Naponként-való jegyzései az 1792dik esztendőben felséges Ferentz Magyar, és Cseh országi király által, szabad királyi várossába Budára pünkösd havának 20dik napjára rendelt, 's ugyan ott azon esztendőben Szt. Iván havának 26dik napján bé-fejezett Magyar ország gyülésének (Buda, 1792)
1792 / 12. ülés
/ C 135 > taífanak * Pofony Vármegyének Követtye panaízolkodott, hogy Auftriábúl az említett Vármegyébe igen fok bor bé-hozattatik, és abbúl a’ magok termésének el-adásában nagy károk fzárma- zik: Azért ezen panafznak el-intézését annyival fzúkségefebb- nek állította, mivel a’ Helytartó Tanáts e’ béli Kívánságokat az Orfzág Gyűlésére halafztotta; ámbár némellyek úgy vélekedtek, hogy az idegen boroknak bé-vitelét, tsak o!ly fzám- ban kellene meg-engedni, a’ melly Számmal a’ Magyar boroknak ki-vitelét Auftriában nem akadályoztattyák: De mivel ezen dolog a’ kereskedéífel öfzve vagyon fzövetkezve, és annak jobb lábra való állításának módgya az Orízágos Deputátióra bizattatott, moítan a’ jelentett Kívánság eránt femmi végezés nem tétetett. A’ Kilentzedik pontra, fzámofTan sürgették, hogy a’ Tu- dománvoknak Tanításában, és az Iffjúság neveltetésében rendelt Örfzágos Deputátiónak Munkája még ezen Orfzág Gyűlésében el-végezteííen, de mivel az időnek rövidsége azt mólt meg nem engedi; N. M. Perfonális úgy vélekedett, hogy azon fogyatkozáfoknak helyre hozására, a' mellyek az Iffjúság neveltetésében tapafztal tatnak, az alatt-is, még azoknak Törvényes orvosláfa tellyefittethetik, Ö Felségének ebben való kegyes Segedelme kéretteflen. Szathmár Vármegyének Követtye azt a’ köz módot ja- vafolta, hogy midőn az Örfzágos Deputátió ezen Dologban öfzve gyülékezik, kiváltképpen az Iffiúság neveltetésében elő forduló Hibákat meg-visgálván, azoknak orvoslásárúi való módját Ö Felsége elsjben terjefztené, Ö Felsége pedig arra kéret- tetnék, hogy ahoz képeit az alatt-is az Iffmságnak iobb nevelésére tzélozó rendeléfeket tenni méltóztaífon. Némellyek ugyan azon okbúi ezen módot bé-venni nem akarták, hogy ne talán a’ Királyi Refolutio által a’ Tudományokban, és Iffiúság neveltetésében téendö Törvények hátráltatnának, de tekéntvén, melly fzükséges légyen az Iffiúságra nézve valamelly hafznos Rendeléseket tenni, az említett Követnek vélekedésére hajoltak, és hogy Ö Felségéhez ez eránt Fel-irás kéfzitteífen, elvégeztetett. A’ Tifzen negyedik Pontra Bars, Lypto, Trentsény, Pofon, Nyitra, és Turócz Vármegyék refzérűl sürgettetett, hogy mivel a’ Militaris Deperditák fzine alatt bizonyos adózás vettetett a* Vármegyékre, az alatt-is, még Törvény által ezen Dologban fenn-forgó Nehézségek el-nem intézteinek, azon Vármegyék , a kik az említett adozásbúl még valamivel tartoznak, annak le-fizetésére ne kénfzeritteíTenek , és egyfzer ’s mind kivágták, hogy ezen Jelentéfek a’Naponként való Jegyzékekben nyilván ki-tétefsék. ' L1 2 N.M. «