Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)
1802 / 29. ülés
ifihak juíTával bírattatnak; és valamint •ezen az okon Erdély és Magyar Ország kozott a’ Hamintzadok meg-Czűn- tek, úgy azon llarmintzadok-is a’mel- lyek Gallicia felé vannak, még -ezen Orfzág-Gyálése follyainatja alatt el-tö- rűltefsenek. 3-dik Czikkely eránt: nénielly fza- vaknak változtatása után Cziikségesnek ítélték a’ SS. és Rendek O Felségénél az eránt-is esedezni: hogy Dalma- tiának azon réíze a’melly lítria, és a’ Török Dalmatia közt fekfzik, és egéfz a’ Tengerig nyúlik. mint minden kétségén kivul Magyar Orfzági Koronához tartozandó , Magyar Orlzág módjára* és annak Törvényei fzerént kormá- nvoztalson, következésképpen minden akadályok , és Harmintzad nélkül fza- bad járás, ’s kelés és kereskedés en- gedtefsen. Ezen értelmű ki fejezést azon CzikkeLynek végéhez hozzá tették. Némellyek ez eránt olly véleke- kedéfsel voltait: hogy mivel a’ Felsé-- ges uralkodó Ház több el-esett Tartománnyal hellyett ezen réízeket mint egy tsere-képen nyerte volna ezen kérést mórt: el-nalafztani; de mások fzá- mosabban, és tsak nem közönségesen emlékezvén árúi hogy ezen réCzek tagadhatatlanul a5 Magyar koronához r irtóznak, és Ö Felsége a’ Királyi Diplomája által-is a’ Korona jurtáinak ter- jefztését fogadta volna, ezen kiváns D f őt törvényesnek esmérvén annak O 'elsége eleibe terjefztését meg-állitot- táki Továbbá némellyek azon fzavalt- rak: citra ullam Expenfanim bellica- icum recompenfationem ki-hagyását javasolván, ámbár némellyek azt állították : hogy itt ollyan költségeit értetődnének , a’ mertyek fegyver jufsának nevezete alatt lzoktak kívántaim; mindazonáltal fzámosabhaa olly ítélettel lévén , hogy az úgynevezett frgu- \>er jujsainak tsak ott lévén helye, a’ hol az ellenség a’ birtokosokat és lakosokat ki - pufztítvárt tsak a’ pufzt.l föld fzereztetett fegyver által vifzfza* mint Banátus és más némelly Vármegyék, a’ kérdésben lévő réfzekre, a’ rtiellyekben azelébbeni lakosok és bir- Di’tosok most-is meg-vannak nem állal, * quemadmodum fundamento hoc Trice1* fimae inter Hungáriám & Tranfyivani- am certarunt; ita ill* etiam; qute verius Galliciam fitté fiunt, his adhuc Co> mitiis (ufferantur. Ad 3-tiurá Praeter verborum quo- runda m hoc §pho mutationem, Status & OU. eapropter etiam rogandam effe Suam Majertatem Sacratilíimam exifli- tnarunt: ut usque fucceffuram etiam y ad Regnum Hungáriái applicationem, Tractus ille Dalmatiie, qui inter Iflri- am, is: Dalmatiam Turcicam interjacet, ac usque mare protenditur, tan- quam ad indubitatam Sacrae Corome jus fpeótans, ad normam Regni Hungária tra&etur, legibusque iisdem gubernetur. Confequenter absque tmibus- vis impedimentis liber fit citra Trice- fimam ab utrinque eommeatus, &: liberum commercium. Atque hoc fc pium §pho huic adnexum eit. Cönfultins érté rebantur aliqui, pofiulatum illud nunc adhuc differendum érté. Cum partes hae-, in locum ami&- farum Provinciarum plurium*, Auguftaa Regnanti Domui ad infiar Cambii obtigerint. Obvertebant interim alii partes has indubitate ad Coronam Hungáriáé pertinere. Suam etiam Majefia1 tem occatione Coronationis Regia* pro* mififfe: lé quaevis Regni, Partiumque eidem adnexarum Tenuta, Regno , & eidem adnexis Partibus, de toto rein- corporatűrum Legale igitur eft, hoc pofiulatum. Et ideo conclusum cfi: ut illud Sme Majertati Sacratifiimie proponatur. Proposuerunt porro aliqui, e portu- lato hoc fequentiá citra ullam npenfa- rmn bellicarum recompenfationem ex- mittenda effe. Sed obverterunt alii in verbis his: Jus armorum , non quidem quoad totum Regnum, fed quoad Privatos, qui virtualia fortafie ibidem Jura praetenderent rtibverfari. His itaque confuletur, fi verbá eadem juxta Deputations opinionem relinquantur. Major tamen illorum numerus fuerat, qui dicebant; Juri Armorum ibiderrt Polum locum effe, ubi ármishortilibusj prioribus Incolis depulfis, terra foluni recuperatur. Prout in Banatu, &: quibusdam aliis Hungáriáé Comitatibuskc- ciderat. Cum icitur in partibus Dälma- D di Ii-