1832-1836 Jegyzőkönyvek 8. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
192. ülés
48 m-cli/i ÜLÉS. 10. Majus. tárakban ellene orvosság nem találtatván, a’ KK. ésRR. irtózván a* napról napra nevekedő nyavalya szomorú, és előre látható következésétől, fen akarván a’ Törvénynek szentségét tartani, a’már igen mirigyes sebek orvoslását egy sürgető felírás által sikeresiteni kívánták. De a’ Fő Rendek az egyébberánt változó szerentse, és múlandó világi fény tellyes birtokából nem érezvén a\ Nemzet sérelmeit, úgy mint mi, fájós sebei orvoslása után már régolta kiáltozó Nemzetünk képviselői, és inkább akarván kémélleni a’Kormányt, mint Hazánk megsértett Igazait helyrehozni, állítólag ugyan csak némely éles kifejezések, és nem egészlen illendő alakja miatt, de hihelőleg az általom érintett, és más fonák okoknál fogva, a' sürgető Felírást elfogadni nem akarák. Ez így lévén, hogy a’ két Tábla közt az egyeség megtörténjen, repdestek az Izenetek fel, ’s alá, mint Urbán lelke — de a Fő Rendek egyezni nem akarván, a’ KK. és RR. pedig fontos okaiknál fogva nem engedhetvén, sikereden vala minden fáradozás , és így napról napra, höttön nőtt, a'két Tábla közti egyenetlenség. A’ Fő Rendek harmadik tagadó Izenetjekre negyedszer kelletett felelnünk immár, a’ midőn Követ Társom a’ leg tisztább hazafiú lángból, szabad lelkű utasításának elvei által vezéreltetve a’ két Tábla fenn álló viszonyairól ollyanokat mondott, a’mellyeket nem valamelly rakonczátlan indulat szüleményének, hanem érző kebelében már régolta rejtező fájdalom egyszerre kitőző ömledezésének tartanni kelletik. — Felzúldultak erre a’Fő Rendek, és mintha Követ Társom szavai, egy közelgető iszonyú fergeteg előre intő dörgési lettek volna, siettek a’csak képzelt ugyan, de riadt elméjükben annál félhetőbbnek látzó veszélyt a Kormány közben járása által szét oszlatni. És ime későn ugyan, de annál váratlanabból érkezett egy Kegyelmes Kir. Levél, a’ mellyben a Kegyesség kis, követ társam érdemeden feddése nagy, a szóllás szabadság korlátlása pedig a legnagyobb mértékben kijelentve ugyan. Illy szokatlan, Hazánkban eddig alig esméretes, a’ szóllás szabadsagába mellyen és érzékennyen be vágó kegyes Kir. Levélre kívántak sokan a’ Rendek közzúl egy erős, és nézetjeiket tökélletessen ki merítő felírással feleim— azonban némely tapasztaltabb Hazánk szövevényes dolgaiban jártassahb, és mindenben az igaz középet fel találni tudó Követ Társaink javallatokra a’ többség által elfogadtatott egy gyengébb, és csak általjános Elveket magába foglaló felirás, a’ melly csak ugyan e’ mái napon többszöri élet és halál közti ingadozása után el esett, és így sem hathalatlansággal, sem achilesi erővel nem bíró lelkét örökösiteni nem tudá. Kérdés most már, váljon a’Holt hideg tetemei felett örülnünk e’ inkább, vagy gyászolnunk kelletik? örülnünk, mert gyengesége ápolgatására több szükség nem lévén , a’ hátra lévő drága üdőt, más elönkbe tűzött, és Küldőink várakozásának megfelelő Tárgyak elintézésére kirekesztőleg fordíthatjuk — gyaszólnunk, mert a’ szóllás szabadsága ha bár nem roppant, de a semminél még is erősbb oszlopa nem annyira a’ környulmények, és Politicai állásunk mostohasága, mint önn erőtlenségünk miatt öszve omlett. Adja Isten, hogy Hazánkban a’gyász rövid, az öröm pedig vég nélküli legyen, ’s örüljön az is, a’ ki ekkoráig sírva panaszolja érdemeden sorsa kegyetlenségét. De én attól tartok, hogy e’ mái nap
