1832-1836 Jegyzőkönyvek 7. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

181. ülés

240 igazság kiszolgáltatása, — minthogy ez az állítás és jövendőles, nem is egyik vagy másik, hanem közönségesen, és egyaránt mind az 52-re volt, és van itt ki­mondva; — a’ Szálló abból a’ szives tiszteletből és hi vs égből; mellyel Küldői, ’s ezek dísze és tekintete eránt álhatatosan viseltetik, itt az Ország Gyűlése színe előtt nyilván kijelenti, ’s a’ napló könyvbe béirattatni kívánja, hogy a’ fellyebb érdeklett ellenvetés valóságát, a Bíráskodás gyakorlására, való tehetetlenséget a’Szólló, a’ Borsod Vármegyei szép Nemességre fel nem veszi; sőt azt nyilván tagadja — külömben pedig, a’ többször említett állításokra a’ Szólló még azt feleli, hogy az emberek mindnyájan Polyhistorok ugyan nem lehetnek , ’s arra, hogy lehessenek is, rövid az emberi élet, de arra, hogy valaki jó és derék Biró legyen, nem annyira mélységes és fellengős tudomány és Törvény tanulás, mint inkább józan ész, érett ite'lő tehetség, nemes szív, és Nemes erkölts kívántatik — olly férfiakat pedig bővségés számmal lehet kapni minden Vármegyékben. Végre még a’ felyebbi ellenvetésre azt is feleli a’ Szólló, hogy a’ Theoriai széles tudomány nem mindég kezeskedik a’ Practicus tanúit emberről; ám hiszen! — sok szép talentumú Katona Ingenieuröket a’ Neustadti Katona Akadémiában ki­­tanitanak arra, hogy a’ tudomány minden regulái szerént Velin papirosra egy szép és erős Várat lefesteni tudjanak* de azért azon Theoreticus nagyeszű In­­genieurőkből, mikor egy valódi várat kell védelmezni, azon várat utolsó léhel­­letig jól védelmező Zrínyi Miklósok be ritkánn válnak. Horváth Ország 2-ik Követe: Mivel a’ Szolga Bírák, ’s Esküdtek többnyire Po­­liticusi tárgyakkal elfoglalva lévén, a’ Törvény Szék tartása helyén nem olly számo­sak, hogy az ite'lő Széken mindenkor jelen lehessenek, egyszersmind a’ tseke'ly fizeté­sű Járásbeli Tisztviselőktül (foraneis Magistratualibus) nem kívánható, hogy egy Köz Gyűlésiül a’másikig, vagy legalább az egész Terminus által több hónapokat a’ Megye Törvény Széke tartása helyén tulajdon költségeken töltsenek, ’s eképp azon határozat által, hogy az ítélet hozhatására egy Szolga Biró, és Esküdt jelenléte szükséges legyen, az Igazság kiszolgáltatása hátra maradást szenvedhetne. En­­nekokáért utasítása következésében kívánja, hogy a’ Megye ítélő Székén a’ Sz. Biró, és Esküdt jelenléte okvetetlenűl szükségesne legyen, nehogy azok rögtöni hijányok miatt gátollatván a’ Megyei Törvény Szék tartása, — az igazság kiszol­gáltatása a’ Belek legnagyobb kárával hátráltassák. Trentsén Vármegye 2-ik Követje: Küldői is kívánják, hogy a’ Sedrián a’ Pert ne a’ Jegyzők, hanem a’ Tábla Bírák referálják. Ha azomban ez el nem fogadódna, akkor inkább abban egyezik meg, hogy a’ Jegyzők szavazattal ne bírjanak 1-ör hogy mindenki lehet Jegyző, ha nem Tábla Biró is 2-or hogy min­den Jegyző nem a’ végre, hogy az ítélet hozatalában részt vegyen, de csupán a’ végre, hogy a’ Pert referálja, és a’ Sententiát feltegye, küldetik a’Vármegye Közönsége által. Soprony Vármegye I-ső Követe: arra szavazók , hogy a’ Tábla Bírák lé­gy enek egyszersmind előadók is. Bihar Vármegye 1-só Követje: világossan kell meghatározni, legyenek e’ vagy sem a’ Tiszti Ügyészek a’ Törvény Székeken jelen, a’ Szolga Bírákat pe­dig legczélerányossabb Gyűlésről Gyűlésre kijelelni. Szabolts Vármegye I-ső Követje: a’helynek Méltósága fent tartására, de fŐ ke'ppen a Criminalis ’s más büntető pöröknek körűlállásos gyakran kívánta­lul-dik ÜLÉS. 24. April.

Next

/
Thumbnails
Contents