1832-1836 Jegyzőkönyvek 8. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

192. ülés

50 \W-dik ÜLÉS. 10 Majus. Most pedig kesergő szivem legforróbb óhajtása az: a’ Holt hideg tele­méiből, e mái napon felállitott sir köve mellett nöjjön fel óriási nagyságra a’ szabad szóllás semmi erőhatalom által soha többé el nem dönthető oszlopa, a mellyre támaszkodva jusson már valahára Hazánk a’ szabadság nem képzelt, nem óvásokból, és sikereden ellenmondásokból álló, hanem valódi, és a’ nemzetet tartós nagyságra emelő fokára. Az Előlülő. Magának Bars Vármegye Követjének Beszédje elegendő bi­zonysága anrtak, hogy a’ Kir. Levél által a’ szóllás szabadsága nem gátoltatott — a’ miket pedig a’ szóllott Követ a’ születési érdemekről fel hozott, azokba mind addig még Constituliónk áll, meg egyezni nem fog — többnyire kijelentvén azt, hogy a’többség repraesentálni nem akar, miután mind maga, mind több követek az óvás eránt szavokat fen tartották, részéről azon meg jegyzést tette, hogy mi­vel a’ KK. és RR. az óvás eránt a’ 5. 4. és 5. Izenetjekben magokat eléggé kijelen­tették, itt óvást tenni szükségtelen; a’ mi azomban az óvásnak pontjait illeti, az első és második pontjában, mint többször kinyilatkoztatta, soha egyezni nem fog — ugyan is az első pont eránt, hogy Fejedelmünk tsak a szokott Tractatus utján szólhat az Ország Gyűlésén, azt tartja, hogy valamint eddig, úgy ezután is a’ Tractatusban nem lévő dolgokról is Fejedelmünk Resolutiót és Rescriptumot adhat — ez a’ sark Törvényekben, mint már többször mutatta, fundáltatik; a’má­sodik óvás, hogy a’ Fejedelem az 1725. 7. Törv. Czikkely végre hajtásába hé nem folyhat— ezt sem tartya, mert ezt sem Törvényből, annál kevesebbet fen álló szokásból bebizonyítani nem lehet — töhb Ország Gyűlések példái ezt igazolják — jelessen az 1811 — 1764. 1729- esztendei példák, hol a’Statusok ezen Jussát a’ Fejedelemnek Repraesentatiok által is elismerték; a’ mint ezeket már máskor is mondotta — végre a’ szóllás szabadságot, mellyet a’ Fejedelem Rescriptumá­­ban maga is említ, a' szerint ő is tartja. Ha azonban a Rendek többsége kívánja az óvást, vélekedése ellen is a’ többséget nem ellenezheti. A’ KK. és RR. többsége azonban a? óvás tételt felkiáltással sürgetvén, a’ felolvasott Izenet meg állapitatott. Bihar Vármegye 1-ső Követje: a’ Törvényhatóságok többsége szerint végzésé lön a’ Felírás szükségtelensége — nincs egyébb hátra, mint azon gyászos és szomorú eszközhöz, az óváshoz nyúlni, melly már maga nyilvánságos jele a’ meg sértett törvénynek — a’ mennyiben tehát a’ Kir. Levélben ollyan jus mutat­kozik, melly törvényeinkben nem létez, év Könyveinkben nincs nyoma, nehogy az illy befoly ás lábra kapván, jövendőre mindinkább divatozzon, ezennel Küldői nevében Ünnepélyessen kijelenti, hogy az Ország Gyűlési Tanácskozásokra a’tör­vényhozó Test másik részének egyébb hatalmát, mintPropositiót, és a’ fel küldött felírásokra adandó választ, einem ösméri— annyival is inkább, mivel már a’ Törvényhozó függetlensége a’meg sértésnek minden Stádiumán keresztül mert,— ugyan is 1796. a’ Somogy Vármegyei Követnek meg nem engedódőtt, hogy tör­vényes helyét elfoglalja 1807. egy köz tiszteletű hazafi ki rekesztetett a’ felső Táb­lától, 1811. a’Követ szállása fegyveres kézzel feltöretett — a’jelen Rescriptum a’ szóllás szabadságát kárhoztatja — nincs egyébb hátra, hanem hogy ötét, vagy más valakit a’ Kormány elfogattássa. A’ végre hajtó hatalom által bitorló Jusnak el­lene mond, és hogy jövendőre egy vonat legyen, melly e’ határt kijelelje a’ Publí-

Next

/
Thumbnails
Contents