Beszédtár Záratékul az 1841/2dik országgyülési Jegyzőkönyvhöz / Kolos'várt [Kolozsvár] / Nyomtatott a Kir. Lyceum Intézetében / 1841-[1842]
1842 / 49. ülés
5 eien megtagad** bizonyosan mindnyájunknak a' tek. KK. és RR-nek erejöket nevélni nem fogja Azon állításra, hogy az utasítások abba lennének öszpontositva, hogy a’tisztválasztási törvény a' fenálló törvények nyomán legyen, feleletül nem kívánok egyebet felhozni, mint azon állításnak csakugyan itt e’ teremben hallott pártolását t. i. hogy a' tisztválasztási törvények tiszták a’ mint ezt a’ tek. KK. és RR. is egy értelemmel kimondották, 's e' szerint törvényt hozni nem is kellene, azonban: minthogy a' tek. KK. és RR. kimondották, hogy törvényt hozni kell, tehát— hozni kell de csak a'régiek nyomán, és azokra alapitandót és tiszta törvényt; tehát: tiszta törvény helyébe mást, az előbbiekre építettet, tisztát, mellyról a' tek. KK. és RR. kimondották, azt is olly törvényt, melly a’ régi tiszta törvényeket ne bántsa, ne változtassa. Ezen szempontok, mellyek valóban, szinte úgy is vágynak kimondva, eléggé mutatják helyzetünket, t. i. hogy mi minden utón, törvényt akarunk hozni, sót ezekből az akar még eredmény lenni, hogy az utasítások a’tisztválasztásra központosulva vaunak, s tehát nem lehet oldala a’ tárgynak, mellyre a‘ követeknek utasítás-pótlékra lenne szükségük; hogy pedig illy elvek summájából melly valóban kimondatott hogy lehet törvényt hozni? ’s raillyent ? én részemről nem értem.—A’ közvélemény elfogadta az előlegez gyűlésekben előfordult első tervet— Gyönge közvélemény az, melly három nap alatt szövevényes tárgykörül megerósödhetik ! ’s hogy milly közvélemény fogadta azt el bizonyitj a a' második terv előállása, ’s az az által a’ tek. KK és RR. eleibe állított jelen kérdés. Mint említeni látszott ugyan az első terv körül némü kénytelen megállapodás, melly ellen előbb főleg azok keltek ki, kik most azt annyira pártolják, mig később azok, kik tervezők azt már a' tervezés kezdetén czélra vezetőnek nem tartva, bóv fontolás után magok is rosznak, s csak károsnak tárták. És illy állásban, mit közvéleménynek nevezni lehetne nem mellette, hanem ellene lehet felhozni, és midőn ezen nézetek: csak elóleges gyűlésekben fejlődtek ki, lehet-e azoknak kötelező erőt tulajdonítani? ollyat mellytól elállani, és jobbra térni ne lehessen? Jgy jött elő a’ második terv. És annak hogy ezen terv miért nem volt elsőbb a’ másiknál vétkes okai vagyunk-e? okai vagyunk-e hogy mint egykor Jupiter homlokából Minerva, úgy fejeinkből a’ bölcsesség egy akaratra ki nem pattant? és nem mindig a" szükségre találjuk ki a’ legjobbat ? Jó gondolatok, jó tervek csak higgadt megfontolások után jöhetnek létre; (helyes) mit mondana egy tisztelt k. hivatalos ur, azon vádra: hogy első gondolatjai, miért nem legjobbak? Néma’ gondolatok cronologiai rende határozza el a’gondolatok jobbságát, jó gondolat az, mi érett fontolás és környülmények helyes alkalmazásának eredménye és ha egyszer meggyőződünk, hogy a’ harmadik negyedik, vagy talán századik gondolat jobb az elsőnél, tehetnők-e azt elfogultság, és makacs megátalkodottsági vétkes gyengeség bebizonyítása nélkül, hogy a’ rosszabbat csak azért, mert mar kimondottuk csak azért is — elfogadjuk, "s mellőzzük a’jobbat, illyet tenni nem haza elleni vétek volna-e? — Mondatott: hogy az organisatioról nem lévén utasjtás, már magában mutatja hogy arra szükség sincsen , hát tek. KK. és RR. mire lehet szükség ha nem ollyra, mi nincs? mert a' mi van a'nem szükség tárgya. Azonban igaz: az organisatioról utasításaink nincsenek, ’s azt ki is mondottuk mindnyájan, de felfejtettük azt is, hogy azon organisatiot tárgyszó törvény olly szoros kapcsolatban van azon tervvel, mellyre — a’haza és alkotmány erejét a’ törvényhatóságok erősítése ’s ezt a1 tisztválasztási törvény által eszközölhetve —alapíthatjuk a javallandó törvényt ; 'aminthogy organisatioba utasítás nélkül r.em elegyedhetünk, ezen organisatio nélkül pedig jó tisztválasztási törvényt nem hozhatunk, úgy hiszem, könnyen átlátható hogy póilék-utasitás ne. künk kikerülhetetlen, ha küldőink ügyét koczkáztatni nem akarjuk. —Azon állítást hogy a’ 4-ik és 6-ik ISI 1 -beli megerősített törvény olly szoros egybefüggésbe volna, és ha a’ negyediket mint jót elfogadnók, a’ hatodikat a’ rosszat jis el kellene fogadnunk , merőbe tagadom. És itt használjuk fel a’ száraz okosság azon hideg számi-2 negyvenkilenczedik országot ülés