1830 Jegyzőkönyvek • Felséges Első Ferentz Austriai Császár, Magyar, és Cseh Ország Koronás Királyától Po'sony Szabad Királyi Városába, 1830-ik Esztendőben, Szent-Mihály Havának 8-ik napjára rendeltetett Magyar Ország Gyűlésének Jegyző könyve (Pozsony, 1830)
1830 / 1. ülés
/ ELSŐ ÜLÉS. Sz. Mihály havának 11-ikén: A kegyelmes Királyi Egybehívó Level által kirendelt Sz. Mihály hava 8-ika után eltelvén a’ törvényes megjelenésnek három napja, reggeli 9 órakor a Nemesi Karok, és Rendek az előbbi Ország Gyűlések szokása szerént az ország házánál lévő Palotájokban egyben gyűltek. A’ Király személyes Jelenlétének Törvény székbéli Helytartója, mint a’ Nemesek Táblájának Elölülője Nagy Méltóságú Székhelyi Majláth György Úr ékes, és valódi szivreható, ’s elragadó magyar Beszédje által előterjesztette a’ mostani Ország Gyűlése fő tárgyait, jelesen emlegetvén, melly felejthetetlen emlék oszlopot emele Felséges Királyunk a’ hív Magyarjai szivében, midőn kedves Elsőszűlött Fiát, egészen más helyheztetésben, mint ez az Árpád Nemzetsége, sőt Elei, Uralkodása alatt is történt, meg koronáztattni kivánnya, a’ jövendőre, és az emberi kornak az Isteni Gondviselés által kiszabott korlátjain túl is kiterjesztvén Atyai, ’s annyiszor bizonyított Népeire ügyellő kegyelmét; előhozván továbbá a’ többi tárgyait az Egybehivó kegyelmes Királyi Levélnek, a’ Karokat és Rendeket a’Felséges Fejedelem szűnetlen Atyai gondoskodásában való bizodalomra, és a’ Fejedelemtől el nem választható Haza javát eszközleni kívánó, és egyedül úgy eszközölhető egyetértésre serkentette, magát a’ Karoknak, és Rendeknek eddig tapasztalt szívességekbe ajánlván : A’ Beszédnek egész tartalma következendő vala: Tekintetes Karok, es Rendek ! Ha ezen Országos Gyülekezetnek nem volna is egyébb oka, mint az: hogy a’ közjó eszközlése, ’s további virágzásának kifejlődésére hasznos törvények alkottassanak; már ez is elégséges volna arra, hogy Nemzetünket, mellynek szabadon választott Képviselőjit öszvegyülve tisztelni szerentsém vagyon, boldognak, Jegyzi) Könyv Ddik Darab. 1