Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)

1802 / 29. ülés

*96 winak io-dik pontjába az Armalirta Ne­meseknek a’ lzokott Taxátul leendő fel- fzabadításokat az Ortzág Gyűlésének tanátskozására űtasítván, ezen dolgot Bioft elől-venni ’s e* végett Nádorlspány O K. Hertzegségének és a1 M. Fő-Ren­deknek előre jelentért tenni méltó vol­na ; a’ mint-is ebben meg-egyezvén a’ SS. és Rendek az eránt teéndó jelen­tés a"* ki-rcndelt követekre bízatatott. Jelentvén M. Personális Ur: hogy az alatt, még a5 Fő Rendek Táblájánál az Ori'zág Conícriptiója eránt tett mun­ka visgáltatni fog, a’ más Orfzágos De- putatio által egybe fzedett ürlzág iul- fyait fzándékozna tanátskozázba venni; de a* Státusok és RR. említvén azt: hogy az 1791-be elól-adott Sullyai az Orí'zágnak a mórt ki küldött Deputatió által tsak némelly réízéoe adatnának elől, nagy rélze pedig kiilörabféle De- putatiokra útasítatva lévén el mellőz- tettek; azért hogy már egyí’zer az Or- fzág Sullyai a’ magok egéfz voltokba fel­vételűének , és orvosoltafsanak fzúksé- gesnek Ítélvén, mivel ezeknek meg- visgálása 1791-be Budán tartandó Or- fzág Gyűlésére halafztatott, néinellyek kívánták : hogy e’ jelen való Orízág Gyűlésének akár Budán akar pedig más helyen folytatása eránt () Felsé­ge alázatofsan kéretelsen, ’s erre vég­re azon 1791-be ki-rendelt Deputatiók munkái mennél clébb elő-adattafsanak; de ezen kívánság’ bé-jelentcsét M. Personális Ur máfzCzora halalztani ta- tanátsofsabbnak Ítélvén az elébbeni Deputatióra tsak az bizattatott: hogy Nádor Ispány () K. Hertzegségét, a’ Státusok és‘ Rendek nevében kérné: hogy azon Deputatiók munkáiknak elól- adását e jelen való ürfzág Gyűlésén rendelni méltóztatna. Ezek után olvartatta M. Personá­lis Ur Tahy Antal ítélő Merter által az Orfzág Sullyai eránt tett Munkáját a’ Deputátiónak , ’s az 1- ső Pont eránt femmi éfzre vé­tel qlól nem-adván magát, a’ 2- dik eránt, méltónak ítélték a’ SS. ésRR. ó Felségének az eránt ese­dezni, hogy addig is az 1741: Tör­vény példája fzerént még ezen Réfzek- nek Magyar Orfzághoz leendő vifzfza tsatoltatása végbe mehet, törvény ál­tal nyílvánságofsá tétefsen: hogy azok a’ Magyar Koronához tartottak , és ratorem, & Regem Leopoldum ÍT, anno 1791. in B. Propolitionum Regia­rum P. 10 Nobilium Armalirtarum, a taxis folitis immunitatem propoíüiiíe. Opportunum itaque videri : ut idipíüm nunc aílümatur; hocque Statuum ik OO. deliderium, prius Sure Certitudi­ni Regiae, ac Excellis Proceribus infi- nuetur. Cujus etiam inünuatione, De­putation] einem commiifa. llluftriiiimus Perfonalis propofuit: velle fe collecta per Deputationen! Re- gnicolarem Gravamina , Statuum & OO. confultationi interea fubmittere, donec in Tabula Excelforum Procerum opus ConfcriptionisRegnicolaris discus- fum fuerit. E parte Statuum infirmatum eft : per exmiltam e modernis Comitiis Deputationein aliqua faltéin e Grava- minibus armi 1791. exhiberi. Pleraque adDeputationesdiverfas relegata, prre- tcrmiiia liint. Ut igitur jam tandem aliquando Regni Gravamina ex integro aflumantur SS. atque OO. neceffarium eile exiftimant. Eo magis: quod jam anno 1791. determinatum fuerit, hiec in proximis Buda? celebrandis Comitiis adsumptum iri. Defiderabant igitur a- liqui rogandam eile Suam Majeftatem Sacratifiimam , ut Comitia moderna li­ne irto, five Budam five aliorfum pro­rogentur. Hac etiam de eausa necerte ert: ut opera exmirtarum anno 1791. Deputationum quo ocyus exhibeantur. Cenfebat interim IlluftrißimusPeriona- lis petitionem hanc in tempus aliud dif­ferendam ; priorique Deputationi idfo- lum committendum effe: ut Sua Celfi- tudo Regia nomine SS. & OO. exore­tur; velit Deputationum earundem o- pera , his adhuc Comitiis exhiberi fa­cere. Legit portmodum Protonotarius Antonius Tabi opus Deputations mo­dernae circa Gravamina. Ad i-mum Nulla occurrente con- fideratione. Ad 2-dum Supplicandum erte Su* Majertati Sacratifiimae, SS. atque OO. cenfuerunt: ut interea etiam, donec Gallicia & Lodonreria, ad exemplum art. itf 1741. Regno Hungária? conjun­gi potuerint, Regna eadem ad Coronant Hungarian pertinuilTe, jureque ejusdem pollideri, lege publica declaretur. Et quem*

Next

/
Thumbnails
Contents