A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
Vi. ÜLÉS. nagyhatalom, nem tudunk megfelelni azzal a könnyűséggel, mint' régebben. Nézem a kereskedelmi szerződéseket, amelyek érdekes és tanulságos képet mutatnak. Közjogilag tulajdonképen nem a külügyministerhez tartoznak a kereskedelmi szerződések, de lényegileg mégis az ő befolyása alatt is állanak ezek. Egy tanulságos példát akarok felhozni erre nézve, mi történik akkor, ha olyan kereskedelmi szerződések köttetnek, amelyek az ország érdekeit nem védelmezik meg. Czélozni akarok a német kereskedelmi szerződésre, mert hisz mégis Németország a mi legfontosabb export-területünk ; hiszen egész kivitelünknek 42%-a és behozatalunknak 40°/o-a épen erre a nagy birodalomra esik. Mit látunk itt? Azt — tisztán csak a magyar viszonyokról beszélek — hogy még 1902- ben behozatalunk Németországból ki tett 63 milliót, kivitelünk Magyarországból Németországba kitett 154 milliót, tehát a mi kedvező mérlegünk plussa 90 millió volt. Mikor azután megkötöttük 1906-ban a hírhedt rossz kereskedelmi szerződést, az első esztendőben a behozatal még 108 millió volt, de kivitelünk is kedvező volt, mert 146 millióra rúgott, vagyis ekkor a plusunk még 37 millió volt. 1909-ben a behozatal azonban már 142 millió, kivitelünk 122 millió, vagyis mérlegünk már 19 millióval passiv volt. 1912-ben behozatalunk 208 millió volt, kivitelünk 141 millió, vagyis mérlegünk passi- vitása 66 millió lett. Ha ezek után akadnak aztán ebben az országban és itt is hangok, amelyek a mi existentiális biztosítékunkat képező hármasszövetség ellen nyilatkoznak meg, abban a magam részéről, ha nem is osztozom, de meg tudom magyarázni, mert a közgazdasági gyengülés, a közgazdasági elerőtlenedés, sohasem lelkesíthet senkit arra, hogy támogasson egy oly irányzatot, amely irányzat bizonyos mértékben az említett eredményeknek megteremtője. A németeket a maguk nagy gazdasági tudásával, roppant energiájával, óriási egoismusá- val tisztelni tudom, de nem tudom aláírni ezt a paradoxont, amelyet Bismarck hirdetett, hogy a gazdasági barátságnak és a szövetségi barátságnak egymáshoz semmi köze, hogy a gazdasági ellenség lehet szövetségtársunk és barátunk. Ezt nem tudom elhinni azért, mert az érdekek kölcsönösségén alapszik minden szövetség és. ha az érdekek kölcsönössége épen ott hiányzik, aminek a béke is csak eszköze, t. i. a gazdasági fellendülés és a hatalmas nemzeti kultúra kifejlesztésének biztosításánál, akkor nem tudom ezt a gondolatot magamévá tenni. De üdvözlöm azt, hogy mi uj területeket keresünk és keressük ezeket különösen Kis- Azsiában, ahol óriási nagy területet tudunk találni a mi kereskedelmünknek és iparunknak. Kell is ezt keresnünk azért, mert hiszen abban a perczben — és ez a szomorú kritikája a situatiónak — amint Törökország megszűnt a Balkánon a vezető hatalom lenni, abban a perczben a mi barátságunkat élvező egész balkán területnek kereskedelmi piaczát elvesztettük. Nekünk tehát oda kell mennünk, ahol a törököknek területe van és ennek érdekében szükségesnek és helyesnek látom azt, hogy a mi külügyi kormányzatunk gondolkodott a dologról és consulatusok felállítását tervezi. Consu- latusainkról ugyan gyakrabban szoktak úgy nyilatkozni, hogy azok nem teljesitik hivatásukat, hogy a conzulátusi szolgálat nem felel meg az európai nívónak, de én ennek csak ellenkezőjét tudom hirdetni. Sokszor volt alkalmam látni azt, hogy épen az osztrák-magyar conzu- látus az, a mely a maga ügybuzgalmával, a maga értesüléseivel, a maga szorgalmával nemcsak mi általunk volt méltányolható, hanem az egész külföldnek elismerését vívta ki, sőt például állíthatták fel. Utalok erre nézve a Franczia- országban és Németországban elhangzott vitákra Ezért nagyon helyesnek tartom, hogy szaporítani akarják a consulatusokat, de azt hiszem, hogy nem elegendő, ha Koniában állítanak fel, hanem Adanában és Alexandretteben is nagyon alkalmas hely volna arra, hogy onnan a mi gazdasági érdekeink istápoltassanak. A gazdasági kérdések után rá akarok még térni kissé a balkán viszonyokra és itt egészen osztom azt a felfogást, hogy nekünk Románia után futnunk és Romániának grátiáját keresnünk nem szükséges, mert sokkal inkább rá van szorulva Románia a mi erősségünkre, mint mi ő reá. Románia bizonyos körének szereplése már majdnem megalomaniacusnak tűnik fel s hogy zászlóinkat nem tisztelik, képviselőinket bántalmazzák, ha nem is a hivatalos körök, de hivatalos jóindulattal, ez olyan megsértése annak az egyetértésnek, melyet megkívánunk, hogy ez ellen szavunkat felemelnünk kell. Rá akarok futólag térni még külpolitikánk egyéb kérdéseire is. Itt vannak az exposéban azok az elismerő szavak, melyeket a külügy- minister ur nagyon helyesen meg tudott találni azoknak a relatióknak méltánylására, melyek bennünket Angliához és Francziaországhoz fűznek. Francziaországban egy különös elidegenedés volt irántunk, épen egy olyan ország iránt, melynek kezdő fejlődése mindig garantiát nyújt, s ennek daczára nem tudtuk azt a bizalmat megnyerni a franczia piaczon, melyet jogosan elvárhattunk volna. Remélem, hogy ha belátja a franczia nemzet, hogy nekünk egyáltalában nem fegyverkezésre kellenek a szükséges hitelek, hanem közgazdasági érdekeink megvédésére és teljesítésére, akkor az ellenünk fennálló kedvezőtlen irányzat csökkenni fog. Angliához való viszonyunk szintén erőteljesebb lett, mire nézve olyan méltón emeli ki a külögyminister, hogy Anglia szavát a döntő pillanatban ismételten emelte fel a tekintetben,
