Naponként-való jegyzései az 1792dik esztendőben felséges Ferentz Magyar, és Cseh országi király által, szabad királyi várossába Budára pünkösd havának 20dik napjára rendelt, 's ugyan ott azon esztendőben Szt. Iván havának 26dik napján bé-fejezett Magyar ország gyülésének (Buda, 1792)
1792 / 12. ülés
N. M. Perfonális Úr az irtt Vármegyék Kívánsága eránc azt említette, hogy annak a’ Naponként való Jegyzéfekben lé- endő bé-iktatáfa nem elegendő, hanem Tzéllyoknak el-érésére ízükséges volna, hogy Ö Felségének ebbéli Kéréfek bé-jelenteire n: Azt pedig mind addig kívánni nem lehet, még azon Vármegyék, a’ kiknek a’ kérdésben lévő Concurrentiális Fun- dusbúl a’ hátra lévő fizetéft meg-téritteni kelletik, magokat arra nem ajánlyák, hogy a’ Dolognak ki-meneteleig ezen fizetéft sürgetni nem akarják. Mivel továbbá más Vármegyék, a’ kik a’ hátra lévő fizetéft már tellyefitették, következendőképpen annak meg-térit- tését, a’ mellyet ezen fundusbúl várnak, méltán kérhetik, fenn- emlitett Vármegyéknek Kívánságát jövő Orfzág Gyűlésére ha!- lafztani akarták, a* Státnfoknak meg-egyezésével-is az Orfzágos Deputátióra utaséttatott. A’ Huízonegyedik Pontra az eránt, hogy a Hivatalokban lévőknek Üléfe rendje úgy tartafton, hogy annak, a’ ki Tifztségére nézve régiebb, a’ FŐ Rendek, és NemeíTek között való külömbözés nélkül elsősége légyen, némellyek kívánták, hogy ezen Dolog még moftani Orfzág Gyüléfe alatt Ö Felségének bé- mutattafton, és Törvényei meg -határoztaífon: Mivel mindazon által az Orfzagnak Alkotmánnyá fzerént a’ FŐ Rendek a’ Nemefsekkel együtt egyenlő fzabadsággal élnek, és Így fe egyik, fe máfik magának elsőséget nem tulajdonéthat, a’ Törvényeknek Tellyeséttéfe pedig a’ mennyire ne talán ellenkező fzokáíTal meg-tsorbúlt volna, Ö Felsége Királyi Hatalmához tartozandó, és ditsöséges emlékezetű máfodik Leopold Tsáfzár, és Király egyébb eránt-is már az Ülésnek rende eránt a’ Tifzán-túl való Diftriéluális Táblán elől fordult Kérdésben a’ Törvénnyel egyező példát adott. Ahoz képeft a’ Státufok abban meg-nyúgodtak, hogy moftan Ö Felsége eleiben batsáttan- dó Fel-irástúl el-álván, a’ jövő Orfzág Gyüléfeig ezen dologban következendő Orvosláfa O Felségének bé-várattafton. A’ többi Pontok eránt femmi akadályok elől nem fordulván, a* közös Dcputátiónak munkája helyben hagyattatok, és az Orfzág Nádor Iípány ítélő Meftere által a M. Fő Rendeknek e’ béli végezés tudtokra adattatott. Fáy Barnabás Tábla Bírája az Orfzág Gyülésbéli fzállá- fokrúl kéfzitett munkáját a’ közös Deputátiunak a’ Státufok vé- gezéfeivel együtt a’ M. Fő Rendek Táblájának el-olvasván jelentette, hogy többire a’ T. Státufokkal egyet értenek, egyedül azt kivánnyák, hogy a’ Fő Ifpányok fzámára hét fzobák rendeltefienek, a’ melly. Változás a’ nevezett munkába bé-is irattaton. Ungvár Vármegyének Követtye jelentette, hogy Ungvár, Zemplén, és Szabolcs Vármegyék között a1 Tifzának olly tekervé%}—& ■ C 13* ) ®