Naponként-való jegyzései az 1802dik esztendőben felséges második Ferentz római tsászár Magyar, és Tseh ország koronás királya által Posony szabad királyi várossában pünkösd havának [május] 2-dik napjára rendeltt, s ugyan ott azon esztendőben mind szent (Buda, 1802)
1802 / 9. ülés
ítélték ezen dologba annyival fzoro- sabb vígyázáflal erelzkedni, hogy új, *s eddig nem próbált terhet vállalván az Orizág magára, annak fullyát, ’s következéseit tokélletesen előre ál- tal-látni nem lehet. Újabban közbe * fzóllott M. Per- fonális Ur, hogy a’jelen - való álla- patja a" Magyar Seregeknek olly móddal kozoltecett légyen, hogy a’fegyverrel izolgáló Koz-népnek izáma vi- lágofsan ki légyen téve; mivel pedig a’ Üeputátio által meg - határozott ízám nem olly nagy, hogy az a* Haza népefségenek erejét meg - haladni lát- tzachatna; továbbá-is javallottá : hogy a’ fenn-forgó Kérdésnek el-mellőzésc- vel, ereízkednének a’ SS. és Rendek a5 dolognak velejébe annyival inkább, hogy a* mint különös tudósításokból értené, az 1791-béli, és jelen-való ál- lapatja közt a’ Seregeknek nem épen olly tetemes lévén a’ kiilömbség, annak közléséből valami jeles hafznot reménleni nem igen lehet, a* hazának védelmezése pedig leg-főbb ko- telefség lévén, ezt mind bátorságo- sabb, mind fzúkségesebb a’ jelen-való komyúl-állások lzerént rendelni. Hafonló értelemben valának né- melly kevés Tagok-is, ’s mind azért hogy az 17p t-béli 66. Tor vény Tzik- kelynek tzélja a’ Haza bátorsága lévén , annak rendelését úgy értenék; hogy az Haza védelmezését a’ fzük- séghez, és környiil-állásokhoz inkább, mint az akkori állapothoz kellene alkalmaztatni , mind pedig azért: hogy a’ Seregek pótolását úgy-is főképpen a’ Haza népefségének mivolta fzerént kelletvén meg-határozni, az 1791.-béli állapothoz, a’melly nem tudatik, ra- gafzkodni nem tanátsos, ezen kívánságot, minekutánna a’ Üeputátio attól el-állott , tovább sürgetni méltónak nem ítélték. De a’ SS. és Rendek emlékezvén arrül, hogy midőn Nádor-Ispány ü K. Hertzegsége a’ Deputátióba a’ jelen-való állapatját. a’ Seregeknek e- lól - adta , akkor azt nem állította, hogy az 179!-béli állapotját- is lehetséges ne légyen meg-ízerezni, és ha fzinte az akkori háborús környúl-állá- sok miat fejenként-való fzámát a’Magyar Seregeknek nem lehetne megtudni , a2 Ezeredeknek fzáiua, ’s akÉxplióuit porro Illuftritlimus Per- fonalis, modernum Legionum Hunga- ricarum Statum, ratione illa communicatum eile: ut ex eodem numerus ad arma gerenda neceifariorum clare pateat; fed neque definitus per Deputationen! flatuendorum numerus adeo magnus eft, ut vires Populationis fu- perare videatur. E privatis porro informationibus fibi conlfare: numerum Militia: 179? a moderno non tantopere differre, ut ex ulteriore Status illius communicatione, notabilis quaepiam utilitas fperari pofiit. Ac demum defenfionem Patria: pro praecipua cujus- libet obligatione reputari; haneque modernis temporum adjunőtis accommodare, & fecurius, & necefiarium die. Svadebat igitur: ut abfirahendo a quae- Itione jam mutius agitata in difcuflio- ne negotii, Status, ac Ordines Regni ulterius progrediantur. Eandem alii etiam tuebantur fert- tentiam. Praeterquam enim, quod fe* curitas Articuli 66. 1791 fcopus fit, ex ejusdem mente defenfio Patri® necellitati, &: modernis potius, quam illius temporis adjunőtis accommodanda eit. Supplementa porro Legionum prseprimis Populationi conformari debent. Potteaquam igitur Deputatio a Statu Anni 1791 jam recellit, ad eundem, tamquam alioquin ignotum recurrere, operas pretium non cenferi. Commemorarunt porro aliqui, dum in Deputatione Sua Celfitudo Regia Archidux Palatinus Legionum Hun- garicarum Statum Aőtualem exhibuis- iet, id neutiquam afieruifie: quod Status Anni 179! exhiberi nequeat. Sed fi etiam ob durans adhuc eotuni Bellum, numerus ejus temporis Militum viritim dignofei haud poliet, e numero Legionum in Calculum afiumto, Summa ejus temporis Militise Hun- U ga-