Felséges Első Ferentz austriai tsászár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Pozsony szabad királyi városába 1811-dik esztendőben, kis-asszony havának 25-dik napjára rendeltetett Magyar ország gyűlésének jegyző könyve (Pozsony, 1811-1812)
1811-1812 / 35. ülés
SESSIO XXXV. * » 5 415 I / i harmintz ötödik ÜLÉS. Karátsony Havának 9-dik napján.-Kivetkezett volna az Ország Súllyal nak sorjában a’ XIII-dik szám alatt a’Postáról szálló; de mineke- lőtte ennek olvasásához fogna az I- télo-Mester, Bars Vármegyének Követje , a? múlt Ülésben elő fordult Vas árának leszállítása iránt új- jította kérését, azt adván okúi, hogy Utasítása által szoros kötelességébe tetetett, hogy ezt minden módon eszközölni igyekezzen ; a’ vas szerszámok már annyira megdrágultak, hogy a’ fold mi velő azt nem győzi, az Ö productumjainak ára koiánt sem lévén még azon arányosságban, ha ennek orvoslása nem találtatik , a' földművelésnek tsonkulni kelletik ; nem elég tehát ezt tsupán a’ Helytartó Tanátsra bízni , hanem a’ Törvényhozó hatalomnak kell belé tekénteni. A’limitátiót ugyan maga sem javasolja , mind azért hogy a’ tulajdonságot érdekli, mind pedig hogy a’ papiros pénz betsé- nek változása miatt nintsen állandó mértéke azárok meghatározásának. De mivel azon Társaságok , mel- lyeknek Gömör Vármegyében felállását hallotta, több Hámorokból a’ vasat megveszik , és így' az Ország lakossai vashoz első kézből nem juthatnak, a’Törvény pedig szükségén felül kinek kinek tiltja a’ pro- ductumok előre való vevését, nem látja okát, miért nem lehetne azon társaságoknak az előre vételt megtiltani. A’ Magyar Udvari Kamara iránt SESSIO trigesima quinta Die 9. Mensis Decembris. Q Sequebatur in ordine XIII - tium Gravamen Regni de Posta sonans; sed antequam illud legeretur, Nandus Comitatus Barsiensis postulatum suum intuitu Gravaminis, quod in proxime praeterita Sessione iu quaestione fuerat, de devalvando ferri pretio , reiterabat, id allegans, quod vi Instructionis suae in commissis habeat , ut devalvationem pretii ferri modis omnibus procu-* rare adnitatur; Instrumenta ferrea adeo jam caro veniunt pretio , ut agricola illi sustinendo par non sit, quum ejus productorum pretium ea i 1 proportione necdum ascenderit; si huic remedium non feratur, agti- culturam minui opportebit ; non sufficit itaque, rem hanc solius Consilii Locumtenentialis credere curae, sed ip-a legi dativa potestas prospicere debet. Limitationem quidem sibi etiam displicere , tum quod proprietatem restringat, quum quod propter fluctuantem pecuniae chartaceae valorem constans pretii re- iiun mensura desit. Quum tamen societates illae , quas in Comitatu Gümöriensi consurrexisse intelligit, fenum a diversis malieaturis coemant , sicque illud Regnicolae a prima manu habere non possunt. Leges vero praeemtionem ultra propriam necessitatem cuique interdicant, se non perspicere, cur societatibus illis praeemtio vetari non pos-it ? Suam praeterea Majestatem 106 exo-