Beszédek tára záratékul az 1837-diki ország gyűlési jegyző könyvhez / N. Szebenben [Nagyszeben] / Nyomtattatott Filtsch Sámuel Könyv Nyomó Intézetében / 1837-[1838]
45. országos ülés
•f gyakorlásától magokat semmi ok által eltartóztatni nem kívánták, szükség vélekedésem szerént Feliratunkban kifejteni azt, miszerént ezen Hivatalt törvényes méltósága’, és egész hatása’ helyreállításával együtt óhajtjuk restaurai látni; — különben tartok tőle, hogy választásunk csak nevetség’ tárgya lehet, ’s a’ valódiság’ minden bélyegétől megfosztatva jus-fentartásra is alig szólgáland. A’ megerősítés végett felkűldendő egyes hivatali helyekre nézve tisztán figyelmeztetnünk kell velekedesem szerent ő Felségét, hogy valamint mü törvényes kötelességünknek tartottuk a’ hivatali helyekre 12—12. személyeket terjeszteni fel: épen úgy méltúztassék ő Felsége a’ kinevezést Stationként mindegyik 12. felterjesztettből egyet nevezve ki, tenni meg. Bizonyosan TT. RR! a’ szabad Választásnak tetemesebb sérelme nem eshetnék, mintha némely Statiokból egynél többen neveztetve ki, mások merőben minden figyelem nélkül mellőztetnének el. A’ TT. KK’ azon jussa, miszerént minden hívatalihelyekre 12-őt felterjeszteni hatalmakban, de egyszersmind kötelességekben is áll , nem csupa üres hang ; hanem szükség, hogy annak valódi következmény feleljen meg. Ezen következmény pedig az, hogy a’ Választott 12. személyekből történnyen a’ kinevezés, és megerősités. De továbbá, hogy most sok Statiókra kell egyszerre választanunk, nem egyéb’, mint a’ Kormány legtörvénytelenebb tettének, az Ország-Gyűlés’ huzomasabb elmulasztásának egyenes következése. Ha Ország-Gyűlés maga idejében tartatott volna, a’ most óly nagy számmal választatni kellető Hivatalok kétségen kivül egyenként, vagy kettőnként jöttek volna megújitás alá. Miután tehát a’ Kormány’ törvénytelen cselekvése’ súlyát nekünk kelle hosszasabb ideig szenvedni , ’s lakoltunk egy törvénytelen Kormány’ hibájáért: mi igazságtalan lenne, ha Ország-Gyűlésünk’önhibánkon kívüli hosszasabb elhalasztása’ káros következménnyé abbanis csak műnket nyomjon, miszerént az ily számmal megválasztatni kellető Hivatalokra tett választások öszvezavartatván, egy felterjesztésből többek neveztetvén ki, mások pedig merőben elmellőztetvén, különben is eléggé koi'látolt választásunk csak gyermek-játékká vátoztassék! E’ dolog’fontosságához képest tisztán ki kell fejeznünk hál azt, hogy törvényes megerősítésnek csak azt tekinthetjük , mely stationatim fog történni. , A’ Kormánynak elleni hibájául méltán számoló cselekvés-módja Választásunkat sokképpen korlátolta, de mind e’ melleit későbbi törvényeink is a’ megerősítésben a’ többség’ tekintetbevételét nyílván kikötik : ezekhez-képest tehát figyelmeztetendőnek vélem ő Felségét , miszerént a’ megerősítésben minden egyéb tekintetek felett ügyelni, ’s megerősítésével azokat szerencséltetni méltóztassék. A’ Nemzetek’, és Vallások’ egyenlő részesűlési jussának tekintetét a’mi illeti : annak megtartására ő Felségét alázatosan kérni, ’s e’ tárgy körül felfejtetni kívánnám, miszerént a’ Hivatalok’ fontosságokra nézve is egymástól tetemesen különbözvén, a’ Vallások’ egyenlőségét , a’ Hivatalok’ nem csak száma’, hanem fontossága’ tekintetéből is megtartani, ’s különösen a’ Gubernatori, és Udvari Cancellari Hivatalok’ kinevezésében azt eszközölni méltóztassék, hogy ezen két legfontosabbakra különböző Vallásu két személyek neveztessenek ki. Hazánk’ Kormánnyá törvényes úton kiegésziletvén, annak, mijcsaknem a végveszedelemre júttata, a’ törvényeink állal tilalmazott helyetesitésnek, de mely 69 * Negyvenötödik Országos Üléshez. 275