos elóleges sérelmei és kivánatai is, meiiyeket, mihelyest azok iránt az országgyűlési tanácskozásokt béfejeztetnek ; haladék nélkül felterjeszteni sietünk, Felségednek igazság szeretetétől, s atyai kegyességgel ismételt nyugtató Ígéretétől, fiúi bizodalommal reménylvén, hogy súlyos sérelmeinknek rég óhajtott orvoslása által, hazánk boldogságát , 's a' szeretet és a’ bizodalom édes kapcsainak újabb megerősítését eszközölhetjük. — Egyéberánt a’ k. kegyelmes Előadások tárgyalására nézve, alázatosan jelentjük Felségednek, hogy jelenleg azok 2-ik pontjának érdemében folytatjuk tanácskozásokat; ’s mihelyest tanácskozások béfejes-ztetnelí, nem késünk azok eredményét, Felségednek alázatosan felterjeszteni; hogy pedig a’ királyi kegyelmes Előadásoknak x-so és 3-ik pontjaira nézve is , hova hamarább tanácskozhassunk és végezhessünk, Felségedet mély tisztelettel arra kérjük, hogy a’ fenálló törvények lelke, és az előbbi Országgyűlések példái következtőkben, a’ katona ujonezokban kívánt segedelem adásra nézve fenforogható szükség voltaképi megtudására vezető eszközöket nyújtani, 's a’ Duna és illetőleg a' több folyamoknak szabályozásuk feletti tanácskozások elősegéléséül szolgálható terveket és adatokat is, mellyeknek közöltetését, az országosan egybegyüle* kezve volt Rendek már 1835-ik évi Januarius 29-érŐl költ Felírásukban kérték a' jelen Országgyűlésével — minél előbb közpltetni méltóztassék-A’ kik egyéb, ’s a’ t. 43-ik SZÁM ALATT. A KK .-és RRnek a’ Megyék szabad választási Jusok sérthetetlensége tárgyában nyilvánított, ’s az országgyűlési Iratok közé iktatott Óvása. Miután Gróf Ráday Gedeon Pest Vármegyének törvényes választásából nyert országgyűlési kü vétségéről önként lemondott, ’s lemondását azon Megyének Közönsége is elfogadván, más Kör etnek helyette leendő választása végett már határ napot is tűzött ki, ’s így e’ részben az országgyűlési testület kiegészítésének eddig fenforgMt kérdése megszűnt, a’sérelem tettleges orvoslásnak szükségé cs lehetősége pedig .1’ múltra nézre tellyesen elenyészett, a’ KK. és RR. az c’ tárgyban elhatározott elóleges Felírásnak további sürgetésével ez úttal felhagynak; jövendőre nézve periig a’ szabad választásnak törvénybe ütköző minden illyes korlátozása ellen ezennel ünnepélyes órást tesznek; ’s határozottan kijelentik: bogyók a’ Nemzetnek ezen szent, és jsérthetctlen jussára nézve a’ törvényekhez, törvényes gyakorlathoz, ’s az i83/6-ik évi Országgyűlésének senki által kétségbe nem hozott, ‘s igy tettleg elismert világos példáihoz szorosan ragaszkodnak.