A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
Vi. ÜLÉS. 15!» tünkben is czélszeriivé tennék azt, amely a mások esetében czélszerünek mutatkozik. Egyáltalán a közgazdasági kérdéseknek a delegatióban való tárgyalása reám mindig igen sajátságos benyomást tett, s én sohasem tudtam azt benső rokonszenvvel kisérni. Megmondom, miért. Nemcsak közjogi szempontból, amelyet mindenki hangsúlyoz, hogy közgazdasági politikánk érdemben való megállapítása sem a t. külügyminister úrhoz, sem a delegatiók hatáskörébe nem tartozik. A külügyminister ur ezekben a kérdésekben tulajdonképen a monarchia két államának közgazdasági politikáját és, amennyiben az egységesen nyilvánul a külkereskedelmi viszonyok rendezésében, a monarchia két államának egyetértő közgazdasági politikáját csak közvetíteni van hivatva; annak megállapítására a két kormány, és illetve a két törvényhozás illetékes, és igy a delegatiónak sem lehet e tekintetben más feladata, mint ellenőrizni azt, vájjon ezt a közvetítő feladatát az igen tisztelt külügyminister ur az ügy iránti kellő rokonszenvvel s kellő pártatlansággal viszi-e keresztül. De nemcsak ebből a szempontból hat rám mindig idegenszerüleg a közgazdasági kérdéseknek és különösen a nagy közgazdasági initia- tiváknak megbeszélése a delegatióban, hanem abból a szempontból is, hogy a monarchia két államának mostani közgazdasági viszonyaiban azoknak heterogeneitása egyáltalán nem nyújt alapot arra, amit a monarchia közgazdasági expansiójának, a monarchia kifelé való expansiv közgazdasági politikájának lehet nevezni. Arról szó lehet majd valamikor; majd akkor, amikor azt a különben is kívánatos és szükségszerű fejlődést Magyarországon elértük; amikor elértük Magyarország industrialisálását,Magyar- ország közgazdasági organismusának a fejlettségnek arra a magaslatára emelését, amelyen Ausztriának közgazdasági organismusa már ma áll. De amellett a teljes disparitás mellett, amely a két állam közigazgatási fejlettsége, közgazdasági viszonyai és kifelé jelentkező köz- gazdasági érdekei között ma fennáll, ilyen expansiv közgazdasági politika kifelé, ilyen colo- niális eszméknek hajhászása, vagy azokkal, való kaczérkodás nem jelent egyebet, mint Magyar- országra nézve egy újabb áldozatot, amely egyelőre Magyarország közgazdasági érdekei szempontjából vagy teljesen meddő, vagy amelynek eredménye semmi arányban sem áll a hozandó áldozatokkal. Hiszen tulajdonképen egészségesen nem is tudunk együttesen kereskedelmi politikát csinálni idebenn. Minden kereskedelmi szerződésnél, amelyet együttesen kötünk, az idegen állammal való gazdasági tusát megelőzi egy belső tusa, amely a monarchia két állama, illetőleg ezek kormányai között folyik, hogy az érdekek kölcsönösen kielégittessenek és már egy egészségtelen, egy legalább nem teljes, egy, legenyhébben szólva, kompromissumos megállapodással és állásponttal megyünk a külső kereskedelmi viszonyok rendezése elé. Ma még Magyarország érdeke — nem kizárólagosan, hanem elsősorban — agrarius érdek. Ma ez az érdek az, amely minden külső relatióban Magyarország részéről elsősorban megóvandó. Az osztrák oldalon ennek épen az ellenkezője áll fenn. Magyarország ipari fejlődése még egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy messzefekvő külső piaczokat szerezzen meg magának, hogy oda iparkodjék terjedni. Hiszen a belföldi piaczot és a legközelebb fekvő országok piaczát sem képes meghódítani. Ha tehát most csakugyan olyasmi történnék, ami legnagyobb megnyugvásomra nem történik, hogy Kis-Azsiában, vagy nem tudom hol, egy telepet akarnánk létesíteni s annak létesítése szempontjából akarnánk áldozatot hozni s talán ennek a messzelátó és átfogónak gondolt kereskedelmi politikának támogatására gondolva akarjuk szaporítani hajóhadunkat is : akkor mindez, nem mondom, hogy Magyarország egyes vállalkozóinak hasznot nem hajtana, de nagyjában véve, újabb áldozat lenne, amelylyel Magyar- ország megterheltetnék túlnyomólag osztrák érdekek szempontjából. Egyáltalán egy rendkívüli nagy veszélyt látok, t. országos bizottság, ebben a közgazda- sági dispari fásban a monarchia két állama között minden irányban, financiális irányban is. Nemrég tárgyaltuk itt a hadügyi költségvetést. Bátor voltam kifejezést adni azon nézetemnek, hogy összesítve a szárazföldi hadseregre és a haditengerészetre tervbevett költekezésünket, az, amit mi védelemre latissimo censu költünk, az, amit a véderőre költünk, máris túllépi azokat a határokat, amelyeken belül a többi nemzeti érdekekre szánható áldozatokkal arányosítva erre a czélra észszerűen és helyesen költekezhetünk. Mások szerint még nem léptük túl azon határokat ; mások szerint még azokon belül vagyunk, de az előadói székből már elhangzott az a szó, hogy idáig és ne tovább ! Constatáljuk egyértelmüleg, hogy elértük utolsó határát az erőfeszítésnek, amelyre képesek vagyunk. Ez nagyon megnyugtató volna, hogyha ugyanezt a kijelentést ugyanabból a székből az évek során át nem hallottuk volna legalább tizenötször vagy húszszor. Nem volt rá időm, hogy kikeressem, azonban igen pikáns olvasmány volna, ha a delegatio elé állítanám, hogy ez a kijelentés hányszor tétetett már és anélkül, hogy próféta akarnék lenni, ki tudja hányszor fog még tétetni ezentúl is, anélkül, hogy annak bármilyen komoly jelentősége, vagy következménye volna. (Mozgás.) De hát, t. országos bizottság, mindenesetre van egy bizonyos batár, ugy-e bár, — és ha bizonytalanról beszélünk is, akkor is egy bizonyos határt szoktunk érteni — van, mondom,
