1832-1836 Jegyzőkönyvek 4. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836

99. ülés

KI LE NC ZVEN KILENC ZED IK ÜLÉS. 19 fogadja, ha azomban a’ többségnek úgy tettzik reá áll arra is, hogy sem az Uraság &’ Jobbágynak lát adni, se ez a’ fa hordást meg tenni ne tartozzon, Ugocsa Vármegye’ 2 ik Követje a’ Kerületi szerkeztetekhez álván. Győr Vármegye i-só Követje szinte úgy nézi a’ fen forgó Urbarialis fa vágás, és hordás kérdését, mint Sopron, és több más Vármegyék részéről már ki fejtetett, hogy t. i. mi után az erdőbeli haszon vételek a’ Jobbágyoknak az épület, és szerszám fákra nézve egézlen meg szüntetett, a’ tüzelőre nézve pedig csupa könyörületességbeli csekélységre szorittatott, többé már a’ visz­­szányos fa vágás, és hordás kötelessége sem álhat meg. És mivel ezen feliül a’ mostani szerkeztetek még az Urbárium szabállyánál is tovább terjeszkedik, kettöztetett nyomattatását is látja benne a’ Jobbágyságnak, mellyet az igazság­gal meg egyeztetni éppen nem tud. Minél fogva, ámbár Küldőim e* szerkez­­tetést azon feltétellel; hogy viszontag a’Jobbágyságnak is erdőbeli járandósá­ga mindenütt a’ Theresianum Urbárium szerént illeti, ki szakasztasson, el fogadták; miután azomba küldőinek kívánsága keresztül esett, a’fa vágást, és hordást csak ollyas Jobbágyokra nézve hagyhatja helybe, kiknek vagy ki sza­kasztott erdejek vagyon, vagy erdöbeli járandóságok Urbarialis regulatio által meg határ oztatva lévén, e’ szerént jövendőben is ki fog szolgáltátni: de ezekre nézve is egvedül az Urbáriumnak, és nem ezen szerkezteteknek sza­bállyá szerént. Más egyébb Jobbágyokat azomba ezen terh alúl egészen fel szabaditatni kíván. — Töbnyire a’ nád aratásra nézve a’ kerületi, és e’részben azzal eggyezö Országos szerkeztetekéi meg elégszik. — Krassó Vármegye i-ső Követje a’kerületi Szerkeztetést azon változás­sal el fogadja, hogy Temes, Torontál, és Krassó Vármegyék meg említése ab­ból hagyatassonki; — és pedig azért: mert noha igaz, hogy az említett Megyék­ben a’ mostanáig divatozott Urbérnek értelme szerént a’ tűzte való fáizást min­den fizetés, ’s dolog nélkül a' Jobbágyság szabadon használhatta; de ellenben a’ Földes Úr is ugyan azon Urbérnek tartalmához képest nem volt köteles egyébb mint dűlt, ’s száraz fát a’ Jobbágyának által engedni; — minekutánna pedig az Úrbéri rendszeres munkának 3-ik Törvény Czikkely 4- §-sa 1-ső pontja alatt meg állapitatott, hogy a’ Jobbágyság nem csak a’ földön fekvő száraz fát, ha­nem ennek fogyatkozásában az Uraság számára le vágott fák gallyait, gyö­kereit k hegyeit, úgy szinte a’ fenyves erdőkben azok törzsökéit szabadon szedhesse, — és igy az eddig divatozott Urbérnek tartalma ellen az említett Megyékben a’ tűzre való fáizás az oda való Földes Uraknak kárával épen ak­kor tágitatik, a’ midőn az jövendőre, az Ország többi részeiben a’Földes Urak hasznokra — meg szüntetvén a’ Jobbágy épületére kivántató fának ennek utánna is leendő adása — szükebb korlátok közé szórhatna; ennél fogva vala­mint az érintett három Megyéknek meg’ emlitése, az Urbérnek, a’ mennnyi­­re lehet az egész Országban leendő egy formasága tekintetéből ki hagyatott; úgy a’ kérdés alatt lévő szerkeztetekből is, az Országos kikúldöttség munkájá­hoz képest ki hagyatni kívánja, — mert bár Küldői azon áldozatokhoz, a’ mellyek az egész Hazának minden Földes Urait egy formán illeti, minden­koron egész készséggelhozzá járóinak, úgy ellenben a’ köz igazságtól várják azt ls> hogy ki rekesztöleg reájok új teher ne rovatasson. — i 5 *

Next

/
Thumbnails
Contents