Beszédtár Záratékul az 1841/2dik országgyülési Jegyzőkönyvhöz / Kolos'várt [Kolozsvár] / Nyomtatott a Kir. Lyceum Intézetében / 1841-[1842]

1842 / 49. ülés

4 Martius 12-én tartott és nekünk tek. KK. és RR. jogaink legfontosabb;ka körül Hlyet felhasználni ne le« hetne-e? (tetszés) úgy hiszem hogy ezt,—a’ kölcsönösség joga is megadja nékünk Károsnak mondatott ezen idóhaladék-kérés, mert, a’ törvényhatóságok rósz utasí­tásokat fognak adni ‘s az ügy csak veszteni fog. Én azt, hogy a’ törvényhatóságok mi utasítást fognak adni nem tudom, de azt hiszem, és erősítem, hogy ha a’ tör­vényhatóságok magok tiszta átlátásokra, szabad meggyőződésekre hagyatnak, ha ér­dek , önzés, és rósz akarat mozgalmakat nem idéznek elő, félrevezetés makacs ellenszegülést nem költ fel közöttök, bizonyosan át fogják látni, mi nekiek üdvös, és hasznos, és azon a' téren, mellyen mindig ébrén voltak, mellyen eletre hozták az elaltatott alkotmány t, vissza fognak emlékezni azon időre, mellyben erejüket olly sokszor kifejtették, és megállani a’ helyen, hol a‘ gyengítés minden rendszere mel­lett mindig erősebbek voltak, mint bár mikor maga a’ törvényhozás. Nézzünk visz­­sza a múlt évekre nézzünk az 1834-iki szerencsétlen országgyűlésre: ét eloszla­tott, s utána egy pár évig Erdélynek nem vala alkotmánya, ’$ ez időköz alatta' ha­talom, és demoralisatio minden eszközei felhasznaltattak a' törvényhatóságokat arra bírni, hogy minden azelőtti határozataikat vonják vissza, 's gyengeségükre a*' tör­vények ellenszegülés bélyegét is üssék reá; az egész országnak minden törvényha­tóságaiban egy napra parancsolt gyűlésekkel mint ostrommal rohanták meg a' vármegyéket, sót itt ott külső erő demonstratio is mutattatntt, cs volt-e valaha Er­délynek szebb napja mint ez? mert a' törvényhatóságok helyeiken megállották. Hol követelni jog-tartozást nem lehet, a’ kötelezés erkölcsi igényei még törvényt szabhatnak, ’s ha illy kor-kivánatok, mellvckot bár tökéletlen jog igényel, megtagadtalak,azeltaszitott bizalom fájdalomérzettel vonul vissza; de midőn illyek csak keresett formaságok ürügye alatt akartatnak elvettetni. a’ legkeserúbb meg­ütközést idézi elő. Illy nyilatkozatokat haliánk tegnap , mellyek szerint az alsó- Fejér követe áltál előterjesztetett kivánatntt fel sem lehetne venni , mert: elnök ő nagyméltóságs nem tűzte ki, mert: már van egy indítvány, melly amazt meg­előzte, mellyet elébb tárgyalás alá kell venni, és csak ennek ellátása után amarra átmenni. Én tek. KK. és RR. illy indokokon mindig meg tudok ütközni, mert illyeket nem a' kérés meg nem adhatása, hanem a’ megadni nem akarás keresett indokainak tartom; és nem egyébnek, mint vitatási sarcasmusnak, és egy parlia­­mentális bal taktika fogásának, mellyet nálunk hol a’ parliamentalis vitatkozások helyes rendszere olJy kifejletlen annál károsabb lehet, mennyivel illy csak esetre felhasznált attóli eltávozás, ezen a' köztanicskozások fonalát vezető vezérirány kö­­vcthetésétól, fontosabb kérdésekbe egykor tetemes kárunkra messzebb vét. A' leg­szentebb igazság is csak a’ maga alapjain állva igazság; és nincs igazság tek.KK. és RR. az okoskodás világában, mellynek helye olly kiszabott ne legyen, hogy azt inductiok áltál más térre vive kiforgatni ne lehessen; (helyes) azonban alsó-Fejér előterjesztése nem is volt indítvány, hanem az eiótte szóló báró Kémény Domokos indítványára a’ nélkül, hogy annak érdemébe, ellene, vagy mellette ereszkedett volna — előterjesztett kívánat, melly szerint épen azon indítvány érdeméhez hozzá szólhatni utasítása nem lévén, hogy ahoz hozzá szólhasson, s kik vele egy állás, ban vagyunk hozzá szólhassunk, küldőimtől utasítást nyerhetésre időt adatni kí­vánt. Már tek. KK. és RR. lehet e egy meritalis indítvány közül kimondott in­cidens észrevételt amazzal, mint elleninditványt szembe tenni és cronologiai argu­mentumokból! elvetni;— és vigyázzunk tek. KK. és RR nehogy illy elvnek valamint az elnöki kitűzés tekintélyének, ha szinte azt egy többség néha kényére telhasz­nálni tudhatná is az országgyűlési tárgyak , eléggé korlátolt szerkezetünk állásába, oeconomiájának egészen átadása által magunkat olly helyzetbe hozzuk, hogy csak arról legyünk kénytelenek tanácskozni, mit elónkbe szabnak. ÍVlcltóztassanak a tek. KK és RR. ha úgy tetszik kérésünket nyíltan megtagadni, mert ez hatalmukban van; de méltóztassanak ezen hatalmukat megfontolva, és óva gyakorolni; mert

Next

/
Thumbnails
Contents