Szemere Bertalan követjelentesi beszéde. / Miklósvár / Hermány Károly és társánál / 1847

4

térdelve nyújtja vissza, és már e belső inegalázódás, mit én igy érzek, legmagasb neme a köszönetnek. És különben is most olyan időket élünk, midőn efféle hiú szavakban nem bővölködhetünk, midőn forma s Hiedelem’ kedvéért hallgatni el nézeteket s gondolatokat polgári bűn lenne, ennél fogva, ama hivatalos jelentés után is engedtessék meg nekem azon időt, mely engem’ ez ülésből hálám’ kimagyar ázása végett illetne, szinte arra fordítanom, hogy a lefolyt országgyűlést és hazánk’ állását egyket oldalról próbáljam megvilágítani.

A KK és RH. gyönyörködni látszottak követtársam’ előadásában, kinek tiszteletben megőszült hajai mint egy fehér zászló a békét jelentik; én úgy állok itt föl mint e zászlónak fegyveres nyele, mely némileg háborút hirdet, midőn, hegyes vége lefuródik azon haza' földébe, mely ép azoktul tiportatik leggyalázatosabban, kik, fiai lévén, belőle teremtettek. Újat talán nem mondok csak másat, ellenkezőt sem de különbözőt, s midőn amaz ott nagyban rajzolt képet itt kicsinyben adom, inkább szembe fog ötleni a mit óhajtók, t. i. hazánk’ ábrázatán mi kévés az mi vidámit, ellenben mi sok az mi rettegtet s indít buslakodásra. Mindent nem mondok el, csak annyit hogy a hallgatás’ bűnével ne vádolhassam magamat; hiszeiyjgen sok mondani valója v£>lnu annak, ki egy országgyűlést figyelemmel ki